MTI

Gyorsabb repülőtéri beléptetést hozhat a biometrikus azonosítás

A biometrikus azonosítástól remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével - hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) varsói, Global Airport and Passenger Symposium nevű, az utasélmény fejlesztésére fókuszáló konferenciáján.

Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi 4 százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál, ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú. A folyamatosan bővülő utasforgalmat csak akkor tudják kezelni, ha javítják a légikikötők hatékonyságát és optimalizálják a folyamatokat, ez pedig az utasélmény növelését is magával hozza majd - mondta, hozzátéve, hogy a technológia már rendelkezésre áll, csak használni kell.

Michael Hardin, az Egyesült Államok Vám- és Határőrségének igazgatója tapasztalatairól beszámolva elmondta, az általuk használt rendszer biometrikus azonosítást használ, amely nem ujjlenyomat, hanem arc alapján azonosítja az utast, akiről a járatra jelentkezéskor felvételt készítenek, ehhez hozzárendelik az útlevelét, beszállókártyáját és egy személyes kódot, így egyetlen ellenőrző ponton sem kell dokumentumokat felmutatnia a repülőgépbe való beszállásig. A tapasztalatok szerint a rendszer sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint a hagyományos útlevél-ellenőrzés, az eddig 1 percig tartó folyamat az arcalapú azonosítással 10 másodperc alá csökkenthető, a megbízhatósága pedig 98 százalék felett van.

Michael Hardin hangoztatta, hogy a határőrség semmilyen más adattal nem köti össze a rendszerből származó információkat, a fényképet és adatokat 12 órával a felvétel készítése után törlik és nem nyomkövetésre, hanem azonosításra használják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #9
    Technikailag nem igazán kivitelezhető. Ha a sugárzásnak legalább egy része nem nyelődik el a vizsgált tárgyban, akkor semmi értelme, nem lesz képalkotás.
  • kvp #8
    "a megbízhatósága pedig 98 százalék felett van"

    Tehat statiszikailag egy A380-asra maximum 17 hibasan azonositott utas juthat fel. Na most ha ez jo adat, akkor nem tudom milyen hatekonysaggal dolgoznak az amerikai repteri hatarorok.
  • csicso82 #7
    Valamilyen nem ionizáló sugárzás alapú átvilágítás kellene aminél nem kellene se motozás se cipő levétel stb. csak átmész egy kapun és kész is.

    Ameddig ez nem lesz addig csak xopás az egész folyamat.
  • Cefet #6
    Nem tudom, hogy aki a cikket írta, az utazott-e már repülővel? Nem az utasok azonosítása tart sokáig, hanem a csomagok átvizsgálása és feladása, valamint az utasok lassan testüreg vizsgálati szintig menő motozása.
  • ostoros #5
    Ettől a fasiszta szemétségtől okádni tudnék...
    https://www.youtube.com/watch?v=71RisJKKoOM
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.10.24. 19:33:24
  • Macropus Rufus #4
    hát ha az arc azonosítás úgy fog működni mint pl Kínában, vagy ahogy a google rendszere is megy, akkor olyan statisztikákat tudnak kreálni, hogy az csak na.
    Pl. a jenkikhez 2020-ban 4567357 fehér és 435235 majom akart belépni, ha a google rendszerét használják (néger a rendszer szerint majom)
    Ha a kínai cucc lenne akkor meg 34524 fake belépést is jelezne ui. akiket ő azonosított azok az országban sem voltak bent. (lásd a kínai rendszer lebőgését amikor a busz oldalán lévő reklám képen lévő embert nevezte bűnösnek, holott az illető nem volt akkor az országban) Szóval királyság lesz.
    Arról meg ne is beszéljünk, hogy ezek a prg-ok ott tartanak, hogy sok esetben a kutyát és a macskát is össze keverik, holott még csak nem is hasonlítanak egymásra...
  • morguldae #3
    Na ilyen dolgok miatt nem utazok repülővel. Jó lesz a vonat meg az autó... Lassan már ott tartunk, hogy chipet mindenkibe.
  • Arnika19 #2
    Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője inkább intézkedjen hogy a Malév károsultjai megkapják a náluk lévő és jogtalanul visszatartott pénzüket.
  • barret #1
    " az eddig 1 percig tartó folyamat az arcalapú azonosítással 10 másodperc alá csökkenthető, a megbízhatósága pedig 98 százalék felett van." Meséljetek még! Nemrég volt hír,hogy csúnyán elbukott a technológia...