SG.hu·

Immár harmadszor módosították a Google Zümmöt

Már a megjelenése utáni napokban komoly kritikák érték a keresőjéről ismert cég szolgáltatását, így a Google kénytelen volt lépni.

A Zümm startja rosszabbra aligha sikeredhetett volna. A Google elsősorban az adatvédelmi hiányosságokat akarja bepótolni, de a fejlesztők közel sem javítanak majd ki minden hibát. Todd Jackson, a Google Mailért és a Buzzért felelős termékmenedzsere blogbejegyzésében leírta, hogy világosan megértették a felhasználók visszajelzéseit és gőzerővel dolgoznak a problémák megoldásán.

"Gyorsan felismertük, hogy nem mindent csináltunk jól, ezt pedig nagyon sajnáljuk" - írta többek között Jackson. A Google az elmúlt néhány napon belül immár harmadszor kénytelen módosítani a Zümmöt. A legtöbb kritika amiatt érte a vállalatot, hogy az új szolgáltatást szinte ráerőszakolták a Google Mail-felhasználókra, viszont a rendszer kikapcsolásának vagy korlátozásának lehetőségét jól elrejtették a fejlesztők az emberek elől. Jackson szerint az egyik legfontosabb változás, hogy a jövőben mindenki eleve eldöntheti, hogy akarja-e használni a szolgáltatást vagy sem.


A Google társalapítója, Sergey Brin a szolgáltatás múlt heti bemutatásán

Szintén komoly bírálatok érték a vállalatot amiatt is, hogy az internetezők megkérdezése nélkül a Zümm döntötte el, hogy az illető kivel is van barátságban és kivel nem. Ezeket az adatokat ráadásul a rendszer harmadik félnek is kiadta. A Zümm annak alapján döntött, hogy kivel levelezett a leggyakrabban az adott felhasználó. Mindez különösen akkor lehetett kínos vagy kellemetlen, ha mondjuk az illető főnöke is felkerült a többi barát mellé a listára.

A legkirívóbb példa: egy amerikai nő erőszakos exférje a rendszeres e-mailezése miatt automatikusan felkerült a nő barátainak listájára és az illető így tudomást szerezhetett a volt párja közösségi portálokon tett látogatásairól és kapcsolatairól. A nő a tapasztalatait a következő címmel foglalta össze: "F.ck you, Google". A rendszer az erőszakos exférjének elárulta többek között a jelenlegi tartózkodási helyét és az aktuális munkahelyét is. A cég gyorsan közbelépett és letiltotta ezt az automatikus információ-megosztó funkciót, azóta minden felhasználó maga döntheti el, hogy kiket értesítsen a Zümm a baráti kapcsolatairól.

Vannak más érdekességek is. Aki például válaszolt egy ismerőse e-mailjére, az bizonyos körülmények között kiadta az illető e-mail címét. Egy másik változás a megjelölt Picasa-képsorozatokat és a Google Readerben ajánlott cikkeket érinti. Ezeket a jövőben a rendszer nem csatolja automatikus a felhasználó profiljához. Amennyiben egy Zümm-használó a szolgáltatásra a mobiljáról jelentkezik be, akkor a program mindenkivel megosztja, hogyan hívják őt és éppen hol tartózkodik. A szoftver mobil változata jelenleg csak iPhone-on és az Android legfrissebb verzióját futtató mobilokon működik.

Jason Kincaid, a Techcrunch bloggere szerint a változtatások jók, de továbbra is megválaszolatlan a kérdés, hogy ezek a dolgok hogy kerülhették el a hónapokig tartó belső teszteken a fejlesztők figyelmét. A Gizmodo szerkesztői úgy vélték, ezek a módosítások egy jó kezdetet jelentenek, ugyanakkor továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy az emberek nem felejtik majd el a Zümm kezdeti hibáit. Mathew Ingram, a GigaOm munkatársa pedig azt ecsetelte, hogy a Google-nek talán leginkább lélekre lenne szüksége.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hangulati2010. 02. 19.. 07:04||#29
nekem az tetszett Google-ektol a legjobban amikor egy forumban a hozzaszolas utan kerte a gmail nevemet, aztan a forumban az igazi nevem jelent meg. kisse messzire mennek. ez van.
© duke2010. 02. 18.. 12:58||#28
szamomra legalabb annyira erdekes ez a zum mint az korabbi vawe :(
© krajcsovszkig2010. 02. 17.. 20:48||#27
Azt a windows live honlapján lehet max kikapcsolni, ha ki lehet egyáltalán
© caprocorno2010. 02. 17.. 19:14||#26
mhorvatR és csiber köszönöm szépen a segítséget, belekukkantottam, de nem jutottam elõrébb, de amint idõm lesz elmélyedek a dologban:) Minden esetre köszönöm a segítséget! <#integet2>
© FoodLFG2010. 02. 17.. 19:02||#25
A wave atom jó. Most éppen google docsban kéne együtt dolgoznom másokkal, amire a wave 100x jobb lenne a felépítése miatt. Csak nekik nincs, nem ismerik, stb, meg még béta is.

A wave könnyû kezelhetõségének (wave-ek linkelése, tag-ek, visszajátszás, forum-szerû felépítés) elõnyei, akkor jönnek ki leginkább, ha több emberrel kell együtt dolgoznod.
© mhorvatR2010. 02. 17.. 13:56||#24
Beállítások / Elrendezés. Itt ki tudod kapcsolni az újdonságok sávot, de azt nem, hogy rólad a többiek mit lássanak, ahogy nézem. Van egy olyan gomb mellette, ugyanezen menüben, hogy "Újdonságok lista beállításai", ez elvisz a Live fiókodba, talán ott nézd meg, hátha ki-/bekapcsolható, hogy mit lássanak belõled.
© mhorvatR2010. 02. 17.. 13:51||#23
Egyfelõl ki kérte tõled, hogy használd a Gmail-t, mint szolgáltatást? Fizetsz érte? Nem. Akkor meg? Én nem értem, hogy egy ingyenes szolgáltatás igénybevétele esetén milyen alapon követelõznek az emberek...
Másfelõl pedig, valahogy csak eléred a barátaidat, nem? Ha nem MSN-en, nem telefonon, akkor hogy? Félre ne érts, össze lehetett hozni egy sörözést 100 évvel ezelõtt is, de ha adott a közvetlenebb elérés, akkor miért ne használnád? Ennyi erõvel minek számítógép, régen is éltek nélküle és nem azon törték a fejüket a munkából hazamenvén az emberek, hogy Te jó ég de unatkozom, kéne egy gép.
© fleezeum2010. 02. 17.. 11:57||#22
érdekes, nekem most 21 meghívóm van wave-re... minden ismerõsöm használja...
© Narxis2010. 02. 17.. 11:13||#21
Wave még zárt beta állapotban van, nehezen is használhatná bárki.
© csiber2010. 02. 17.. 10:35||#20
Valahol a beállitásokban keresd. Nyomd meg az ALT-ot és bejön a sáv, majd ott keresgélj. Már nem nagyon emlékszem én se, 1 éve már hogy nem láttam MSN-t :D