Napi Online

Alulteljesített a Google

A várakozásokhoz képest rosszul, de összességében jól teljesített az első negyedévebn a Google - írja a Bloomberg.

A Google első negyedéves eredménye - bár kicsivel elmarad a várakozásoktól - kecsegtető, hiszen a cég nettó nyeresége 37 százalékkal nőtt, így 1,96 milliárd dollárra ugrott az egy évvel ezelőtti 1,42 milliárdról. Ez a profit részvényenként - néhány egyszeri tétel kizárása után - 6,76 dollárt jelent, ami 15 centtel marad el a Bloomberg által megkérdezett elemzők várakozásaitól.

Az internetes vállalat 800 fő felvételével immár világszerte 20000 embert foglalkoztat. A cég ezen felül kiterjesztette hirdetési és vezeték nélküli szekcióját, valamint akvizíciókat hajtott végre. Mindezek ellenére nem sikerült túlszárnyalni a várakozásokat, amelyeket a héten publikált Intel-adat is feltornázott. A Google megtartotta vezető helyét az internetes keresők között, de piaci részesedése zsugorodott, 65,5 százalékról 65,1 százalékra, köszönhetően a konkurens Bing térnyerésének is.

Az első negyedévhez kapcsolódik az a nagyszabású beruházás is, amelynek keretében a Google a mobiltelefon iparágát támogatta. A tavalyi évben 6,8 millió Nexus One telefon fogyott, amelyek a Google szoftverét, az Androidot használják - a cég így 3,9 százaléknyit hasít ki a mobilpiaci tortából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!