Gyurkity Péter

Megszűri a torrenteket a Mininova

Egyre fogyatkozik a korlátlan letöltéseket engedélyező/támogató torrentoldalak száma: egyeseket jogi úton lehetetlenítenek el, mások pedig maguk lépnek, igyekezvén megelőzve a felelősségre vonást.

A népszerű torrentoldalak jelen generációja már a második a sorban, hiszen a műfajt annak idején megteremtő, majd pedig elterjesztő portálok nevére (Donkax, Turok, Torrentse stb.) ma már alig emlékszik valaki. A jelek szerint azonban elkerülhetetlen, hogy újabb megtisztulási folyamaton menjen végig az ágazat, ennek során pedig minden bizonnyal újabb nagy neveknek inthetünk majd búcsút. A TorrentSpy eltűnt a sülyesztőben, az ISOHunt és a Pirate Bay a létért küzd a bíróságon, a Demonoid többször volt kénytelen költözni, most pedig a Mininova jelentett be változásokat.

A blogban megjelent bejegyzés szerint ugyanis egy külső partner megoldása segítségével megkezdik a videotartalmakra mutató torrentfájlok átfésülését, mégpedig azzal a céllal, hogy az esetlegesen illegális másolatra mutató példányokat eltávolítsák az oldalról, ezzel is megszűrve a teljes kínálatot. A technológia magát a felvételt vizsgálja meg, összehasonlítva annak tartalmát a legális kiadványokéval - egyezés esetén pedig riasztja az oldal üzemeltetőit, akik haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket.

Bár a bejegyzésből kiderül, hogy egyelőre egy 12 héten át tartó próbaidőszakról van szó, a felhasználók közül sokan máris búcsút intenek az oldalnak, hiszen számukra teljesen egyértelmű, hogy mindez az első lépés a "megtisztulás" felé vezető úton, amely egyben a letöltések korlátozását is jelenti majd. Bár az üzemeltetők jelezték, hogy a lépés nem áll összefüggésben egyetlen, jelenleg folyamatban lévő bírósági üggyel sem, nagyon úgy tűnik, hogy a Mininova végleg kiesik a bármilyen tartalmat korlátozás nélkül kínáló torrentoldalak csoportjából.

A külső partner nevét nem hozták nyilvánosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • geronemo #88
    Minek itt szűrni. A stúdiók már a nyitó hétvégén megkapják a kiadásaikat csak Amerikában. A színészek úgy is ki vannak fizetve. Nem kell szer filmet csinálni és akkor nem kell szórakozni ennyit DVD-s megjelenéssel. Vagy vigyék lejjebb az árát és megveszem. Mert így akármennyire szeretném a watchmen-t nem fogom 6000Ft-ért megvenni az biztos.
  • Don Kanyar #87
    [b] semmiféle szűrés NEM lesz. Ez a cikk egy sima HOAX !
  • FefeeX #86
    Már ha beengednének akármilyen klubba, de már a hajléktalanok kajaosztásánál is megbuksz a face-controllon, akkora sötét barom vagy...
  • sylvanor #85
    Remélkem nem lesz nagyon nagy szűrés, jó sok filmet onnan töltök. Miután megjeleni valamelyik új Smallville, Supernatural vagy Heroes azt szedem is le.
    És mindegy, hogy milyen, XOR, Xvid-NOTV, meg miegymás van még. Felirat úgy is mindhez lesz rövidesen mindig.
    Pld. tegnap néztem meg a Smallville S08E21-et, ami HDTV-2HD-s volt. Kb. ugyanaz mind. 350-400mega között és a minőségük is csaknem ugyanaz.

    Nah de a lényeg, hogy ne legyen nagyon sok szűrés, hogy ha keresek vmit, akkor meg is találjam.
  • Don Kanyar #84
    Ha én ezt a klubba elmesélem...
  • Don Kanyar #83
  • FoodLFG #82
    Ja meg van egy oldaluk is (ezt még lehagytam), ahol fent vannak a torrentek, de én még nem nagyon használtam. mininova kényelmesebb volt.

    http://eztv.it
  • FoodLFG #81
    Az EZTV-sek úgy hidalják át a problémát, hogy csak a torrent fájlra mutató URL-t seedelik egy text fájlban.

    http://www.mininova.org/tor/2579738
    Due to mininovas current filtering system we are not uploading the direct torrent file of our releases.
    Instead we will provide a text file which has a url of where you can download the correct torrent from.

    Sorry for this inconvenience.

    - EZTV Staff


    Ez az URL található a The amazing race legutóbbi részének torrentjében:
    http://re.zoink.it/4a0783b3

    Kicsit körülményes, de gondolom ez csak valamilyen ideiglenes megoldás.
  • vasziszdasz #80
    Nem ez a sodi?
  • vasziszdasz #79
    Kissé? Adolf Hitler reloaded.