Berta Sándor

Amikor internetszolgáltatónak tartanak egy blogot

Néha előfordulnak érdekes esetek a világhálón és gyakran ezek szereplői sem igazán értik, miként is történhetett meg mindez velük.

Jens Matheuszik egy egyszerű blogger, akit az elmúlt években tartottak már nem csak embernek, de komplett vállalatnak is. Az impozáns listán szerepel Gerhard Schröder német kancellár, az Astroh konyhagyártó vállalat és a Cityweb internetszolgáltató. Azt hihetné az ember, hogy ha valaki beír a keresőbe egy cégnevet, akkor a kapott találatok közül könnyen azonosítani tudja a helyes linket. Nos, mint kiderült: ez közel sincs így.

A Pottblog nevű regionális oldalt a felhasználók előszeretettel keverik össze személyek vagy vállalatok hivatalos honlapjaival. A honlapot Matheuszik 2005 óta szerkeszti és az érdekesebb cikkek gyakran bekerülnek a Google találatai közé. Előfordult, hogy az első hivatkozások között bukkantak fel, talán ez vezethette meg az internetezőket. Sokan ugyanis nem is veszik jobban szemügyre a találatokat, hanem automatikusan megnyitják a találati listán legfelül szereplő első linket.

Ez történt 2006 szeptemberében is, amikor Matheuszik egy kis bejegyzés írt a blogba, amelynek az volt a címe, hogy: "A Westdeutsche Allgemeine Zeitung című újság új internetes cégét WEST EINS-nak hívják". A férfi meglepődve tapasztalta 2007 januárjában, hogy valaki egy olyan megjegyzést fűzött a blogjához, miszerint: "Elküldtem az Önnél vezetett bankszámlám megszüntetéséről szóló dokumentumot." Az illető ráadásul feltüntette a bankszámlaszámát is. Szegény blogger annyi hasonló bejegyzést kapott, hogy kénytelen volt egy külön cikket megjelentetni, amiben hangsúlyozta, hogy aki meg akarja szüntetni a Citywebnél, illetve a WEST EINS-nál vezetett bankszámláját azok ne hozzá, a Pottblog üzemeltetőjéhez forduljanak. A felhasználók azóta sem álltak le. Matheusziknál eddig 50 hasonló bejelentés árválkodik.

"Más témákhoz is gyakran kapok hasonló reakciókat, független attól, hogy azok egy Astroh konyhával, az Arena márkával vagy a Premiere céggel kapcsolatosak. De ötször tévesztettek össze Gerhard Schröderrel és autogramot kértek tőlem. Legutóbb pedig többször a CenterTV Ruhr-vidék központjának tartották a blogomat és kérték a műsorinformációkat" - összegezte tapasztalatait Matheuszik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kasika #1
    deeztmostígymégishogy?

    minek keresnek, ha meg se nézik mit találtak...