HENT hírlevél

A zeneipar példájából tanulnának a könyvkiadók

A New York-i Könyv Expón elhangzott szakértői vélemények szerint a zeneipar példájából kell tanulnia a kiadóknak, hogy elkerüljék azt, hogy az ún. e-könyvek átvegyék a nyomtatott könyvek helyét, ahogy az történt a CD és az MP3 formátum esetében. Emellett úgy vélték, a kiadóknak mihamarabb lépniük kell, hogy a könyvkalózkodás elterjedésének elejét vegyék.

A Book Expo America keretein belül megtartott konferencián elhangzottak szerint a kiadói szféra tagjai tartanak attól, hogy az internet a zeneiparban tapasztaltakhoz hasonló válságba sodorhatja a könyvkiadást. A szakértők szerint a kiadóknak tanulniuk a zeneipar példájából, hogy elkerüljék, hogy a nyomtatott könyv a CD-hez hasonló sorsra jusson. Hangsúlyozták, hogy a zenei szféra még mindig komoly harcokat vív, hogy megtalálja a kiutat a CD eladások visszaesése, az MP3 formátum általánossá válása és a kalózkodás útvesztőjében. Mint mondták, a lemezkiadók megpróbálják jövedelmezővé tenni a digitális formátumot, de mindeközben folyamatos pereskedésre kényszerülnek az illegálisan működő fájlcserélő szolgáltatások ellen.

A Wired magazin főszerkesztője, Chris Anderson szerint az internet-penetráció terjedése megtörte a hagyományos üzleti modellt a zeneiparban, és várhatóan ugyanez fog történni a könyvekkel is, mivel a fogyasztók részéről egyre nagyobb kereslet mutatkozik az elektronikus formátumú kiadványok, az ún. e-könyvek iránt. Anderson ugyanakkor úgy vélte, hogy a könyvkiadást nem fenyegeti az a veszély, hogy megszűnik a nyomtatott könyvek iránti igény. Álláspontja szerint a digitális kiadások nem csökkenteni, hanem növelni fogják a könyvkiadás és a könyvek értékét.

Andersonnal ért egyet az amerikai dokumentum-megosztó portál, a Scribd egyik alapítója is. Jared Friedman szerint a kiadóknak már most lépniük kell, ha el akarják kerülni azt a sok évnyi küzdelmet, amit a lemezkiadók vívtak az olyan ingyenes fájlcserélő szolgáltatásokkal, mint például a Napster és a Kazaa. Friedman szerint, ha "a nyomtatott és digitális formátum közötti átmenetet megfelelően kezelni tudják, akkor az elektronikus formátum idővel jövedelmezőbbé válhat a hagyományos kiadásnál". A Scribd egyébként maga is az írók és a kiadók támadásának középpontjába került a közelmúltban, akik szerint a honlapról jogvédelem alatt álló könyveket, nem egy esetben nemzetközi bestsellereket lehet letölteni ingyenesen.

Az e-könyvekre vonatkozó pozitív kilátások azonban nem mindenkit nyugtatnak meg. A Penguin kiadói vállalat elnöke, Susan Kennedy és vezérigazgatója, David Shanks szerint a digitális könyvek terjesztése együtt járna a könyvkalózkodás széleskörű terjedésével. Álláspontjuk szerint rendkívül aggasztó, hogy sok fogyasztó úgy véli, hogy az internetnek köszönhetően joga van minden digitális termékhez ingyen hozzáférni, ezért egyáltalán nem érdekli őket, hogy a szerzőknek és a kiadóknak milyen jogaik vannak. Shanks és Kennedy szerint a kiadói szférában azok vannak többségben, akik úgy vélik, hogy a könyvszektornak is szüksége van valamilyen digitális jogkezelési rendszerre, és ez az, ami az elsődleges kihívást jelenti számukra.

Oren Teicher, az Amerikai Könyvkiadók Szövetségének (American Bookseller Association) vezetője szerint olyan platformokra van szükség, ami a biztonságos digitális kereskedelmet lehetővé teszi, és védelmet biztosít a kiadók jogainak. "Mindent megpróbálunk, hogy elkerüljük a lemezkiadók hibáinak megismétlését. Számunkra a kihívást az jelenti, hogy az új információs technológiákat beépítsük az üzleti modellünkbe, és hogy folyamatosan fenntartsuk a párbeszédet az érdekeltekkel" - mondta Teicher.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #3
    Ez még Stephen Kingnek sem jött be, pedig a könyvei amúgy rendre mind bestsellerek. Igaz, ezt a kísérletet jópár évvel ezelőtt csinálta, azóta több az internetező és jobb (hordozhatóbb, megfizethetőbb) olvasók jöttek ki.
  • Polemius #2
    Erről már volt szó korábbi cikkeknél, de azért újra: a szerző által létrehozott dokumentum az esetek többségében messze nem alkalmas a "fogyasztásra".
  • gkalcso #1
    > sok fogyasztó úgy véli, hogy az internetnek köszönhetően joga van minden
    > digitális termékhez ingyen hozzáférni
    Tekintve, hogy az átviteli közeg adott - ezért fizet az internetező - teljesen kimaradhat a kiadó, mivel átvette a szerepét a drót. Egyedül a szerző javadalmazása kérdéses. Szerintem valami olyannak kellene lennie ennek, hogy az író ír, majd közzé teszi. Akinek kell, az közvetlenül rendelhet igazi nyomtatott példányt.
    Meg gyűjthet adományt is. Mondjuk a szerző letesz az asztalra valamit, majd azt mondja, hogy a következő művéhez adomány kellene, és ha összegyűlik, akkor megírja, közzéteszi.