Napi Online

Az IT-ipar már letudta a válságot

További határozott jeleit mutatta a feltámadásnak a technológiai szektor, a Google, az IBM és az AMD negyedéves jelentése egyaránt hozta vagy felülmúlta az elemzők várakozásait. Szakértők szerint lassan kiderül, hogy nem volt megalapozatlan az ágazathoz tartozó vállalatok részvényeinek 60 százalékos idei drágulása. Ez a Nokia és még néhány más cég gyengébb szereplése ellenére kijelenthető.

A világ legnépszerűbb internetes keresőjét működtető Google nettó nyeresége 27 százalékkal, 1,64 milliárd dollárra nőtt július-szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, néhány egyszeri tételt figyelmen kívül hagyva pedig 1,88 milliárdra emelkedett, ami jóval meghaladja a várakozásokat. Az árbevétel hét százalékkal nőtt. A Google annak ellenére javította teljesítményét, hogy a fő bevételi forrását adó internetes reklámpiac a válság miatt gyengélkedett. A vállalat és partnerei 14 százalékkal növelték bevételeiket ebből a forrásból, ami ellensúlyozta, hogy az egy klikkelésre eső átlagos díj hat százalékkal csökkent. A társaság vezetése szerint a gazdaság túl van a legrosszabbon, ezért az év végére hétszázalékos forgalombővüléssel számol 2008-hoz képest. A Google 121 embert vett fel a harmadik negyedévben.

Az IBM, a világ legnagyobb számítástechnikai szolgáltatója a szakértők várakozásainak éppen megfelelő számokat tett közzé: nettó profitja éves összehasonlításban 14 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, árbevétele ugyanakkor hét százalékkal csökkent. A forgalom az USA-ban és a feltörekvő piacokon 5-6, az Európa-Közel-Kelet-Afrika régióban 12 százalékkal zsugorodott. A termékek közül a szoftverek okoztak csalódást, amelyekből három százalékkal folyt be kevesebb bevétel, mint egy évvel korábban. A cégvezetés 9,70 dollárról 9,85-re javította az év végére elérhető egy részvényre jutó nyereségre adott előrejelzését, és úgy véli, hogy a vállalat jó eséllyel teljesíti a 2010-re célul kitűzött 10-11 dolláros tervét.

Az AMD, a világ második legnagyobb chipgyártója az előre jelzettnél kisebb veszteséget könyvelt el - akárcsak az Intel, az AMD is a magára találó pc-piacnak köszönheti a viszonylag jó eredményt. A nettó veszteség ugyan kissé nagyobb lett a tavalyinál, de kevesebb mint fele az elemzői várakozásoknak, a tavalyihoz képest csökkenő árbevétel pedig szintén nagyobb a prognózisoknál. Az AMD gyengébb helyzetben van az Intelnél a laptop komputerek mikroprocesszorainak piacán, ezért kevésbé tudja kihasználni a kedvező folyamatokat. A vállalat leválasztotta chipgyártó üzletágát, ami hozott némi nyereséget a negyedévben, s további előnyöket vár attól, hogy a továbbiakban a chipek tervezésére koncentrál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #1
    Nincsen válság..