Berta Sándor

6 éves a LinkedIn

A közösségi portál még soha nem volt ilyen népszerű, mint napjainkban, így méltó módon ünnepelhette a hatodik születésnapját. A LinkedIn jelenleg világszerte 40 millió regisztrált taggal büszkélkedhet, közülük 10 millióan európaiak.

A szolgáltatás Németországban a legnépszerűbb, ahol eddig 600 000-an csatlakoztak hozzá. Utóbbi adat különösen annak tükrében érdekes, hogy a hivatalos német változat csak idén február óta elérhető. Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt a honlapnak még csak 22 millió regisztrált tagja volt, a korábbi 50 000 helyett már 300 000 csoportot tartanak nyilván és a felhasználók összesen 11 alkalmazást használhatnak.

A céget 2003-ban alapította a jelenlegi vezérigazgató Reid Hoffmann, aki az évek alatt folyamatosan növelni tudta a regisztrált tagjai számát. A LinkedIn népszerűségére jellemző, hogy ma már számos fontos és befolyásos személyiségnek is van profilja. Az üzleti élet szereplőinek egyre fontosabb, hogy az oldalon regisztráltassák magukat. A tagok között vannak például a legnagyobb német konszernek vezetői, valamint a DAX 30, a Fortune 500 és a Financial Times Stock Exchange Index rendszerében található cégek képviselői. "Számunkra azon üzletemberek megszólítása a legfontosabb, akik a nemzetközi piacokon dolgoznak" - jelentette ki Kevin Eyres, a LinkedIn európai vezetője.

Az oldalhoz 2 másodpercenként csatlakozik egy új felhasználó. A taglétszám növekedése különösen a fejlődő országokban figyelhető meg jól, a regisztrált tagok közül több mint 2 millióan indiaiak. Nem véletlen, hogy a LinkedIn Európában jelenleg már a legfontosabb üzleti közösségi portál és világviszonylatban is egyre jelentősebb pozíciót tölt be az online üzleti piacon.

Az európai tagok körülbelül 30 százaléka a reklámszakma, az IT- és a pénzügyi szektor képviselője. Emellett Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Spanyolországban a megújuló energiák piacának döntéshozói közül is egyre többen regisztráltatják magukat a honlapon.

A LinkedIn, amely angol, német, francia és spanyol nyelven érhető el, a fél éve tartó gazdasági világválság egyik legnagyobb nyertese, sikerült ugyanis megerősítenie a piaci pozíciót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • psishock #3
    mhm
  • GregSB #2
    Talán mert ez a közösségi oldal nem a tinikről, és a "mit gondolnak rólad a barátaid" jellegű fészbúkos programokról szól, hanem az üzleti életről.

    Az üzleti világban aki számít az itt fent van. Ahogy írják a cikkben számos nagyobb cég vezérigazgatója is regelve van. + persze a munkaközvetítők is, akik aktívan nézelődnek is az oldalon, mivel többek közt kirakhatod az önéletrajzodat is a profilodra. Ismerősömet már kereste fel külföldi cég állásajánlattal...
  • psishock #1
    annyira népszerű, hogy most hallok először róla, mástól se rémlik, hogy említette volna, pl a myspace-t ami szintén 2003-ban alapult meg, boldog boldogtalan ismeri.