MTI

A Vodafone megvenné a Deutsche Telekom brit részlegét

A brit-amerikai Vodafone, a világ legnagyobb bevételű mobilszolgáltatója megvenné a Deutsche Telekom brit mobilszolgáltatóját, a T-Mobile UK-t, jelentette hétfőn a Financial Times bennfentesekre hivatkozva. Egyik cégnél sem kommentálták az értesülést.

A Vodafone-t aggasztják a túltelített brit piacon alacsony tarifák, és hasonló gondjai vannak a T-Mobile UK-nak is. Az első negyedévben éppen a T-Mobile arculatértékének kényszerű, 1,779 milliárd eurós leírása okozott 1,124 milliárd eurós veszteséget adó után a Deutsche Telekomnak. Enélkül az adózott eredménye 655 millió euró lett volna, igaz, az is kisebb az egy évvel korábbi 750 milliónál. Tavaly a Deutsche Telekom adózott eredménye egyszeri tételekkel együtt 1,5 milliárd euróra nőtt a 2007-es 600 millióról, egyszeri tételek nélkül 3,4 milliárd euróra gyarapodott 3 milliárdról.

(A Magyar Telekom Nyrt. 21,5 milliárd forint adózott eredményt ért el az első negyedévben, csupán 2,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miután tavaly egész évben 54,6 százalékkal 93 milliárd forintra növelte profitját). Elemzők még így is 3-4 milliárd euróra tartják a T-Mobile UK piaci értékét. A Deutsche Telekom már tavasszal megbízta a JPMorgan bankházat, hogy vizsgálja meg a T-Mobile UK számára adódó lehetőségeket, miután a részleg több éve gyengén teljesít.

Ha az egyesülés sikerül, akkor az új egység, 40 százalékos bevételi aránnyal, magasan vezető lesz a brit mobilpiacon. A jelenlegi piacvezető Q2 - a spanyol Telefónica tulajdonában - piaci részaránya körülbelül 27 százalékos, a Vodafone-é 25 százalékos, a France Télécomhoz tartozó Orange-é 22 százalékos, a T-Mobile UK-é 15 százalékos, a "3"-é - a hongkongi Hutchison Whampoa vállalkozásáé - 8 százalékos.

A brit az egyetlen nagyobb európai piac, ahol öt szolgáltató verekszik az ügyfelekért, és ez rontja az árakat és a profitrést. Ezt a nyomást enyhítené, ha egyesülés révén kevesebb cég maradna a piacon, ehárítva egyszersmind az esetleges kartellgyanúkat is: ahol addig két cég között alkalmasint fölmerülhetett az egyeztetés gyanúja, ott egy cég marad, így a kartellgyanú értelmét veszti, ez a nagy versenynek kitett cégek régi módszere az előre menekülésre.

Lehet azonban, hogy a brit versenyfelügyelet éppen erre tekintettel nem engedélyezi a Vodafone és Deutsche Telekom brit részlegének összevonását, írta a Financial Times, de hozzátette: lehet, hogy mégis engedélyezi, hiszen egy szolgáltató 40 százalékos piaci aránya ma már nem kirívó, ilyen a helyzet Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is.

Nagy-Britanniában volt már példa versenyhivatali elutasításra, de az már régen volt. A Vodafone 1999-ben megszerezte az Orange-t, ám 2000 végén kénytelen volt megválni tőle, versenyhatósági döntés miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!