Napi Online

GPS-alapú rendszert vezet be a BKV

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a forgalomirányítási és utastájékoztató rendszerének fejlesztésére, korszerűsítésére a felszíni és felszín alatti közösségi közlekedésben.

A társaság egy eljárás keretében kívánja kiválasztani a teljes informatikai, kommunikációtechnológiai beruházás megvalósítását tervező és végrehajtó, valamint a rendszert üzemeltető vállalkozót, illetve vállalkozókat - derül ki a közbeszerzési felhívásból.

A gps-alapú irányítási és tájékoztatási rendszer kiépítésére a BKV négymilliárd forint európai uniós támogatást kap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ), az összeg a teljes projekt tervezett költségének nyolcvan százaléka. A fennmaradó részt a BKV maga finanszírozná. A beruházás a Közép-magyarországi Operatív Program "közösségi közlekedés versenyképességét javító" kiemelt projektjeként kap támogatást, a támogatási szerződést június végén írta alá a BKV az NFÜ képviseletében eljáró Pro Regio Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.-vel.

A várhatóan 2012. március végéig megvalósuló fejlesztés keretében egy egységes informatikai, forgalomirányítási és utastájékoztató központot alakítanak ki, 2295 járműbe helymeghatározó berendezést, 1449 járműbe elektronikus utastájékoztató eszközt szerelnek, továbbá a megállókban és csomópontokban 257 utastájékoztató kijelzőt helyeznek el.

A pályázat nyertesének feladata lesz a központi hardver- és szoftverrendszer, a forgalomvezérlési központ kialakítása, a járművek fedélzeti berendezéseinek szállítása és telepítése, a megállóhelyek és csomópontok elektronikus utastájékoztató eszközeinek szállítása és installálása, a központ és a mobil, illetve fixen telepített eszközök közötti kommunikáció biztosítása, harminc forgalmas csomópontban a jelzőlámpa-befolyásolás megtervezése és kivitelezése, továbbá a projekthez kapcsolódó tervek elkészítése, engedélyek beszerzése, oktatás és projektmenedzsment biztosítása, valamint a rendszer üzemeltetése is.

A pályázók november 20-ig tehetnek ajánlatot. Az ajánlattevőknek rendelkezniük kell - egyebek mellett - egy ehhez hasonló városi tömegközlekedési projekt megvalósításának és legalább 12 hónapig tartó üzemeltetésének referenciájával. Az eredményhirdetést december közepére tervezi a BKV, a szerződéskötést december 23-ára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torcipepe #4
    "egy ehhez hasonló városi tömegközlekedési projekt megvalósításának és legalább 12 hónapig tartó üzemeltetésének referenciájával"
    vajon hány ilyen cég létezik az országban?? egyáltalán hány magyar városban létezik ilyen rendszer??

    Debrecen: villamosvonal, néhány éve működik.
    Debrecen: buszok, nyár óta létezik.
    Miskolc: úgytudom még ott is csak tervezik.

    aki tudja, máshol mi a helyzet ezen a téren, az kérem írja már ide.
  • gomyron #3
    erdekes, nagy britaniaban kivaloan mukodik a nagyvarosokban (is) a sofornel valo fizetes es a feltolto kartyas fizetes (mint az oyster)
    de elsosorban a mentalitast es az arakat kene mersekelni, mert az atlagembert marhara megterheli
    a gps alapu nyomkoveto rendszer nem rossz, de nem hiszem hogy elsobbsegben kene lennie a kenyelemmel, a legkondicionalt (futott) utasterrel szemben
    de valahol valakinek ebbol tul sok penz fog csurranni
  • Sanyix #2
    Mutyisztán
    BMV
    Budapesti Mutyiztatási Vállalat
  • 1meg1 #1
    Az isten szerelmére, miért nem egy korszerű viteldíj-rendszert építenek ki? Röhely, hogy percre tudom majd mikor jön a busz, de fél órát bolyonghatok gyalog a városban mire találok egy helyet ahol árulnak jegyet.

    SMS fizetés, Oyster kártya vagy valami. 4 milliárdból gyanítom meg lehetne oldani, talán még pár végkielégítésre is futná.