MTI

Balul sült el egy SMS-ben küldött kisiklatási vicc

Rossz viccnek bizonyult az az SMS, amelyet egy Stéphane nevű picardiai (Észak-Franciaország) asztalos kapott egyik tréfás kedvű kollegájától a következő szöveggel: "Tudsz valamilyen módszert egy vonat kisiklatására?"

Miután Franciaországban az utóbbi időben több vasúti szabotázskísérlet is történt, a hatóságok egyáltalán nem nevettek a szövegen, sőt: a címzett, aki nem jelentette a hatóságoknak a tréfás üzenetet, ugyanúgy rács mögé került 24 órára, mint maga a feladó. Az SMS-re a telefontársaság hívta fel a rendőrség figyelmét. Stéphane ugyanis éppen leadta javításra saját készülékét, és azt a kölcsöntelefont használta, amelyet a cég bocsátott a rendelkezésére a közbülső időre.

A fiatalembert április 16-án beidézték a rendőrségre, ahol - mint a címzett később elmondta - kemény kihallgatásnak vetették alá. "Bűnügyről, terrorizmusról, akár tíznapos vizsgálati fogságról volt szó. Megkérdeztek, szoktam-e bolondos dolgokat elkövetni, például vonatokat kisiklatni, meg hogy ki volt az üzenet feladója, milyen kapcsolatban állok vele" - mesélte Stéphane. A vicces kedvű feladónál a rendőrség házkutatást tartott, és őt is bevitték az őrsre. Mindketten 24 órát töltöttek vizsgálati fogságban, amíg ügyüket tisztázták.

"Megrázó élmény volt ez a fiatal asztalos számára" - írta egy picardiai lap. A rendőrség szerint viszont az eljárás minden ilyen esetben ugyanaz, bárkiről van is szó, akár reálisnak tűnik a fenyegetés, akár nem. Az ilyen ügyekben semmiféle kockázatot nem vállalhat a hatóság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mousee #2
    Erről egy vicc jut eszembe, amikor az öreg arab fószer ír egy ímélt a fiának, hogy fiam, kérlek gyere, és segíts felásni a kertemet, mert szeretnék krumplit ültetni, és egyedül nagyon lassan haladok. Nemsokára a fiú válaszol, hogy "apa, ne áss a kertben, mert oda rejtettem el a "dolgot"."
    Alig telik el pár óra, a rendőrség/efbíáj/szíáé megjelenik, és 10 méter mélyen alaposan felássák a kertet, és kutatnak mint az őrültek, de semmit sem találnak.
    Másnap reggel jön az ímél a fiútól: "Apa, remélem mára már fel van ásva a kerted, és tudsz krumplit ültetni. Örültem, hogy segíthettem, Üdv, Achmed"
  • aaaaa #1
    Kisebbségeink meg is teszik, amikor begyűjtik a síneket meg a csavarokat, vagy elviszik a jelzőberendezéseket... Őket érdekes nem bántja senki , sőt hír sem nagyon lesz belőle. Ők persze nem terroristák , csak egyszerű megélhetési fémgyűjtők, ha meghal párszáz ember az "akciójuk" során, kit érdekel ?...