MTI

Ukrajnában hárommillióval nőtt az internetezők száma

A múlt évben hárommillióval nőtt Ukrajnában az internet-felhasználók száma, amely mostanra elérte a 13,2 milliót - közölte szerdán Olena Dovhalenko, az ukrán állami távközlési hivatal elnökhelyettese.

Dovhalenko elmondta: tavaly legdinamikusabban az internet- és kábeltelevíziós szolgáltatások nyújtásából származó bevételek növekedtek. Szerinte ugyanakkor a mobilszolgáltatások piaca Ukrajnában telítődött, hiszen az utóbbi két évben változatlanul 55,2 milliós szinten van a mobiltelefonos előfizetők száma - adta hírül a Novij Region internetes hírportál.

A szakember úgy vélte: a pénzügyi-gazdasági válság ellenére az ukrán telekommunikációs ágazat 2009-ben pozitív dinamikát mutatott mind a fejlődést, mind a költségvetési bevételeket tekintve. Ez azt bizonyítja - tette hozzá -, hogy az információs és kommunikációs technológiák bevezetése forráshiányos feltételek mellett és súlyos szociális-gazdasági problémák esetén is segít a korunkra jellemző kihívások leküzdésében.

Az internet-felhasználók számát tekintve a 46 milliós Ukrajna a tizedik helyen áll az európai országok sorában. Szakértők egy évvel ezelőtt azt jósolták, hogy a válság ellenére Ukrajnában főként a szélessávú internet előfizetői tábora fog növekedni, amely - számításaik szerint - az idei év első felében meg fogja haladni a 2,5 millió főt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!