SG.hu

Az LMP legalizálná a fájlcserét

Az LMP szerint a szerzői jogok rendszere radikális reformra szorul az internet és a mindenki számára hozzáférhető infokommunikációs technológiák korában.

A Lehet Más a Politika közleménye szerint a jelenlegi rendszer jogtalan előnyökhöz juttat néhány jelentős piaci szereplőt az alkotók, a felhasználók, közös kultúránk és az egész társadalom rovására. Véleményük szerint nem igaz, hogy a közös jogkezelés jelenlegi formája az alkotók érdekeit szolgálja, statisztikák bizonyítják, hogy az ilyen módon beszedett milliárdok túlnyomó része mindössze néhány, a kulturális piacot monopolizáló média-óriásvállalatot gazdagít. Eközben zeneszámok, mozifilmek és könyvek milliói váltak hozzáférhetetlenné amiatt, mert ugyanezeknek a média-óriásvállalatoknak nem éri meg, másnak pedig nem szabad újra kiadni azokat.

Az LMP célja a szerzők és felhasználók azon jogának elismerése, hogy egymás között magáncélú felhasználásra szabad tartalmakat osszanak meg, illetve a szerzők azon alkotmányos jogának megerősítése, hogy ezen túl is megosszák saját műveiket . Az LMP úgy véli, hogy nemzeti és globális kulturális örökségünket fel kell szabadítani, és mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Ehhez meg kell változtatni a törvényeket: a kulturális termékek nem-kereskedelmi célú, nonprofit másolását nem szabad tiltani, éppen ellenkezőleg, minden rendelkezésünkre álló eszközzel elő kell segíteni.

Álláspontjuk szerint az egyre szélesebb körben elérhető digitális másolási lehetőségek szabad felhasználása vonatkozzék az internetes fájlcserére is, amit a szerzői jogi lobbi a jogosulatlan kereskedelmi célú másolással összemosva világszerte kriminalizálni igyekszik, miközben évek óta tömegesen megfigyel, hatósági eljárások alá von, bűncselekményekkel vádol egyszerű, nem kereskedelmi célból másoló felhasználókat is , amit teljesen elfogadhatatlannak, a szabadságjogok korlátozásának tartanak.

Közleményük szerint a közpénzből létrehozott kulturális javakat minden kötöttségtől mentesen szabadon terjeszthetővé kell tenni, a kereskedelmi célú kultúrjavakat megillető védelmi időt, a kiadók monopóliumát pedig - akár nemzetközi egyezmények megváltoztatása árán is - radikálisan le kell rövidíteni: az LMP a svéd Kalózpárthoz hasonlóan az első publikációtól számított öt évet bőven elegendőnek tart arra, hogy a kulturális termékekbe befektetett anyagiak megtérüljenek.

"Abszurdnak tartjuk, hogy ez ma az alkotó halálától számított hetven év: egyetlen könyv-, vagy lemezkiadó, filmstúdió sem alapoz üzleti döntést arra, hogy a létrehozott kulturális terméket vásárolni fogják-e még száz év múlva is. Statisztikák bizonyítják, hogy a közös jogkezelő szervezetek által beszedett jogdíjak elenyésző része jut csak az alkotóknak, a jogdíj túlnyomó része a média-monopóliumokat, illetve magukat a közös jogkezelőket gazdagítja."

"A kulturális termékek esetében a másolás szabadsága legyen az alapszabály, amitől eltérni csak kivételes esetekben szabad. A fogyasztók másolási szabadságát technológiai úton korlátozó megoldásokat, az úgynevezett digitális jogkezelő rendszereket tiltani, míg a kulturális javak nem kereskedelmi célú gyűjtését, felhasználását, átdolgozását és terjesztését explicit módon támogatni kell." Az LMP eltörölné az úgynevezett üres adathordozó jogdíjat, amely ma akkor is a szerzői jogi lobbit gazdagítja, ha az adathordozót nem jogvédett tartalmak másolására használják. Az üres adathordozó jogdíjak Magyarországon kirívóan magas díjtételének eredményeként a hazai vásárlók a szomszédos országok piacain költenek el évente több tízmilliárd forintot, sok milliárd adóforinttal megrövidítve a magyar költségvetést. Ráadásul az üres adathordozó jogdíjakból a közös jogkezelőhöz befolyó összeg nagyobb részét külföldi jogkezelők részére utalja tovább az Artisjus közös jogkezelő szervezet.

A szerzői jogok jelenlegi rendszerét csak akkor lehet betartatni, ha a jogalkalmazó behatol a fogyasztók és felhasználók privátszférájába, kémkedik a digitális kommunikációjuk, személyes adataik után, ahogyan ezt szerzői jogvédő szervezetek világszerte tömegesen meg is teszik . Az LMP elfogadhatatlannak tartja a nem kereskedelmi célból másolók, tehát potenciálisan az összes internet-felhasználó megfigyelésére irányuló törekvéseket, ezért a levéltitok fogalmát ki kívánjuk terjeszteni a digitális kommunikáció minden aspektusára: törvényben tiltanánk az sms-ek, elektronikus levelek, és másfajta üzenetek, valamint a magánszemélyek tulajdonában lévő számítógépek, digitális eszközök lehallgatását, tartalmának vizsgálatát a felhasznált technológia mibenlététől függetlenül.

Az LMP nem tudja elfogadni a digitális kommunikáció tömeges, rutinszerű lehallgatása melletti érvként a munkaadók, a gazdasági szereplők vagy a kormány érdekeire való hivatkozást, ahogyan azt is aggályosnak tartjuk, ha vélelmezett nemzetbiztonsági érdekek miatt történik ugyanez. A digitális kommunikációban a titkosság legyen az alapszabály, amitől eltérni csak kivételes, egyedi esetekben szabad. A szerzői jogok sérelme, de terrortámadások, vagy más bűncselekmények veszélye sem legitimálhatja egy orwelli rendszer bevezetését: ha egy kormány rutinszerűen megfigyeli az állampolgárait, az minden esetben a hatalommal való visszaélésekhez és a szabadságjogok csorbulásához vezet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hol9672 #24
    Nemzetiérdekü, kisemberbarát lépéseket ne az lmp-től várjatok...

    forrás : "A nagyobb pártokat is megkerestünk azzal a kérdéssel, milyen megoldást látnak az internetes fájlcserélés problémájára. Az MSZP sajtóosztályán kérdésünkre elmondták, vezető testületük nem tervezi, hogy ezzel a témával foglakozzon, mivel az inkább szakpolitikai kérdés. A Jobbiknál ugyancsak a szerzői jogok radikális reformját tartják fontosnak, és egyetértenek azzal is, hogy a szerzői jogi oltalmat a jelenlegi töredékére kell csökkenteni. A Jobbik ugyancsak legalizálná a fájlcserélő rendszerek használatát."
  • bakagaijin #23
    A szoftvergyárak már most is erősen megkülönböztetik Magyarországot. Gondolj pl arra hogy a mai napig nincs legálisan Microsoft Live kb négy évvel a megjelenés óta. Gondolj arra, hogy a számítógépes játékok kb másfélszerannyiba kerülnek Magyarországon mint mondjuk az amazon.co.uk kínálatában. De ugyanez megvolt a DVD piacon is, A Warner egész egyszerűen ki akart vonulni az országból azzal a felkiáltással hogy nem éri meg magyar kiadványokat kiadni. (Aztán végül mégsem tette. Érdekesség, hogy ez a cikk az indexen már nem hozzáférhető, csak a cache-ben...)

    Szóval ez a "kivonulás" szerintem ez független az LMP-től.
  • valv #22
    "Lehet Más az SZDSZ" jee
    Amúgy tényleg jó témára találtak sok ember használ számítógépet ugyanis...
  • hol9672 #21
    nobook : "de lehet csak azért, mert már nagyon szeretnék tényleg valami MÁSt látni a politikai palettán" ezt hivják úgy, hogy wishful thinking.

    Persze, ez természetes, hogy az LMP minden erejével próbálja magát megkülönböztetni az SZDSZ-től, de ettől még ugyanaz az érdekcsoport rángatja dróton mindkettőt, pont ez a lényeg, az eddigi pártjuk teljesen hiteltelenné vált, át kell helyezkedni egy másikba, amely markánsan különbözik az előzőtől.

    Amúgy érdemes elgondolkodni azon, hogy az LMP-t a maga állítólagos 0,5-1 százalékával minden közvéleménykutató méri, a ballib média rendszeres szereplői, és a "magyar" televízióban is gyakran esik szó róluk, egyszóval iszonyatos médiahátszelük van, ami azt jelenti, hogy durva kapcsolatokkal rendelkeznek és keményen ki vannak tömve lóvéval.

    Egyszóval azt a képet próbálják magukról kialakítani, hogy ők egy fiatalos, alulról szerveződött párt, akik majd úgy istenigazából kipucolnak minden rosszat a politikai életből, de ezt én nem veszem be, és ezzel nem vagyok egyedül

    Egyébként aki ezeket a blogbejegyzéseket írta, bizonyos távolságot megtart attól a radikális bandától is. Még nem tudni előre, mi lesz, de a legfontosabb egy saját szilárd értékrend, és a saját/nemzeti érdekeink felismerése.
  • nobook #20
    Akkor jó, örülök. Ebben az esetben radikális szkeptikusról beszélhetünk.
  • HJ #19
    Csak szkeptikus vagyok.
  • GABOR16 #18
    Semmi konkrétum, vagy lényegi bizonyíték nincs erre jelenleg, de ha esélyt se adunk akkor semmi se fog változni! (Nem.. "Az" a radikális banda se jelent kiutat...)
    Az egész üzenet egy olyan post ami pusztán csak feltételezésre alapszik, ráadásul nem sokkal a párt megalapulása után lett írva, amikor még azt se tudták, hogy mit akarnak igazán. Feltételezni én is tudok bármit.. akár azt is, hogy aki ezeket a blog bejegyzéseket írja (legyen az bármely pár is) csak azért írja, hogy összemossa az új pártot is magával... de akár ezt a terjesztőkre is rálehet fogni... ez is csak spekuláció..
  • nobook #17
    Még nem pontosan tudom, hogy HJ csak szkeptikus vagy egy másik párt bérence.
    De most hogy átolvastam az összes hozzászólást úgy gondolom tán az utóbbi, mert egy szkeptikusnak elég lenne a véleményét egyszer leírnia, nem kéne négy hozzászóláson keresztül bizonygatnia...

    Nekem személy szerint szimpatikus az LMP, de lehet csak azért, mert már nagyon szeretnék tényleg valami MÁSt látni a politikai palettán. Ez meg az én gyarlóságom...
  • HJ #16
    Azt mondom az elejétől, hogy ez az LMP-s közlemény max. arra jó, hogy plusz szavazatokat szerezzenek. Egyébként meg púder csak és semmi realitása!
    Akármennyire is szeretné ezt bárki. Ez van.
  • amitakartok #15
    Ha valamiért mégis bevezetnék, szerinted a szoftvergyárak nem fogják bojkottálni a magyar piacot? Azokat csak az érdekli, hogy a vezérigazgatónak meglegyen az évi egymilliárdos zsebpénze.