Gyurkity Péter

Jól fogy az Amazon Kindle 2

A cég sorrendben második e-könyv olvasója a jól értesültek szerint gyors ütemben fogy, még saját elődjét is lepipálja az eladási mutatók tekintetében. Alig néhány hónap alatt több kelhet el belőle, mint az első fejlesztésből.

A Washington Post az Amazonhoz közel álló forrásokra hivatkozva ír arról, hogy a Kindle 2 meglehetősen népszerűnek számít a tengerentúli vásárlók körében, és ezúttal számokkal is szolgáltak ezzel kapcsolatban. Amennyiben hihetünk a meg nem nevezett személyeknek, a készülék eddig több mint 300 ezer példányban kelt el, ami mindenképpen elismerésre méltó.

Már csak azért is, mert a többnyire pontosnak vélt külső becslések szerint az első generáció tagjai nagyjából 400 ezer példányban megtalálhatók az otthonokban és a vállalatoknál, igaz egy elemző ezt egészen 500 ezerre teszi, elsősorban a 2007 harmadik negyedévében bekövetkezett nagy ugrásra alapozva. Mivel az Amazon maga eddig nem közölt hivatalos adatokat saját készülékei forgalmával kapcsolatban, kénytelen vagyunk ezen becslésekre támaszkodni, az azonban teljesen világos, hogy a Kindle 2 hamarosan a példányszám tekintetében is lehagyja elődjét.

Az eddig elkelt 300 ezer darab azt jelenti, hogy a 359 dolláros áron gazdára találó készülékekből mintegy 100 millió dollár bevétele származott a cégnek. A második generáció februárban debütált, így tehát mindössze két hónap alatt jött össze a fenti tekintélyes adat, ez pedig azt sejteti, hogy bejöhet az Amazon számítása, és valóban legalább 800 ezer darabot tudnak értékesíteni a tengerentúlon, még az idei évben.

Az Amazonnak tehát egyelőre nincs oka a panaszra, kíváncsian várjuk, milyen egyéb újításokkal készülnek ezen a területen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    nekem olyan nagy kijelzoju e-papir kene, ami nem nehezebb mint 1 magazin, tudja az osszes e-konyv format, az osszes office format irni es olvasni, a kepformatumok tobbsegetol sem esik hasra es lehet vele netezni.. hetekig birja az akksija.
    Par ev mulva tuti lesz ilyen, ugyanis a legtobbet a legtobben a zinterneten olvassak.

    Orakig olvasok 1-1 temarol, mondjuk a wikibol kiindulva (imadom) es olyan reszletessegig eljutok mint 1-2 konyvvel soha.. persze kozben vannak konyvek is.
  • fade2black #4
    állítólag lesz mobiltelefon verzsönben is. 4.2" e-papír kijelzővel. Akinek nem kell szines kijelző de szeret olvasni.... :)
  • passatgt #3
    kövér volt?
  • BlackVoid #2
    Ja, de igy meg a könyveket kell megvenned. A neten meg van többtízezer ingyenes könyv. Hamar behozza az árát. Egyébként a Kindle az csak USA cucc, viszont a Sony Reader van Európában is, ráadásul jobb is (pl. kisebb és fémből van nem műanyagból).
  • Alwares #1
    Azért ezt irigylem tőlük. Elég jó kis cucc. Lehet meghozná újra a kedvem az olvasáshoz. Mondjuk ahhoz kicsit drága az egész.. Olvasni tudok papírról is és így megspórolható 300 dollár..