SG.hu

A Sony felvásárolhatja a Showtime Kft.-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Sony Music Kft. megvásárolja a Showtime Kft. üzletrészének több mint felét.

A világon számos érdekeltséggel rendelkező Sony-csoport öt, egy-egy vállalkozás által irányított divízióban [elektronika, játékok, szórakoztatás (ezen belül mozgókép és zene részlegekre osztva), pénzügyi szolgáltatások és egyéb terület] működik, melyekhez tartozóan 5 vállalkozással van jelen Magyarországon. Ezek közül az egyik a hangfelvételek piacán tevékenykedő, tehetséges művészek felfedezésével, szerződtetésével és menedzselésével foglalkozó, CD lemezek felvételeit szervező, valamint zenét hanghordozón és digitális formátumban értékesítő Sony Music Kft.

Az 1994-ben alapított Showtime Kft. koncertszervező és produkciós ügynökség, amelynek fő tevékenysége hazai és nemzetközi előadók koncertjeinek megszervezése, valamint kiállítások, koncertek, céges események és egyéb tömegrendezvények megszervezése. Emellett néhány zenei album felvételének, publikálásának, árusításának és terjesztésének jogával is rendelkezik. A zenei felvételekhez kapcsolódó tevékenység csekély jelentőséggel bírt a Showtime Kft. tevékenységében, s e tevékenységét már megszüntette, árbevételt pedig csak a meglévő készletek értékesítése révén ér el. Mindemellett évente átlagosan egy zenei témájú könyvet publikál.

A Showtime-csoportban a Showtime Kft. kizárólagos tulajdonosa a színpadtechnikai szerkezetek tervezésével és kivitelezésével, valamint színpadi felszerelések kölcsönzésével foglalkozó BB Stage Szcenikai Mérnöki Iroda és Műhely Kft.-nek és 66%-os tulajdonosa a művészekkel, koncertekkel és élő rendezvényekkel kapcsolatos híreket, riportokat és kritikákat közlő szórakoztató hírportált, a www.koncertblog.hu weboldalt üzemeltető KONCERTBLOG Kft. üzletrészeinek.

Az összefonódásban résztvevő fenti két vállalkozás-csoport számos piacon aktív, ám csupán két olyan piac azonosítható, ahol mindketten jelen vannak. Ezek a nemzetközi jelentőségű koncerteket nem érintő egyéb rendezvények szervezése, valamint a zenei hangfelvételek készítése és kiadása. Előbbi piacon a Sony-csoport csak egyes rendezvények eseti jelleggel történő szervezésével van jelen elhanyagolható mértékű piaci részesedéssel, míg a Showtime Kft. árbevételének meghatározó része a nemzetközi jelentőségű koncertek és az egyéb rendezvények szervezéséből ered. A nemzetközi jelentőségű koncertek szervezésének piacán egyébként a Showtime Kft. a piac három közel azonos méretű legjelentősebb szereplője közül a legkisebb, árbevétel szerinti piaci részesedése közel 20%, az egyéb rendezvények szervezésének piacán pedig 20%-hoz közeli részesedésével piacvezető.

A zenei felvételek készítésének és kiadásának piaca kapcsán kiemelendő, hogy a korábban (csekély mértékben) a hanghordozón lévő zene értékesítésével is foglakozó Showtime-csoport ezen tevékenysége megszűnt, kizárólag a meglévő készleteket értékesíti. A Sony Music Kft. mind hanghordozón, mind digitális úton történő felhasználásra forgalmaz zenét, s árbevételének jelentős részét adja a zenei felvételek kiadása, mellyel a piac mintegy ötödét uralja a Sony-csoport.

Az összefonódás magyarországi piaci hatásainak értékelése során a GVH egyebek között figyelembe vette, hogy a Sony-csoport és a Showtime-csoport magyarországi tevékenysége között lényegében nincs átfedés, az összefonódás nem hoz létre és nem erősít meg gazdasági erőfölényes helyzetet. Ugyan a Showtime Kft. korábban jelen volt a hangfelvételkiadás piacán de onnan a 2010. év elejétől kivonult, előzőleg kötött szerződései megszűnnek, új szerződéseket nem kötött.

Az adatok szerint az érintettek sem a zenei felvételek kiadásának, sem a nemzetközi jelentőségű koncertek, illetve az egyéb rendezvények szervezésének a piacán nem rendelkeznek olyan mértékű piaci részesedéssel, amely alapján káros versenyhatás lenne valószínűsíthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!