SG.hu·

A kínaiak szerint a demokrácia

Világszerte több mint 1400 felhasználó vett részt a Twitter közösségi portálon abban a versenyben, amelyet az amerikai kormányzat támogatásával a demokrácia fogalmának meghatározására hirdettek, és amelyet egy kínai bejegyzés nyert.

A két héten át A demokrácia... címmel megrendezett versenyre nyolc nyelven több mint 30 országból érkeztek bejegyzések - derült ki az amerikai külügyminisztérium közleményéből. A legtöbbször továbbküldött, ezáltal pedig a legnépszerűbbnek bizonyuló rövid meghatározás Kínából, bizonyos @zuola nevű felhasználótól származott.

"A demokrácia olyan játékszabályok tára, amelyben a tökéletesség felé fokozatosan haladva a társadalom független egyénei és szervezetei érdekeik maximalizálására törekednek átlátható és erőszakmentes eszközök alkalmazásával" - szól a definíció, amelynek kínai nyelvű változata éppen kimerítette az üzenetíráskor legfeljebb megengedett 140 karaktert.

A washingtoni külügyminisztérium szerint a verseny, valamint egy másik kiírás, a Democracy Video Challenge révén - amelyben a felhasználókat arra bátorítják, hogy készítsenek a demokráciát bemutató videót - sikerült "kiterjeszteni a demokráciáról szóló nemzetközi párbeszédet". A minisztérium egy Flip Video HD kamerát ajánlott fel Twitteren meghirdetett verseny győztesének, vagyis annak, akinek a bejegyzését a legtöbbször továbbították.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2010. 02. 04.. 12:49||#10
Bizonyos velemenyeket pedig tilos leirni megha az igaz tenyeken alapszik is, sot, bizonyos igaz tenyeket is. Gondolok itt statisztikakra a ciganybunozesrol, adatokra a holokausztrol (ezert tobb helyen borton is jarna), meg pl. rasszok kozotti IQ kulonbseg emlegetesrol..
De vannak mas erzekeny temak is, amiknek nincs helye a "demokraciaban".
A TV-musorok (pl hiradok) alapbol manipulalava vannak, nem mondjak (mondhatjak) ki, h pl. USA a legnagyobb terrorveszely maga, mesterseges felelemkeltessel meg provokacioval. Nem mondjak ki, h Izraelben gettositjak a palesztinokat es megfosztjak oket alapveto emberi jogaiktol.
Pl. a nagy demokraciban Chrudinak Alajost elkuldtek Jordaniaba.. vajon miert?
A "nyugati demokraciaban" tobb joga van egy bunozonek, kisebbseginek, barmely deviansnak, mint egy hetkoznapi atlagembernek.

Ebben a fenenagy demokraciaban egy multiceg lesopri a kisebbet a csába, nem tisztesseges versenyben, hanem adokedvezmenyekkel, meg alularazott termekekkel.
Az ostermelot es beszallitokat kizsakmanyolja..

Ma aki az "amerikai" v "nyugati tipusu" demokraciaban hisz, az tenyleg alomvilagban el es nem latja mi folyik korulotte, de ezert nem O a felelos, hanem a direktbutito media..
© Laurion2010. 02. 03.. 17:12||#9
Kíváncsi volnék, ezt mibõl gondolod...

Bár megvan, tudom már. Ez ugyanaz a reakció, ami általános szép hazánkban: "Nem értesz egyet velem? Akkor hülye/korlátolt/agymosott/birka/zsidó/hazaáruló/stb. vagy."
Jók a reflexeid; rögtön ide tudod írni a kapásválaszt. Azokhoz mondjuk nem kell agy, gerincvelõ is elég.
© mujahedin2010. 02. 03.. 14:23||#8
te bizony álomvilágban élsz 😊
© Laurion2010. 02. 03.. 11:41||#7
Ez a te véleményed igen éretlen gondolkodásra vall: a demokrácia hibáit (melyek egyszerûen és kikerülhetetlenül abból következnek, hogy nem tökéletes lények élnek benne, hanem Homo sapiens sapiensek) durván felnagyítod és úgy állítod be, mintha a demokrácia alapjait sértenék.

De sebaj: az is a demokrácia része, hogy te leírhatod, népszerûsítheted, terjesztheted az akármilyen butus nézeteidet is.
© Merces2010. 02. 03.. 11:23||#6
........ez se jobb ami most van ,de isten óvjon az igazi demokráciátol.
© halgatyó2010. 02. 02.. 23:28||#5
Az utolsó elõtti bekezdésben helyesen: ember És ember közötti különbség akart lenni
© halgatyó2010. 02. 02.. 23:26||#4
A "demokrácia" -- HA egyáltalán létezett is néha-néha, egy igen rövid idõre -- nem stabil.
Sajnos, az igazi demokrácia teljesen védtelen az egyének közti különbségek növekedésébõl fakadó érdekérvényesítési különbségek növekedésére, továbbá a nagyobb érdekérvényesítõ képességû egyének -- nem nyilvános!!!! -- összefogásából eredõ hatalomkoncentrációval szemben.

És akkor még nem beszéltünk a sajtó szerepérõl, amelynek napjainkban tapasztalható háttér-irányítása a valódi demokrácia hóhéra!

Az a foslék rendszer, amit most "demokrácia" névvel illetnek (leginkább akkor, amikor tömeggyilkos háborúkat indítanak rá hivatkozva)
nos, ez csupán egy hatalom-gyakorlási technika: az oszd meg és uralkodj elv alkalmazása és a tömegtudat-manipuláció fejlett formáinak alkalmazása.

Az uralt nép megosztása többszintû, az egyes csoportok bonyolult módon utálják egymást. Ahogy EZ a "demokrácia" fejlõdik felfelé, a társadalmakban nõ a gyûlölet egymás iránt, lassan falak és árkok épülnek az emberek között, párhuzamosan az ember ls ember közötti különbségek határtalan növekedésével.
És persze puffognak a hazug frázisok a "jogállam" (sztárügyvéd-diktatúra) meg "sajtószabadság" meg hasonlók, hogy lassan már véreset hány dühében aki nem teljesen részeg vagy nincs bekábítózva.
© halgatyó2010. 02. 02.. 23:16||#3
Hányinger ez a "verseny"!
Kb. olyan, mint a sztahanovista "munkaversenyek" néhány évtizeddel korábban.
Vagy mondjuk egy traktoroslány-verseny a naaagy Rákosi "elvtárs" tiszteletére...
mindenki mosolyog, sugárzó arccal, szemét rézsút 30 fokos szögben felfelé tartva
© bvalek22010. 02. 02.. 19:40||#2
"A demokrácia olyan játékszabályok tára, amelyben a tökéletesség felé fokozatosan haladva a társadalom független egyénei és szervezetei érdekeik maximalizálására törekednek átlátható és erõszakmentes eszközök alkalmazásával"

Ez nem demokrácia, hanem oligarchia, ott nyomulnak lobbicsoportok.

Démosz: nép, demokrácia: a nép uralma. Olyan államforma, ahol többségi döntéssel, többségi érdek szerint irányítják a társadalmat. Görögöket már nem divat olvasni?
© Eriongtk2010. 02. 02.. 19:04||#1
Kicsit 4chan érzésem van a cikk címétõl.