HENT hírlevél

Nem zavarja a brit fiatalokat, hogy a fájlcserélés illegális

Egy frissen közzétett brit kutatás szerint a helyi 14 és 24 év közötti fiatalok számára még mindig a zenehallgatás az egyik elsődleges szórakozási forma. A dalokat azonban főként fájlcserélő és torrent oldalakon keresztül szerzik be, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy ez nem legális.

A brit zeneipari ernyőszervezet, a UK Music megbízásából mintegy 1800 fő megkérdezésével készült felmérés eredményei szerint a brit fiatalok számára továbbra is a zenehallgatás az egyik elsődleges szórakozási forma, amelyben egyre nagyobb szerepet játszik a számítógép, mint zenelejátszó eszköz.

Frissen közzétett kutatásuk szerint a válaszadók 68 százaléka ugyanis naponta hallgat zenét asztali számítógépén keresztül. Ráadásul, a kutatás eredményei szerint szeretik megosztani barátaikkal, ismerőseikkel aktuális kedvenceiket. A felmérés során megkérdezett 14 és 24 év közöttiek 86 százaléka mondta például, hogy másolt már át CD-t valamelyik barátjának, és 75 százalékuk küldött zenét e-mailben, illetve online csevegő szolgáltatásokon keresztül (Skype, MSN).

A felmérést készítő kutatók szerint a fájlcserélés töretlen népszerűségnek örvend a fiatalok körében, hiszen a tavalyi évhez képest alig két százalékkal csökkent azon 14 és 24 év közöttiek aránya, akik a P2P rendszerű letöltést használják. Megállapításaik szerint a 2008-ban mért 63 százalékról 2009-re 61 százalékra esett vissza az illegális letöltők aránya. A letöltők több mint 80 százaléka ráadásul napi, illetve heti rendszerességgel használja a fájlcserélő hálózatot, illetve a népszerű torrent oldalakat.

A kutatáshoz kapcsolódó fókuszcsoportos beszélgetések során egyértelművé vált, hogy bár a fiatalok nagy része tisztában van a szerzői jog mibenlétével és a fájlcserélés illegális voltával, de többségük egyszerűen nem vesz róla tudomást. A kutatók szerint mindennek ellenére biztató, hogy a megkérdezett fiatalok nyitottnak mutatkoztak az új lehetőségek iránt. Az illegális letöltő rendszereket használók 85 százaléka például hajlandó lenne olyan legális szolgáltatásért fizetni, ami a havi előfizetői díj ellenében korlátlan letöltést tenne lehetővé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #43
    Különben, nagyon tájékozottak vagyunk Nagy-Britanniáról. Mindent tudunk róluk. egyes napilapoknak köszönhetően meg a Közel-Kelet a kisujjunkban van.

    Mintha Franciaország, Németország, és még sok kultúrállam nem is létezne.
  • Epikurosz #42
    Ha egy alkotó közkinccsé teszi valamelyik művét, azt lehessne letölteni nyilvánosan, de ha nem, akkor az legyen tilos. Az meg, ha két vagy 3 barát egymásnak kölcsönadja a legális valamit, az nem gond. De a barátok száma nem lehet több 100-nál. :-)
  • NintendoGC #41
    Tévedés... hazánkban a magáncélú zene és film letöltés LEGÁLIS! Minden más ezen felül (szoftverek, stb...) már nem!
  • Bith #40
    Magyarországon teljesen legális saját célra. Mármint a zene letöltés. A film, szoftver és egyéb az már nem.
  • anticipacio #39
    Ez egy eléggé szűklátókörű általánosítás...
  • Mike at home #38
    talán a törvénykeet kéne megváltozatni
    ugyanis azok elvileg az emberekért vannak és nem egyes cégekért
  • TeDDyRuSh #37
    Angliában lehet illegális a másolás is. Simán benne van.
  • Tetsuo #36
    A kepen 1 tipikus angol fiatal lathato.. az angol varosi ferfi a legmetroszexualisabb a vilagon. ;)
    Ángliaban tobb joga van 1 buzinak mint 1 heteronak.
    Angliaban a fiatal, ha mar unja a "márkák" altali kitunest a tobbiek kozul ill az egyeni mobiltelo elolapott, akkor ugy akarja kifejezni 1eniseget, h maskaraba oltozik, bohocruhat hord, mind1ik.
    Szerintem nagyon durva, de valaki ezt hivja szocialis fejlodesek, divatnak.. nezopont kerdese.
  • AND OR #35


  • AND OR #34
    Hajrá kalózok ! Hajrá gójok !