Gyurkity Péter

70 ezer akkumulátort hív vissza a HP

A Hewlett-Packard mintegy 70 ezer akkumulátort érintő programot indított el, miután két jelentés is érkezett túlhevülő, illetve ezt követően kigyulladó laptopokról. A probléma a HP és Compaq sorozatokat érinti.

A visszahívó akciót bejelentő hivatalos közleményből kiderül, hogy két önálló esetről érkezett eddig jelentés a céghez, valamint a tengerentúlon a fogyasztói termékbiztonsági ügyeket felügyelő CPSC-hez. Mindkét incidensben a laptopok akkumulátorainak túlhevüléséről, majd pedig ezt követően azok kigyulladásáról számoltak be, amelyek szerencsére nem okoztak személyi sérülést, "mindössze" anyagi kár történt. A cég ezután határozta el az újabb program beindítását.



A Hewlett-Packard oldalán közzétett adatokból jól látható, hogy a jelenség egészen pontosan kilenc HP Pavilion, kilenc Compaq Presario, két HP, valamint egy HP Compaq modellt érint. Természetesen nem arról van szó, hogy ezen típusok mindegyike hasonló tüneteket produkálhat, éppen ezért azt javasolják a vásárlóknak, hogy távolítsák el az akkumulátort a laptopból, ezt követően pedig egyeztessék az azon látható sorozatszámokat a cég oldalán felsoroltakkal. Találat esetén mindenképpen javasolt a csereakció kezdeményezése - a HP ezen esetekben ingyen cserepéldányt biztosít.

A PC-piacot jelenleg uraló HP nem első alkalommal kénytelen elrendelni egy nagyobb visszahívó akciót. 2006-ban az egész ágazaton végigsöpört az eddigi legnagyobb hisztéria, mivel a Sony szinte minden nagyobb gyártónak adott el saját, a hibában érintett akkumulátoraiból, így egyik nagy név sem kerülhette el a vizsgálatot és a cserék megkezdését. Tavaly megismétlődött az eset, akkor ugyanis mintegy 100 ezer példány kellett visszahívni a HP-nál, amelyek szintén érintettek voltak a túlhevülési problémákban.

A mostani akcióban elsősorban a 2007 augusztusa és a 2008 márciusa között értékesített noteszgépek akkumulátorai érintettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #5
    Az akkut cserélik, nem a notebookot.
  • tomcsa4 #4
    Minden, az érintett azonosító tartományba eső notebookot vissza cserélnek. Ha nem, akkor az első hozzászóló mintájára fogyasztóvédelem. Miért is? Mert azért hibás, mert hibás. Egy bombát sem akkor kell jelenteni, ha már felrobbant. Hibás akkumulátor felrobbanthat, égési sérüléseket okozhat, a többi alkatrészt is károsíthatja.
  • chronos75 #3
    gondolom megadják a szériaszám tartományt ami érintett és az alapján beazonosíthatod.. teljesen mindegy, hogy mikor vetted.. szerintem..
  • tom235 #2
    Nekem is pont ilyen akkum van és a cikkben lévő linken a képekből beazonosítva rossz széria is. Namost ez elég szemétség, hogy 2007 augusztus és 2008 március között eladott notikról van szó csak (korrektebb lenne ha gyártott-ról volna szó), ugyanis én júniusban vettem az enyémet, dehát attól még, hogy több hónapot állt a raktárban ez még ugyanolyan hibás mint aki mondjuk 4 hónappal előttem vett. Érdemes volna ezért intézkednem hogy igenis vegyék csak vissza vagy nem szerintetek?
  • pixx #1
    Gondolom ezért adnak csak 90 napos garit rá papíron. Mikor meghalt az aksim 3 hónap után közölték nem cserélék ki.
    Meg is mutatták a gari levélen 90 nap, 30 ezerért vehetek újat.
    Sebaj, fogyasztó védelem, ők azt mondták amennyi ideig garis a laptop (azaz egy évig) addig köteles kicserélni rajta mindent. Alkatrészekre nem szabhat rövidebb időt. Azt mondták ha nem cserélik ki, csak kérjem írásba, majd ők elintézik.
    Felhívtam a HP, és elmondtam, hogy rossz az aksi. Megint a 90 napos szöveg. erre elmondtam a fogyasztó védelmes történetet, és elmondtam feljelentem őket, ha nem tartják a M.o. garancia törvényt. 2 percig félre tettek, aztán megmondták hová menjek. Azt mondták 10 nap múlva lesz aksi, mert rendelni kell. 2 nappal később már csörögtek, hogy mehetek érte. Új aksi többet is bír egy órával :)