Gyurkity Péter

Tovább hízhatnak a netbookok

Az Intel feloldja a netbook megoldások méretével kapcsolatos korlátozását, így még az idén érkezhetnek a 12 hüvelykes változatok - a hagyományos noteszgépekkel is vetekedve.

Arról korábban többször írtunk, hogy bár egyes gyártók ezt szerették volna, az Intel nem engedélyezte számukra a 10 hüvelykesnél nagyobb kijelzővel szállított netbookok kialakítását és forgalmazását. A processzorgyártó egészen egyszerűen járt el ebben az ügyben, ugyanis a saját Atom chipjeiket is azzal a feltétellel bocsátotta partnerei rendelkezésére, hogy betartják ezen korlátozását.

A döntést persze sokan vitatták, ám annak indoka is világos volt: a cég szerette volna elkerülni, hogy a netbook megoldások hátrányosan érintsék a hagyományos noteszgépek, laptopok forgalmát, hiszen ők ezen a területen is érdekeltek voltak, elsősorban Core 2 chipjeik által. Az azonban már januárban egyértelművé vált, hogy az elsőgenerációs Atom processzorok hamarosan visszavonulnak a frontvonalból, hogy ehelyett a beágyazott megoldásokban találjanak második otthonra, helyüket pedig a második generáció példányai veszik majd át, legfőképpen az ikermagos változatok, amelyek az eddiginél nagyobb teljesítményt tesznek majd elérhetővé.

A DigiTimes most arról számolt be, hogy ezek az ikermagos Atom chipek (elsőként az Atom N550, amely az idei év második felében jelenik majd meg) az eddiginél nagyobb netbookokban is megjelenhetnek, vagyis az Intel feloldja a 10 hüvelykes méretre vonatkozó korlátozását. Ez megnyitja az utat a cég partnerei előtt a 11,6 hüvelykes, illetve a 12,1 hüvelykes modellek kialakítása és piacra dobása előtt, amivel immár a noteszgépekkel is közvetlen versenyhelyzetbe kerülnek majd. A nagyobb kijelző mellé az ikermagos Atom processzor, 1 GB DDR3 memória, valamint 32 GB-os SSD, illetve 250 GB-os hagyományos merevlemez társul majd.

Az Intel továbbra is optimista a szegmens jövőjét illetően, szerintük az elkövetkező években több százmillió példányban szállítanak majd le ilyen megoldásokat, amelyek még a némileg magasabb árak mellett is gyorsan gazdára találhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • farxis #16
    ezek mind szarok egy jo van: a MACbooc! enyi az a legjobb es kesz!!!!
  • bippo #15
    Én ritkán néztem ubuntut a gépen, de amikor próbáltam, akkor az az asztali gépemen és a notebookomon is tudta, hogy ha a megjelenítőnél nagyobb felbontás volt beállítva, akkor görgetni lehetett a desktopot. Szóval szerintem is az oprendszerek kezelik ezt.
  • hdo #14
    XP és Win7 egyaránt? Ubuntut hogyan magyarázod?
  • juhasz1 #13


    http://pontpark.eu/b_regisztracio/e079529ba2c9a8206291576db5a381ca

  • [HUN]FaTaL #12
    "ez a netbook sajátja."

    Tévedés, ez a windowsé.
  • hdo #11
    Nos .. nekem van egy ASUS 1005HA-BLK75X netbookom, 10 colos. Most hadd ne írjak full specifikációt, de 1,27 kg úgy, hogy ennek majdnem fele az akksi, amivel normális használat mellett 8 órán keresztül tudom egy töltéssel használni, ha csak jegyzetelésre használom egyetemen, akkor 10,5-11 óra sem ritka.

    Egyrészt: Van VGA kimenetem, tehát ha prezentációt tartok projektor csatlakoztatása nem probléma. Az asztali gépemet gyakorlatilag alig használom - pedig nagyon izmos -, egyre többet csinálom azt hogy egyszerűen rádugom a VGA-ra a 19" WS monitoromat.

    Másrészt: 1024x600 felbontás ennél a készüléknél nem probléma, képzeld, Sims 3-nál vettem észre először, hogy 1024x768-as felbontásnál kisebbet nem támogató progik esetében, simán görgethető a kép, és ez nem a program sajátja, ez a netbook sajátja.

    Viszont abban igazat adok, hogy a legoptimálisabb megoldás egy olcsó, 2 magos, 12 colos, DVD írót tartalmazó notebook lenne!

    Ha lenne a netbookom összes funkcióját tudó, 12 colos, 2 magos atom procis, legalább GMA 4xxx-es, DVD írós "subnotebook" én azonnal lecsapnék rá, de továbbra is külső monitort használnék otthon, illetve 1080p mozikat nézni, videót kódolni, és egyéb ilyenekre továbbra is az asztali gépet használnám.


    Ha egy asztali PC-t teljes egészében kiváltó, 12 colos hordozható gépet akarsz max 100 ezer forintért, akkor arra csak annyit tudok mondani hogy szép álmokat.
  • Magiszter #10
    Anno kimondottan egy 15"-os notit akartam venni, mert behalt az asztali gépem és gondoltam akkor új asztali helyett veszek egy hely és energiatakarékos notebook-ot amin azért tudok játszani, filmezni, meg írni. Erre pedig tökéletes a 15". Mostanság merült fel az igény egy kisebb hordozható alternatívára.

    socheater: Mint olvashattad nálam sok elvárásnak kell teljesülnie ahhoz hogy használható mobil eszközként tekintsek a netbookokra. Ilyenek:
    - HD (1080p) videó lejátszás, mivel aktívan kamerázok, jó dolog lenne még terepen visszanézni a felvételeket egy 11-12"-os kijelzőn.
    - 11-12"-os kijelző, mert az a bolhafing amit egyesekre ráraktak csak bántja a szemem.
    - 1366x768-as felbontás, mert az 1024x600 már a második világháborúban is kevés volt. Nem akarom a számológépet is görgőzni használat közben.
    - Maximum A4-es méret és 1kiló környéki súly. Hiszen azt csak bevágom két akta közé és viszem-hozom.
    - 80 ezer forint környéki ár. Mert 100+ -ért már nem éri meg. Akkor már vesz az ember egy notebook-ot amin még Photoshop-olhat, videót kódolhat és 3D-t renderelhet is ha akar.

    Tudom hogy így az elkövetkezendő 10 évben nem fogok semmit venni, de majd ha a főnökeim is belátják hogy nekem kell egy ilyen, akkor vesznek. Jelenleg ezen lobbizok :D
  • socheater #9
    Hát ez a nagyképernyős PDA (szerintem) elég buta hasonlat. Nem is értem... :)
    Teljesen más szoftverkörnyezet és hardver. Kicsit több lehetőség rejlik egy Netbookban mint egy PDA-ban...
  • bippo #8
    Csak azt mondom, ha én 2 éve tudtam venni olyan méretű notebookot, amilyen az írásod alapján szerintem megfelelne Neked, és annyiért, amennyiért Te 1 éve vettél egy 3kilósat, lehet, hogy lett volna tavaly is olyan a kínálatban. Nem tudom, nem követtem.
    Nem arra gondoltam, hogy a másik mellé vegyél egy ilyet, mert az tényleg badarság lenne (most már). Ha meg mindenképpen akartál venni egy 14-15colosat, nem szóltam.
    Én anno pont azért vettem ezt, mert ugyanazon az áron a (képátlón kívül) ugyanazt tudja, mint az akkori 14-15-ös 3kilósak, csak 2 kiló alatt.

    Amúgy szerintem is drágák a netbookok. Amennyiért most mennek, annyit egyszerűen nem ér.
  • Magiszter #7
    Csak az a gond tudod, hogy én nem fogok 100+ ezret kifizetni egy nagyképernyős PDA-ért, mert kb ott vannak a netbook-ok. És szintén nem fogok egy másik notebook-ot venni csak azért mert az kisebb és könnyebb. Vagy netbook a megadott paraméterekkel, de akkor max 80k, vagy semmi. Egyenlőre a semmi esete áll fent. Esetleg ha hozzám vág valaki egyet akkor elfogadom... valaki? Senki? :D