MTI

Az EU elfogadhatatlannak tartja a szaúdi blogger elleni ítéletet

Az Európai Unió elfogadhatatlannak és az emberi méltósággal ellentétesnek nevezte a testi fenyítést hétfőn kiadott közleményében, amelyben arra reagált, hogy Szaúd-Arábiában a legfelsőbb bírói fórum is megerősítette a Ráif Badavi blogger elleni ítéletet.

A 31 éves szaúdi blogírót 2012 júniusában vették őrizetbe, és 2014-ben ítélték el azért, mert honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására a sivatagi királyságban. Ez az ultrakonzervatív iszlám országban eretnekségnek számít. A Szabad Szaúdi Liberálisok című portált időközben megszüntették a hatóságok. Badavi kiszabott büntetése 10 év börtön és ezer botütés - az utóbbit hetente elosztva, részletekben hajtják végre rajta. Eddig 50 botütést kapott.

"Az EU az eljárás kezdete óta aggodalmának adott hangot a szaúdi hatóságoknál. Ismételten arra kérjük őket, hogy függesszék fel Badavi minden további testi fenyítését" - fogalmazott a közleményben az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője. A kommüniké szerint az unió a jövőben is minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a Szaúd-Arábia elismerje és tiszteletben tartsa mindenki szólásszabadsághoz fűződő jogát, beleértve azokét is, akik a többségi véleménytől eltérő állásponton vannak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amergin #1
    A szemforgató, kettősmércés EU valahogy nem aggódik a holokauszt hivatalos dogmatikáját hazugságnak nevező állampolgárai "életéért és testi épségéért": azért, hogy meghurcolják, ellehetetlenítik, tönkreteszik és számos esetben bebörtönzik őket.
    Bűnük: eretnek álláspont hangoztatása egy történelmi kérdésben. Ráadásul ilyen esetekben még az alkotmányosságot is felfüggesztik (ami a szólásszabadságot elvileg garantálná).
    Ha ezt a gyakorlatot megszünteti a saját területén, majd akkor lesz erkölcsi alapja bárkit is bírálni, kritizálni a határain kívül.
    Addig meg kuss legyen, kutyák!