SG.hu

GPS-antennákat loptak litvánok traktorokról Zala megyében

Több tízmillió forintos kárt okozott az a két litván tolvaj, aki magyar mezőgazdasági vállalkozók traktorjainak GPS-antennáit és monitorait lopta el több helyen az országban - közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Németh Eszter közölte: egy 39 éves litván férfi és társa 2023 tavaszán döntötte el, hogy otthoni jövedelmüket magyarországi mezőgazdasági vállalkozók munkagépeire felszerelt GPS-antennák és monitorok eltulajdonításával és azok értékesítésével egészíti ki. Tavaly májusban a zalai Szentgyörgyvölgyön lévő mezőgazdasági vállalkozás telephelyének közelébe utaztak éjszaka, majd a férfi a kerítésen átmászva a telephelyre két munkagépről is leszerelt egy-egy monitort, társa eközben kintről figyelte a környezetet. Két hónappal később a szintén zalai Csesztregre utaztak, ahol ezúttal a vádlott társa mászott át egy mezőgazdasági telephely kerítésén, miközben a 39 éves férfi kint figyelt. A csarnokban leállított több munkagépről is antennákat és monitorokat lopott el a bűntárs, csaknem 11 millió forint értékben. A két férfi az eltulajdonított eszközöket később ismeretlen személynek értékesítette.

Tavaly augusztusban a két elkövető egy körösladányi mezőgazdasági telephelyre mászott be, ahol csaknem 11 millió forint értékű GPS-antennákat loptak el. Az eszközöket zsákba rejtve indultak az autójukhoz, de a Szeghalmi Rendőrkapitányság járőrei felfigyeltek rájuk. A vádlott és társa a lopott antennákat hátrahagyva futva menekült, de a rendőrök a 39 éves férfit elfogták. A társának ekkor még sikerült kereket oldania, de nemzetközi elfogatóparancs alapján később őt is kézre kerítették, az ellene folyó nyomozás még tart. A Lenti Járási Ügyészség a korábban letartóztatott férfi ellen többrendbeli lopás bűntette miatt emelt vádat, a vádlott Magyarország területéről történő kiutasítását, valamint börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!