Berta Sándor

Zöld IT-szövetség alakult Németországban

A német politikusok és a gazdasági élet szereplői azt szeretnék, hogy ha a közeljövőben az energiatakarékos IT-technológiák lennének a meghatározók. Az informatikai és távközlési iparra kulcsszerep hárul egy korszerű környezet- és klímavédelem kialakításában. Ezért számos vállalat úgy döntött, hogy létrehozza a Zöld IT Szövetséget. Az új szervezet munkáját számos tudományos intézet és minisztérium is támogatja.

"Az informatikai és a távközlési szektor minden résztvevő becslése szerint központi eleme lesz a nemzetközi, valamint a nemzeti klímacélok elérésének és ezzel párhuzamosan a gazdasági, a közigazgatási és a magán háztartások energiaköltségeinek csökkentésének" - jelentette ki prof. dr. August-Wilhelm Scheer, a BITKOM elnöke.

"Nekünk magunknak kell az IT-t zöldebbé tennünk és energiatakarékos hardvereket kifejlesztenünk. Ugyan a számítógépek teljesítménye egyre olcsóbb, de a nagyobb teljesítményű rendszerek jóval több energiát is fogyasztanak. A szaktárca éppen ezért támogatja többek között a drezdai Cool Silicon programot, hogy 2013-ig olyan számítógépet fejlesszenek ki, amelyek kétszer nagyobb teljesítményűek a jelenlegi megoldásoknál, de nem fogyasztanak több energiát" - közölte prof. Dr. Annette Schavan német kutatási miniszter. Hartmut Schauerte, a német gazdasági minisztérium államtitkára hozzátette: "A Zöld IT Szövetség a megfelelő időben a megfelelő témát állítja a középpontba. Az információs és a kommunikációs technológiák fontos társadalmi és mindenekelőtt gazdasági problémákra nyújthatnak megoldásokat. A Zöld IT Szövetség elsősorban a közepes cégeknek is segíthet, hogy a zöld technológiákkal meghódítsák a piac egy részét. A német vállalatokban és kutatóintézetekben nagy lehetőségek rejlenek.“

A szervezet legfontosabb célkitűzései között szerepel: a zöld IT politikai és gazdasági továbbfejlesztése, az IT ágazatnak a zöld technológiák alkalmazásában betöltött úttörő szerepének erősítése, a német technológiai szolgáltatók exportlehetőségeinek javítása, valamint a fejlesztők, a politikai és a tudományos élet között együttműködés erősítése. A legfontosabb feladat, hogy kifejlesszék azokat a technológiákat, amelyek a legkisebb széndioxid-kibocsájtási értékkel rendelkeznek és felgyorsítsák ezek fejlesztését, valamint bevezetését.

A Zöld IT Szövetség munkáját többek között támogatja az Allianz, a BSH Bosch und Siemens Hausgeräte, a Német Takarékpénztár- és Giroszövetség (DSGV), a Deutsche Telekom, a Fujitsu Technology Solutions, a Hitachi Data Systems, a Hewlett-Packard, az IBM, az IDS Scheer, az Infineon, az Intel, a Microsoft, a Nokia Siemens Net-works, a Ricoh, az SAP és a Sun Microsystems.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #2
    Az így felszabaduló CO2 kvótákat meg el lehet adni a fejlődő országoknak, silány minőségű könnyűipari szemétért cserébe.
  • tomcsa4 #1
    Ez a cikk érdekes. Én szeretem az zöld IT-ről szóló híreket.