Kruza Richárd

Sony Ericsson C901 GreenHeart ismertető

Tesztkészülékünket a korábbi, C901 típustól a "GreenHeart" elnevezés különbözteti meg, ami miatt ennek az ismertetőnek itt némi túlzással vége is lehetne, mivel ismert és kapható típusról van szó.

Nem mintha a GreenHeart verzió nem lenne elég érdekes vagy jó, hanem azért, mert ennek a telefonnak az egyetlen és legfontosabb ismérve a gyártó demonstratív környezettudatos törekvése. Ezen kívül ugyanis teljes egészében megegyezik a "GreenHeart-mentes" verzióval.

Környezetvédelem

Már kicsomagolás előtt érezteti a telefon velünk, hogy tettünk valamit a környezetért amikor ezt választottuk: a doboz feltűnően kisebb a szokásosnál. Nincs benne ugyanis használati utasítás, sem nyomtatott, sem CD formájában (helyette magában a telefon memóriájában található), valamint nincs tele bonyolult karton szeparátorokkal, ami miatt lényegesen kevesebb (újrahasznosított) papír kerül felhasználásra. Igaz, emiatt kicsomagoláskor sajnos kevésbé kerülünk olyan hangulatba mint a kisgyerek a karácsonyi ajándékok mohó felfedezésekor, ehelyett viszont gondolhatunk a fákra, szép zöld rétekre és a tiszta levegőre, átlátszó, csörgezedő patakokra és hasonló dolgokra.

Klikk ide! Klikk ide!

A kis doboznak köszönhetően ugyanis adott helyen, például egy kamionban több készülék fér el, ami csökkenti a szállítási költségeket, az üzemanyagfogyasztást/károsanyag-kibocsátást, és végső soron a környezet károsításának mértéket mindenestül. A készülék ezenkívül 50%-ban újrahasznosított műanyagból készült, valamint vízalapú festékkel van bevonva. A dobozban egy lebomló anyagból készült tasakban helyezték el, melyen nagy, zöld színű embléma demonstrája a környezetvédelem koncepcióját, melynek hirtelen aktív részesei lettünk.

Szintén a környezetvédelmet szolgálja a telefon energiatakarékos kijelzője, valamint az, hogy a töltő kihúzásakor figyelmezetet bennünket arra, hogy a töltőt húzzuk ki a fali csatlakozóból. Hasonló céllal került a telefonba a WalkMate alkalmazás, amely amennyiben gyalog közlekedünk, méri a megtett utat és azt, mennyi CO2-t bocsátottunk volna ki, amennyiben gépkocsival mentünk volna ugyanennyit. Kicsomagolástól a használatig tehát teljessé válik az élmény, valamint tisztább kell hogy legyen a lelkiismeretünk amiatt, hogy ezt a típust választottuk. Annál is inkább, mivel a koncepció gerincét legfőképpen az alkotja, hogy a telefon minőségben ettől semmilyen csorbát nem szenvedett - sőt.

Ismerve a közfelfogást, valószínűleg ezt az egészet sokan megmosolyogják majd, azonban ebben nincs igazuk. Ezt ugyanis úgyis fel lehet fogni, mint egy csepp a tengerben, viszont kétségtelen, hogy ennek a környezetkímélő, ugyanakkor minőségi, kellemes telefonnak van némi pszihés hatása. Amennyiben a műszaki cikkek között széles körben elterjedne ez a koncepció, annak ilyen irányú tudatformáló hatása is lehetne. Arról nem is beszélve, hogy ha csak ilyen telefonokat lehetne kapni, a hatalmas eladási statisztikákat ismerve valóban mérhető lenne a károsanyag-kibocsátás csökkenése ebben az ágazatban. Innentől fogva pedig jöhetnének a "zöld" DVD lejátszók, kenyérpirítók, elektromos hajcsavarók stb. - ennek a képzeletbeli folyamatnak csak a fantázia szabhatna határt. Kár, hogy ez valószínűleg tényleg csak a fantáziánkban fog megmaradni.

Mindenesetre a SonyEricsson éppen ezen foglalatoskodik, mivel a C901 GreenHeart nem csupán egy készülék, hanem a gyár vadonatúj portfóliójának első kézzelfogható eredménye, melynek keretein belül a gyártásban a CO2 kibocsátásának 20%-os csökkentését tűzte ki célul 2015-ig. Emellett az összes termék teljes életciklusára vonatkozó CO2 kibocsátásának további 15%-os csökkentését és 1 millió elhasznált készülék összegyűjtését legkésőbb 2011-ig is bevállalták.

Természetesen ismerve a SonyEricsson csökkenő piaci részesedését arra is gondolhat az ember, hogy ez egy nagyon ügyes marketingfogás, egy új termékvonal ügyes identifikálása - amire a gyártónak a Cybershot és Walkman márkanevek elködösülése és egyéb problémák miatt nagy szüksége van. Annál is inkább, mert a környezetvédelem mindennapos téma, annak ellenére, hogy tulajdonképpoen nem sok történik az érdekében, legalábbis messze nem annyi, amennyire szükség lenne. Ha így is van, tény, hogy ez esetben nem csupán egy öncélú reklámfogásról van szó (találkozhatunk ilyennel elégszer), hanem egyben egy pozitív törekvésről is.

Egy új koncepcióról és termékvonalról van tehát szó a SonyEricsson részéről, melybe a GreenHeart készülékek mind illeszkedni fognak, és minimum rendelkezni fognak a fenti tulajdonságokkal. Jelen pillanatban egyelőre a C901-en kívül még csak egyetlen GreenHeart típus létezik: a Naite.

Kívülről

A feniteket leszámítva tehát lényegében a korábbi, jól sikerült C901-el állunk szemben, csak színválaszték nélkül. A környezetvédelmi koncepció a készülék minőségen egyáltalán nem látszik meg, sőt, az átlagnál jobb kidolgozású, tapintású és megjelenésű a C901 GreenHeart. A gyöngyház hatású fehér szín valószínűleg a tisztaságot hivatott szimbolizálni vagy sugallni. A készülékház tömör, minden tökéletesen illeszkedik, robosztus és nem sérülékeny, ugyanis a készüléket a tesztidőszak alatt sikerült egy lendületes mozdulattal a betonra hajítanom. Ennek következtében a telefon szétesett, az akkumulátor egy méterrel odébb landolt, azonban összerakás után működött, kívülről pedig semmi nem látszott meg rajta: a fotók az eset után készültek.

A gombsor kidolgozása és mozgása kiváló, kiosztása viszont az ismert csoportosított verzió, ami egy felnőtt kéz hüvelykujjának nem okoz felhőtlen örömet: a felső gombok túl közel vannak egymáshoz, ami miatt kicsit nehezen kitapinthatóak, "érezni" kell a gombokat. Ez főleg utcán, mozgás közben idegesítő egy kicsit, mert figyelni kell, nehogy félrenyomjunk valamit.

Ettől eltekintve nemigen lehet belekötni a készülékbe. A hátlapi optika-takaró fémből van, mozgása hibátlan, ráadásul az ügyesen recésített felületnek köszönhetően mozgatáskor jól tapad az ujjhoz. A telefon esztétikája elég magas színvonalat képvisel. Jól érvényesül a fehér ház és a fekete kijelző kontrasztja, és az egész szerkezet mentes az öncélú vagy eröltetett díszítőelemektől, ezért az egész funkcionális és ízléses. A szín és formavilág emlékeztet egyes Mac számítógépekre, amik ugye nem éppen csúnyák. Fogása nagyon jó, 105 x 45 x 13 mm-es külső méretének és 107 grammos súlyának köszönhetően kellemesen hordozható a mindennapokban.

Kijelző

A 2,2 collos, 240x320 pixeles QVGA TFT kijelző 262 144 színt jelenít meg. Feltűnően tiszta, éles képe van. A gyári témamódok és jó minőségű háttérképek kiválóan érvényesülnek a készülék esztétikájával. A képernyő karcolásmentes üveggel van lefedve, amin a maszatok és ujjlenyomatok eléggé meglátszanak.

Menü, funkciók

Menürendszer tekintetében minimális a különbség a SonyEricsson telefonok között, sokszor keresnie kell annak, aki találni szeretne ilyet - lassan szinte ott tartunk már, hogy minden telefon "mindent tud", és nem funkciók tekintetében lesz lényeges különbség a típusok között. A látvány és a működés a megszokott, egy-két menüpont kivételével, ami esetleg máshova került. A menüben különlegességnek csupán a fent már említett WalkMate alkalmazás, valamint a Facebook program számít.

Fényképezőgép

Cyber-Shot telefon lévén igényes telefonmodul rejlik a tesztgépben: az 5 megapixeles felbontás ráadásul - sajnos csak viszonylag - nem túl magas, ami elméletileg jót tesz a képminőségnek. Ettől függgetlenül a C901 GreenHeart ugyan jó kamerás mobil, de gyenge kompakt fényképezőgép. Mindenesetre van benne autofókusz, arc- és mosolyfelismerés, intelligens kontraszt és BestPic funkció. Utóbbi 9 képet készít egyszerre, melyek a képernyő alján sorban megjelennek, ezek közül lehet kiválasztani azt, amelyik a legjobban sikerült. Viszonylag nagy fényerejű Xenon vaku van benne, továbbá nyolc témamód, valamint fotózás közben a jobb-bal gombokkal egyszerűen állíthatjuk az expozíciót.

Nincs viszont optikai zoom, képstabilizálás és jó képminőség, legalábbis még a legolcsóbb márkás kompakt gépekhez viszonyítva sem. A legfeltűnőbb dolog a csekély dinamikatartomány. Erős fényben tulajdonképpen élvezhetőek a képek, csupán a világos részek égnek be, nagy fehér foltokat produkálva. A színvilág természetes, de teljesen megváltozik a helyzet, ha jön az alkonyat, vagy olyan helyre megyünk fotózni ahol kevés a fény. Ilyenkor ugyanis jön a fakó, szürkés színvilág, és a képzaj minden mennyiségben. A C901 GreenHeart tehét egy jó kamerás mobil, de nem pótol egy fényképezőgépet. Alább néhány tesztkép látható:

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Egyéb képességek

Ahogy már említettem, teszkészülékünk szinte mindent tud. Van benne mobil szélessáv (HSDPA, EDGE, GPRS), zenelejátszó, TrackID, rádió, szervező és még egy sor, ma már szokásos dolog. Említést érdemel, hogy nincs benne WiFi, mivel a magasabb árkategóriájú telefonok esetében egyre jobban terjed ez a funkció. A gyári internet böngésző viszonylag jól boldogul a szokásos weboldalakkal, bár a letöltés kicsit lassúnak tűnt, valamint nagyon hasznos funkció az automatikus képernyő-elforgatás.

Értékelés

Összességében véve ajánlható telefon a SonyEricsson Greenheart, mivel semmilyen csorbát nem szenvedett attól, hogy a környezetvédelm érdekét szolgálja. Éppen ellenkezőleg, a kisebb hibáktól eltekintve nagyon jó, modern kis telefon. A GreenHeart koncepció pedig - különféle mértékben - valószínűleg eléri hatását, mert ennek a telefonnak a birtokosa minden nap "kézzelfogható" közelségbe kerül a környezetvédelemhez, és ha kis mértékben is, aktív részesevé válik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerygrey #5
    Én környezettudatosságból inkább megveszem a legújabb fullextrás PDA-t, ami 5-6 évig kiszolgál, minthogy ilyen bóvli műanyag szarokat cserélgessek kétévente...
  • oeff #4
    már annak is örülök, hogy ezzel a megközelítéssel történik valamicske icikécske-picikécske lépésecske a levegőkereskedelem csökkentése irányába. miért kell egy 12-24 köbcentis telefon és a tartozékai köré még kábé 1000-1500 köbcentinyi levegőt odacsomagolni? no azé má nehogy azt higgyük, hogy azért, mert eddig nem találták a csomagolástervező szoftvernek a "kis doboz kevés levegővel" menüpontját.

    az az érzésem, hogy eriksszony-ék megnézték a dolog másik oldalát is. felmértek, és arra jutottak, hogy a telefonválasztás és vásárlás során felmerülő fogyasztói szempontok között mostanra a dobozcsomagolás impozáns mivolta háttérbe került. azt hogy lehet kisebb dobozba is csomagolni, szerintem eddig is tudták. a fogyasztóbefolyásolásban ezentúl már nem kifizetődő bevetni az impozáns dobozméretet. de azért ráfogják arra hogy milyen aranyosak, mer' gondolnak a környezet terhelésének kordában tartására
  • Glutamin #3
    Így van. A környezettudatosság a takarékosságnál kezdődik. Ezt kicsit nehéz összeegyeztetni a fogyasztó társadalomra nehezülő vásárlási kényszerrel. De legalább, ha már veszünk valamit legalább azon is spórolnak ezt-azt. A telefon amúgy meg kb. egy K850i újracsomagolva.
  • Ahoy #2
    Nekem elég környezettudatosság, hogy akkor veszek új mobilt, ha lerohad a régi. Így a Blackberry 8700-am még mindig tökéletesen kielégíti az elvárásaimat. Egy 8000 Ft-ért vett használt telefon cella GPS-el, google maps-al, mail, msn, QWERTY billentyű, 5 éves akku még mindig 4-5 napig húzza. Minek cseréljek?
  • joebacsi #1
    No a környezettudatosság lázában én is zöldre állítottam a téma színét a telefonomon :)