Berta Sándor

Környezetvédelmi platformot indított a Greenpeace

A Greenpeace célja az volt, hogy a felhasználókat az eddiginél nagyobb mértékben vonja be a különböző kampányaiba és akcióiba, emellett pedig, hogy megkönnyítse a környezetvédelem iránt érdeklődők kapcsolatfelvételét.

A nemzetközi környezetvédelmi szervezet GreenAction nevű új közösségi oldala augusztus elseje óta érhető el. "Az életkörülményeink védelmét célzó kampányokhoz még több segítőre van szükség, olyanokra, akik egyrészt maguk is aktívak lesznek, másrészt másokat is mozgósítanak. Egy környezetvédelmi szervezetnek nem elég, ha csak tájékoztat, egyre erősebben mobilizálnunk is kell az embereket. Erre pedig az internet egy kiváló platform, s csak egy saját közösségi oldal garantálja, hogy a vállalatoktól függetlenül és a reklámoktól mentesen, valamint a fő értékeinket - erőszakmentesség, a környezetvédelemre való koncentrálás - szem előtt tartva végezhessük a tevékenységünket. Azt reméljük, hogy így egy kicsit többet politizálóvá tehetjük a világhálót" - jelentette ki Volker Gaßner, a Greenpeace új médiákért és sajtóért felelős vezetője.

Az aktivista elmondta, hogy a GreenAction egy nyitott platform, amelyhez bármilyen más kezdeményezés, szervezet vagy környezetvédelmi mozgalom csatlakozhat, amely támogatni akar más kampányokat, saját kampányokat indítana vagy egyszerűen csak kapcsolatokat keres. A GreenAction a kreativitás és a közösen megvalósított ötletek gyűjtőhelye lehet. A honlap pont az egyes emberek és a kisebb közösségek számára nyújthat majd védelmet akkor, hogy ha egy nagy ellenféllel találják magukat szemben. Gaßner hozzátette, hogy ötvözni akarják az online és az offline kampányaikat, így akár az interneten is megvalósíthatók tiltakozóakciók, amelyeket később a valódi életben lehet folytatni.

A fő célközönséget a fiatalok jelentik, hiszen ők azok, akiknek külön motivációjuk van, az ő jövőjükről van szó. Az aktivistáknak ahhoz, hogy ezeket a csoportokat elérjék, oda kell menniük, ahol aktívan működnek és ez a hely az internet. Éppen ezért a Greenpeace a teljes online megjelenésén változtatni szeretne, azt a jelenleginél sokkal érdekesebbé akarja tenni. Ez azt jelenti, hogy még több videó, podcast és interaktív térkép, valamint háttéranyag lesz elérhető.

A június végén indított blogban az egyes témákhoz kapcsolódó aktuális bejegyzések, vélemények találhatók. Emellett a tengeri akciókban résztvevők személyes hajónaplóitól a politikusi állásfoglalásokig sok minden elolvasható. A cél az, hogy a látogatók független segítséget kapjanak az eligazodáshoz az eltérő vélemények dzsungelében. A szakember leszögezte, hogy a szolgáltatást kiegészítik a Twitter-oldalukon megjelenő, illetve a 90 regionális Greenpeace-csoporttól beérkező információk is. A platform elindításával párhuzamosan kereken 50 kampányt hirdetett meg a Greenpeace. A szolgáltatást a felhasználók visszajelzései, észrevételei alapján folyamatosan fejleszteni és bővíteni fogják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #6
    Mit meg nem adnék azért hogy láthassam az akkori, hőségtől lassan megőrülő embereket, akik azon keseregnek, hogy: "bazze érdekháborúztunk, bankot mentettünk, ahelyett hogy űrhajót fejlesztettünk volna és új lakóhelyet keresünk".
  • Sanyix #5
    Az a gáz hogy mostmár a napnál is az a mondás, hogy nem hirtelen fog melegedni, hanem fokozatosan -> 1 milliárd év múlva már 70 celsius lesz a napi átlaghőmérséklet a földön -> lakhatatlan lesz, max a föld alatt lehet élni, esetleg éjszaka kimenni.
  • Amergin #4
    Mindíg mosollyal olvasom az ilyeneket, hogy "A Nap évmilliárdok múlva vörös óriás lesz, távoli utódaink ekkor majd..."

    A földben ha leásunk, akkor látjuk az egyes földtörténeti korok rétegeit egymáson.
    Az emberi faj története a megjelenésétől az eltűnéséig az 1 cm vastagságot sem fogja elérni.
  • Amergin #3
    Nem szükséges. Az anyatermészet majd elvégzi a piszkos munkát.
    A katasztrófák évszázada még előttünk áll: megváltozik az ember vagy kihal.
    Ennyi.
  • Sanyix #2
    így van. Hidrogénbombát a gazdasági központokra, hogy ne legyen érdek a mostani öngyilkos rendszer megtartása!
  • Amergin #1
    Ha szívinfarktust kapok, akkor lehet a környező kórképet kezelgetni (vérnyomás csökkentő, nyugtató stb...), amikkel maximum elodázzuk a következő infarktust (vagy agyvérzést), vagy lehet lefogyni, egészségesen táplálkozni és felhagyni a mozgásszegény életmóddal.
    A "környezetvédelemmel" is ez a bajom. Hogy rövidlátó.
    Kezel(geti) a tüneteket, a betegség okát (a pénzhajhász földet kirabló, társadalmat szétziláló, nemzeteket eltörlő, az embert mint olyat pedig deformáló "gazdasági" rendszert) azt meghagyja és azt nem kérdőjelezi meg.
    Holott világos hogy száguldunk a természeti-gazdasági-társadalmi katasztrófák egész sorozata felé. Azt hisszük olyan a civilizációnk, mint a Titanic: elsűlyeszthetetlen...
    Sajnos az úgynevezett demokráciák nem alkalmasak arra, hogy olyan radikális változásokat keresztülvigyenek, amikre pedig a fiainknak szükségük lenne az emberhez méltó élethez, unokáinknak meg egyáltalán az életben maradáshoz.
    Azért nem, mert a demokráciákban (nevüknek ellentmondóan) nem a nép az úr, hanem a Pénz és a Profit. És annak nem számít, hogy mi lesz a civilizációval és a bolygóval 1, 10 vagy száz év múlva.
    Mi, engedelmes "fogyasztók" foggal-körömmel védjük azt a gazdasági-politikai rendet, ami az elpusztulásunkhoz fog vezetni.
    Az ember "gazdálkodásának" (milyen szép a magyar nyelv! gazda - gazdaság) az eredménye: a fajok kihalása 1000-szerese az ember előtti, normál kihalási sebességnek!
    Gyakorlatilag már dübörög egy újabb "nagy kihalás" és ez különösebben nem érdekel senkit (gyönyörű ez a nyelv: érdekel - érdek)
    HOGYAN ÁLLÍTJA MEG EZT BÁRMILYEN "KÖRNYEZETVÉDELEM" ???
    Senki nincs tisztában azzal, hogy mekkora baj van. Akik pedig mégis, azok nem tesznek semmit, mert "bizonyos érdekeket" ez sértene...