MTI

Nyílt formátumok használatát javasolja a magyar ODFA

A Magyarországi Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA Magyarország) azt javasolja, hogy a kormány vizsgálja felül a közigazgatás és a közoktatás területén a jelenlegi informatikai struktúrát és hozzon döntést a nyílt megoldásokra való áttérésről, mert a jelenlegi beszerzési gyakorlat lehetővé teszi, sőt elősegíti a visszaélést.

Az ODFA Magyarország üdvözli az állami IKT-rendszerekkel kapcsolatos túlköltekezések kivizsgálására vonatkozó kormányzati törekvéseket. Emlékeztet arra, hogy a szövetség már 2008-ban jelezte a kormány felé, hogy az IKT-eszközök hatékony alkalmazásával 100 milliárd forint megtakarítást lehet elérni mintegy 4 év alatt. A szövetség álláspontja szerint haladéktalanul meg kell kezdeni a nyílt szabványok, dokumentumformátumok és nyílt forráskódú megoldások széleskörű bevezetését az állami finanszírozású intézményekben és az oktatásban.

A szövetség arra biztatja a kormányt, hogy a központi finanszírozású területeken a közigazgatásban és a közoktatásban vizsgálja felül a jelenlegi gyakorlatot, és hozzon döntést a teljes közigazgatás nyílt megoldásokra való átállításáról. A szövetség felajánlja széleskörű szakmai támogatását a folyamat mihamarabb történő problémamentes véghezviteléhez.

Az Európai Unió tagállamainak tapasztalata bizonyítja, hogy a nyílt szabványok, dokumentumformátumok és nyílt megoldások alkalmazásával megakadályozható a beszerzésekkel és üzemeltetéssel kapcsolatos túlköltekezés és visszaélés. A gyártóktól való függés minimalizálása nemcsak költségcsökkenést, fejlettebb rendszerek megszületését eredményezi, hanem az állami vagyon növekedését is, hiszen az állam így valóban birtokolja a fejlesztések feletti kontrollt - írták a közleményben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csakezmaradt #2
    Minden közintézménybe ingyenes, nyílt forráskódú szoftvereket. Minek költenek annyit MS Office-okra, mikor ott az ingyenes OpenOffice.org, Lotus Notes, AbiWord, nem beszélve a Google Docsról...
  • trabiubi #1
    Az a baj, hogy ez mind szép és jó, de nagyon nem így működik sajnos a rendszer... Költséghatékonynak kell lenni ebben az időben és amíg nem áll oda valaki, hogy itt van egy teljesen kidolgozott terv, ami a következő 1-2-3 évben már csökkenti a költésgeket, hosszútávon meg kivonja, addig nem lesz itt semmilyen változás. És akkor most még optimista voltam, mert nem vettem figyelembe azt, hogy mennyi monopólium van, ami nyomást gyakorol.