MTI

Büntethető-e a tanárok neten történő sértegetése?

Amerikai jogászok szerint a szövetségi legfelsőbb bíróságnak sürgősen állást kellene foglalnia a középiskolások internetes szólásszabadságának határairól azt követően, hogy ugyanannak az amerikai államnak két különböző fellebbviteli bírósága egyazon napon homlokegyenest ellenkező ítéleteket hozott két, csaknem azonos jellegű ügyben.

Az első eset Pennsylvania államban történt. Egy Justin Layshock nevű diák 2005-ben a MySpace közösségi portálon olyasfajta kijelentéseket tulajdonított iskolája igazgatójának: "Olyan bunkó vagyok, hogy a születési dátumomra sem emlékszem" vagy "Szteroidokon élek". A fiút néhány napra eltiltották a tanórák látogatásától, szülei azonban beperelték az iskolát azon a címen, hogy az korlátozta gyermekük szólásszabadságát. A bíróság első fokon a szülőknek adott igazat, az iskola fellebbezett. Csütörtökön a pennsylvaniai fellebbviteli bíróság megerősítette az elsőfokú ítéletet.

Justin Layshock pusztán az amerikai alkotmány első kiegészítésében rögzített, a szólásszabadságra vonatkozó jogával élt, mivel az internetes oldalt szabadidejében, a nagymamájánál készítette, tehát nem a gimnáziumban, hangzott a törvényszéki indokolás.

Ám ugyanezen a napon egy másik pennsylvaniai fellebbviteli bíróságnak is döntenie kellett egy hasonló MySpace-ügyben. Egy 14 éven aluli lányról volt szó, aki ugyanazon a portálon iskolaigazgatóját pedofilnak minősítette, és egyéb sértő jelzőkkel is illette. Őt ugyancsak megbüntette az iskola. Első fokon ebben az ügyben az iskola nyert, a szülők fellebbeztek, de a fellebbviteli bíróság ebben az esetben az oktatási intézmény számára kedvező ítéletet erősítette meg: a joghatóság szerint az igazgató nem sértette meg a lány jogait, amikor megbüntette a sértő internetes bejegyzésért.

Robert Richard, a Pennsylvaniai Egyetem jogi professzora szerint a kettősség oka egyszerűen az, hogy a törvény a valóság mögött kullog az új technológiákat illetően, így "változó geometriájúvá" válik, amikor a szólásszabadság témája is belekeveredik a vitába. Mindesetre a polémia máris éleződik. Witald Walczak, az ACLU polgárjogi szervezet illetékese mindenképpen el szeretné kerülni, hogy "az iskolaigazgatók odatolakodjanak diákjaik vacsoraasztalához", azaz - másként fogalmazva - ellenzi, hogy az iskolai hatóságok beleszólhassanak növendékeik magánéletébe, és ők diktálhassák, hogy mit írhatnak vagy mit nem írhatnak saját szobájukban számítógépük képernyőjére.

"Amíg a legfelsőbb bíróság nem foglal állást ebben a kérdésben, tökéletesen összeegyeztethetetlen ítéletek tömegére számíthatunk a két pennsylvaniai ítélethez hasonlóan" - vélekedett Robert Richards, az egyetem jogtudósa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #31
    Ok akkor büntethető legyen a tanár is mikor szopatja a diákokat. A fősulin szopatta sokszor a gyerekektet több tanár is. Az egyik pl ha megtudta hogy kis városból, faluból származik valaki, akkor megkérdezte hogy betonút van a városig? vezetékes víz és áram? Hasonló szövegekkel szivatta őket. Tehát ha a tanár csinálhat ilyet akkor a diák miért nem? Majd ha normális tanárok lesznek akkor ok de az a gond hogy azokról nem sok lejárató szöveg van a neten. Ez tipikusan azokat védi akik parasztok alapból, és a diákok a neten elmondják mindenkinek. Aztán meg sír a barma hogy azt csinálják vele amit ő is szokott....
  • DeviloftheHell #30
    jopár tanárt nem is lett volna szabad kiengedni a föiskolárol amig elit gimnáziumokba küldik öket proba tanitásra addig minden tetü lehet tanár azokat kell a söpredékkel összeengedni megérdemlik egymást... sem a legtöbb paraszt diákot totál nyugodtan szarrá lehetne verni hogy tanuljon egy kis jomodort másbol a legtöbb ugysem ért meglehet nézni ezt a sok troger gyökereket akik akkorának hiszik magukat hogy az egojárol leesne belehalna a gyökere
  • halgatyó #29
    Az internetes (meg bármilyen) "véleménnyilvánításról"
    Itt 3 résztvevő van, és általában csak kettőről beszélnek: aki a rágalmazást vagy kigúnyolást elköveti, és aki elszenvedi.

    Valahogy nagy a hallgatás a harmadik résztvevőről: a közönségről, akik olvasság és befogadják a véleményt, vagypedig a vélemény-közzétevőt magukban lehülyézve továbbhajtanak más hírre

    Az utóbbi években egyre inkább hozzászokhatott minden gondolkodó ember, hogy a vélemények egyre kevésbé tekinthetők megbízhatónak, és egyre inkább átcsúsznak a pletyka szintjére.

    Éppen ezért a rágalmazási-lejáratási probléma megoldásából NEM hagyható ki ennek a harmadik résztvevőnek a felkészítése, a figyelem sokkal gyakoribb felhívása a kritikus hír-fogadásra!
  • halgatyó #28
    Azt nem vitatom, hogy vannak gyenge sőt néha igen gyenge képességű tanárok, de a diákok teljes eldurvulása sajnos pont a jóképességűek elvándorlását (a tanári pályáról) erősíti, és még inkább a gyengék maradnak
  • Szefmester #27
    nem tudom mikor jártál suliba, de amikor bátyám volt középsuliban még ment a pofon egy két tanártól ha szájaltak a diákok, amikor én kerültem be, akkor már csak megszidott a tanár, és esetleg beírt egy pársoros 1est :D és ha jogos volt akkor befoghattam szépen, amikor meg bajom volt akkor ment a jelentés az ofinak és a diáktanácsnak, ha olyan volt akkor iskolán belül fegyelmi..

    volt egy tanár akinek megmutattam a törött kézfejem, (megmozgattam a törött csontokat is) még a tesióra előtt.. erre a reakció: Nem érdekli ma akkor is meglesz tartva mindenkinek a fekvőtámasz, és a kötélmászás felmérő.. fekvőtámasz könnyezve éppenhogy 3as, a kötelet meg 2 1es után sem vállaltam be.. majd mikor elmentem a kórházba közölték hogy valóban el volt törve a kezem, szal jól tippeltem.. másnap a tanár kíváncsian kérdezte hogy veled meg mi történt, és a poén ekkor jött, az egész osztály együtt mondta velem hogy előző nap még óra előtt szóltam hogy fáj.. az igazgató meg pont mögötte jött, mi meg gyorsan hozzátettük hogy bezzeg a tanárnő mégis megcsináltatta a fekvőt.. volt is egy kellemes fegyelmi belőle.. de fura módon a tanár maradhatott..
  • slickboy #26
    Eléggé lehetetlen emberségre nevelni a kis vadállatokat ha a szülő ebben nem partner.
  • JethroHUN #25
    Mármint Narxis vagy az a hsz amire ő válaszolt Sir Quno Jedi?
    DE sztem csak egy alreg vagy >.<
  • panther112 #24
    Csak egy frusztrált hájpacni, rá kell hagyni... szar lehet neki 20 méteres seggel élni, ne csodálkozz, hogy nem jár emberek közé, és egy antiszociális kishitlert csinált magából itt az sg-n. Moderátorként is Sztálin-Hitler szinten van. Irl-ben egy (szép nagy, úgy 170 kilós) rakás fos, ezért itt éli ki magát.
  • Merces #23
    .........szerintem meg tényleg gyökerek a tanárok , kivételek persze akadnak,ha nem csak 1x1 re tanitanák a kis vadállatokat hanem emberségre, is alapbol elő se fordulna ilyesmi......
  • Balintos #22
    Az "Olyan bunkó vagyok, hogy a születési dátumomra sem emlékszem" szerintem belefér a szólásszabadságba, de a pedofilozás becsületsértés