SG.hu·
Kihangosítva is veszélyes a mobil
Erre a következtetésre jutott amerikai és kanadai tanulmányok kielemzését és összegzését követően a szintén amerikai National Safety Council (NSC), amely kiemeli, hogy valójában nem vagyunk képesek egyazon időben egyszerre több feladatot is ellátni, így az autóvezetés és a telefonon történő (akár kihangosított) beszélgetés önmagában is veszélyforrás lehet.
Az NSC harminc különböző tanulmányt vett végig, hogy valamiféle következtetést levonjon azok tartalmából, és az elvégzett vizsgálatok eredményéből. A kanadai szakértők munkája azt emelte ki, hogy az Ontario tartomány által bevezetett módosítások eredményeként csak a kezdeti, a tárcsázás alatti figyelemmegosztást sikerült visszaszorítani, ez azonban egyáltalán nem csökkentette a beszélgetés alatti potenciális veszélyeket, vagyis a sofőrök nem tanúsítanak kellő figyelmet a vezetésre a beszélgetés teljes időtartama alatt.
Ezt többé-kevésbé alátámasztják más kutatások is, amelyek kiemelik, hogy bár büszkék vagyunk az úgynevezett multitask-os képességeinkre, vagyis a több munkafolyamat, feladat egyidejű, megfelelő kezelésére, valójában nem pontosan erről van szó. Agyunk ugyanis a két (vagy annál több), egy időben végzendő feladat esetén nem két eltérő szálon "dolgozik", hanem rendkívüli gyorsasággal váltogatja figyelmünket azok között, így fel sem tűnik számunkra, hogy tulajdonképpen mindig egy-egy feladaton dolgozunk. Ez érdekes módon nagyon hasonlít a számítógépek esetében alkalmazott multitasking technológiákra, amelyek gyakorlatilag ugyanezt valósítják meg a központi processzoroknál.
A nagy különbség az, hogy míg a számítógépek processzorai előbb-utóbb minden feladatot végrehajtanak, azok összes részletével együtt, addig emberi agyunk hajlamos átsiklani egyes részletek felett. Egyes vizsgálatok során megállapították például, hogy a kihangosított telefonbeszélgetés, valamint az azzal egy időben végzett vezetés során az autót vezető személy hiába tartja tekintetét a közlekedési lámpákon, valamint a gyalogosokon, valójában nem látja azokat. Ez természetesen a megszokottnál jóval hosszabb reakcióidőt eredményez, amely könnyen eredményezhet baleseteket.
Előfordult, hogy a megkérdezettek csak annyira emlékeztek, hogy valóban átmentek egy közlekedési lámpákkal ellátott útkereszteződésen, ám arra már nem tudtak válaszolni, hogy nevezett lámpák éppen milyen színben pompáztak. Nem nehéz elképzelni, hogy ilyen esetekből könnyen tömegbaleset lehet a végén, amit mindössze az okozott, hogy a figyelmét megosztó személy valójában a kelleténél kevésbé pásztázta az utat, a vezetési körülményeket.
Egy régi figyelmi teszt, mely vakságunkat bizonyítja - azt kell megszámolni, hogy a fehér ruhás játékosok hányszor passzolják egymásnak a labdát
A telefonálást támogató, azt problémának nem tartó tábor hagyományos válasza ezen felvetésekre, hogy érdekes módon a hagyományos társalgásokat senki nem tartja veszélyesnek, pedig gyakorlatilag ugyanazon két tevékenységet végezzük. Ezzel kapcsolatban több tanulmány is megállapítja, hogy az autóban utazókkal folytatott beszélgetés sokkal kevésbé osztja meg figyelmünket, ráadásul utasaink hozzánk hasonlóan érzékelik közvetlen környezetünket, a beszélgetést megszakítják, amennyiben ennek szükségét érzik, vagy akár ők maguk figyelmeztethetnek bennünket olyan részletekre, amelyek felett mi átsiklottunk. Ilyenkor még a rádió is kevésbé zavaró, vagyis egyértelmű, hogy az általunk folytatott beszéd az, ami eltereli figyelmünket.
Mi több, a tanulmányok jó részéből az derül ki, hogy a telefonon csevegő autósok számos esetben az alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrökhöz hasonló reakcióidőt produkálnak, ami különös erővel figyelmeztet a potenciális veszélyekre. A Transport Canada munkájában - amely egyike volt az összeválogatott 30 anyagnak - azt is megvizsgálták, hogy az egyes személyek milyen széles spektrumban pásztázzák a szélvédőn keresztül az utat, a visszapillantó tükröket, más járműveket, valamint a közlekedési viszonyokat. A telefonbeszélgetést folytató alanyok egy igen szűk sávban fókuszáltak autójuk elé, miközben alig, vagy egyáltalán nem fordítottak figyelmet a közlekedési táblákra és egyéb jelzésekre, más járművekre, vagy akár a tükrökre és a kijelzőkre.
Az NSC saját tanulmánya ehhez annyit tesz hozzá, hogy a vizsgálatba bevont autósok 50 százaléka képtelen volt feldolgozni a biztonságos vezetéshez elengedhetetlen információ nagyjából felét, amikor pedig agyunk végre felfogja, hogy mit is látunk, a legtöbb esetben már túl késő.
A helyzetet tovább rontja, hogy bár a legtöbb állam/tartomány betiltotta, illetve betiltani készül a mobiltelefonok használatát, ehhez nem rendeltek külön büntetőpontokat (vagyis elmulasztották az új kategória létrehozását, annak pontos besorolását a büntetőtáblán belül), így nyilván sokan lesznek, akik továbbra is fittyet hánynak majd az előírásokra. A kihangosítás révén pedig a legtöbben biztonságban érzik majd magukat, ami megint csak alaptalan lesz.
Az NSC harminc különböző tanulmányt vett végig, hogy valamiféle következtetést levonjon azok tartalmából, és az elvégzett vizsgálatok eredményéből. A kanadai szakértők munkája azt emelte ki, hogy az Ontario tartomány által bevezetett módosítások eredményeként csak a kezdeti, a tárcsázás alatti figyelemmegosztást sikerült visszaszorítani, ez azonban egyáltalán nem csökkentette a beszélgetés alatti potenciális veszélyeket, vagyis a sofőrök nem tanúsítanak kellő figyelmet a vezetésre a beszélgetés teljes időtartama alatt.
Ezt többé-kevésbé alátámasztják más kutatások is, amelyek kiemelik, hogy bár büszkék vagyunk az úgynevezett multitask-os képességeinkre, vagyis a több munkafolyamat, feladat egyidejű, megfelelő kezelésére, valójában nem pontosan erről van szó. Agyunk ugyanis a két (vagy annál több), egy időben végzendő feladat esetén nem két eltérő szálon "dolgozik", hanem rendkívüli gyorsasággal váltogatja figyelmünket azok között, így fel sem tűnik számunkra, hogy tulajdonképpen mindig egy-egy feladaton dolgozunk. Ez érdekes módon nagyon hasonlít a számítógépek esetében alkalmazott multitasking technológiákra, amelyek gyakorlatilag ugyanezt valósítják meg a központi processzoroknál.
A nagy különbség az, hogy míg a számítógépek processzorai előbb-utóbb minden feladatot végrehajtanak, azok összes részletével együtt, addig emberi agyunk hajlamos átsiklani egyes részletek felett. Egyes vizsgálatok során megállapították például, hogy a kihangosított telefonbeszélgetés, valamint az azzal egy időben végzett vezetés során az autót vezető személy hiába tartja tekintetét a közlekedési lámpákon, valamint a gyalogosokon, valójában nem látja azokat. Ez természetesen a megszokottnál jóval hosszabb reakcióidőt eredményez, amely könnyen eredményezhet baleseteket.
Előfordult, hogy a megkérdezettek csak annyira emlékeztek, hogy valóban átmentek egy közlekedési lámpákkal ellátott útkereszteződésen, ám arra már nem tudtak válaszolni, hogy nevezett lámpák éppen milyen színben pompáztak. Nem nehéz elképzelni, hogy ilyen esetekből könnyen tömegbaleset lehet a végén, amit mindössze az okozott, hogy a figyelmét megosztó személy valójában a kelleténél kevésbé pásztázta az utat, a vezetési körülményeket.
Egy régi figyelmi teszt, mely vakságunkat bizonyítja - azt kell megszámolni, hogy a fehér ruhás játékosok hányszor passzolják egymásnak a labdát
A telefonálást támogató, azt problémának nem tartó tábor hagyományos válasza ezen felvetésekre, hogy érdekes módon a hagyományos társalgásokat senki nem tartja veszélyesnek, pedig gyakorlatilag ugyanazon két tevékenységet végezzük. Ezzel kapcsolatban több tanulmány is megállapítja, hogy az autóban utazókkal folytatott beszélgetés sokkal kevésbé osztja meg figyelmünket, ráadásul utasaink hozzánk hasonlóan érzékelik közvetlen környezetünket, a beszélgetést megszakítják, amennyiben ennek szükségét érzik, vagy akár ők maguk figyelmeztethetnek bennünket olyan részletekre, amelyek felett mi átsiklottunk. Ilyenkor még a rádió is kevésbé zavaró, vagyis egyértelmű, hogy az általunk folytatott beszéd az, ami eltereli figyelmünket.
Mi több, a tanulmányok jó részéből az derül ki, hogy a telefonon csevegő autósok számos esetben az alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrökhöz hasonló reakcióidőt produkálnak, ami különös erővel figyelmeztet a potenciális veszélyekre. A Transport Canada munkájában - amely egyike volt az összeválogatott 30 anyagnak - azt is megvizsgálták, hogy az egyes személyek milyen széles spektrumban pásztázzák a szélvédőn keresztül az utat, a visszapillantó tükröket, más járműveket, valamint a közlekedési viszonyokat. A telefonbeszélgetést folytató alanyok egy igen szűk sávban fókuszáltak autójuk elé, miközben alig, vagy egyáltalán nem fordítottak figyelmet a közlekedési táblákra és egyéb jelzésekre, más járművekre, vagy akár a tükrökre és a kijelzőkre.
Az NSC saját tanulmánya ehhez annyit tesz hozzá, hogy a vizsgálatba bevont autósok 50 százaléka képtelen volt feldolgozni a biztonságos vezetéshez elengedhetetlen információ nagyjából felét, amikor pedig agyunk végre felfogja, hogy mit is látunk, a legtöbb esetben már túl késő.
A helyzetet tovább rontja, hogy bár a legtöbb állam/tartomány betiltotta, illetve betiltani készül a mobiltelefonok használatát, ehhez nem rendeltek külön büntetőpontokat (vagyis elmulasztották az új kategória létrehozását, annak pontos besorolását a büntetőtáblán belül), így nyilván sokan lesznek, akik továbbra is fittyet hánynak majd az előírásokra. A kihangosítás révén pedig a legtöbben biztonságban érzik majd magukat, ami megint csak alaptalan lesz.