Gyurkity Péter

Érkezőben az első smartbookok

Hosszas csúszás és kellő bizonytalanság után végre valóban megjelenhetnek az első smartbook termékek, mégpedig egyszerre két távol-keleti gyártó kínálatában, az ünnepekre készülve.

Tajvani források számoltak be arról, hogy mind a japán Toshiba, mind pedig a kínai Lenovo háza tájáról is hasonló hírek szivárogtak ki, ezek szerint pedig már komolyan készülnek az első smartbook megjelenésére. Ahogy azt sejtettük, a hangsúly nem a teljesítményen, hanem a fizikai méreteken lesz.


Toshiba Dynabook nVidia processzorral

A Toshiba a maga részéről augusztus végén szeretné piacra dobni megoldását, amely a jelenleg is meglévő Dynabook család tagjaként jelenik majd meg. A megoldás az nVidia Tegra 250 processzor köré épül, az operációs rendszer feladatait a Google Android látja el, ehhez pedig egy 10,1 hüvelykes kijelző társul, ahogy azt az újabb netbook készülékeknél nagyjából megszokhattuk. A fejlesztés elsőként Japánban bukkan majd fel a boltokban, ezt követően fokozatosan terjesztik ki az értékesítés hatókörét Európára, a Közel-Keletre, illetve Afrikára. A Toshiba emellett jelezte, hogy készülnek két, ARM processzorra épülő tábla PC megjelenítésére, amelyek még az év vége előtt megérkeznek majd.


Lenovo Skylight

A Lenovo ezzel egy időben rögtön két smartbook változaton dolgozik, ezek közül az első a Skylight, a második példány pedig az IdeaPad U1 Hybrid névre hallgat. A megjelenés esetükben csak az év végén várható, mivel a cég több változtatás mellett határozta el magát, mind hardveres, mind pedig szoftveres téren. Ennek megfelelően az eredetileg tervezett 1 GHz-es Qualcomm chip helyett ugyanazon vállalat új, 1,5 GHz-es ikermagos fejlesztését használják fel, operációs rendszerként pedig már itt is az Android jelenik meg.


A Lenovo IdeaPad U1 különlegessége a külön is használható kijelző

Az még kétséges, hogy a smartbook megoldások milyen fogadtatásra számíthatnak, ezzel kapcsolatban részletes cikkünk itt található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #21
    Jah, és autós töltővel :D
  • who am I 7 #20
    Nekem ilyen ideapad bejönne 8 COLLba leszedhető billel meg érintőképernyővel...jah, és win7et kérek rá, minimum 1280as de inkább 1400-as felbontással.köszönöm :D
  • trabiubi #19
    iphone-t :D nem nagyon vannak olyan eszközök, amiknek elég nagy a kijelzője, és van bennük 3g modem!
  • Tetsuo #18
    Azta!
  • Tetsuo #17
    Nekem meg azert nem, mert nem 24 collos a kijelzoje. ;)
  • Piel #16
    Azért biztosan van olyan ember akinek szüksége lehet ilyenekre is.
  • Piel #15
    A számítógép-függők betegek. Viszont van egy rakás újgazdag akik alig várják, hogy a többiek előtt villanthassanak egy új kütyüvel! Lehet, hogy emberként egy senki, de mindenki láthatja, hogy van pénze (amit apucitól vagy anyucitól kapott). Már nem a Ferrari a menő, hanem ezek az új vacakok ami "mindent tud, csak söré' nem megy a bótba".
  • Balumann #14
    Az már durva, ha valaki addig se bírja ki net nélkül, amíg metrovel utazik xD
  • Balumann #13
    Mit értesz azon hogy bármire is használható? Én pl. mindenre tudom használni szinte, amire szükségem van amikor nem itthon - az asztali gépem előtt ülök. És én pl. vettem már elő héven állva meg bkv-n ülve is, hogy olvasgassak rajta (nem neten, hanem a rengeteg rárakott ebookokat). Pl. hétfőn meg a 4-6 -os villamoson készültem a gazdasági vizsgámra (Excel függvényekkel kellett feladatokat megoldani, így azt máson nem is nagyon tudtam volna). Vannak azért a netbooknak is előnyei bőven, és azért teljesítményben sem rosszak ahhoz képest, áruk sincs az egekben (60 -ért már jót lehet kapni, amiben 160 gigás vinyó is van).
  • KopaszIsten #12
    És aki kényelmesen akar netezni (mobilnettel mondjuk) a buszon, vonaton, metrón, az mit vegyen?