SG.hu

NNI vizsgálat a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom bejelentette, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást indított a cég ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A cég közleménye szerint 2009. március 28-án a Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatta a társaságot, hogy bejelentés alapján ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Magyar Telekom Csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán folyamatban lévő belső független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az NNI ezen kifizetésekre vonatkozó dokumentumokat és információt kért a társaságtól. A vállalat az NNI-vel együttműködik a nyomozásban.

A nyilatkozat szerint nem tudják megítélni a nyomozás időigényét és annak kimenetelét, és azt sem, hogy lesz-e, és ha igen milyen hatása az NNI nyomozásnak a társaságra, illetve annak pénzügyi beszámolóira. Ugyanígy nem tudják a nyomozásnak a belső független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági vizsgálatokra gyakorolt esetleges hatását. Az NNI a nyomozás eredményeképpen az általa vizsgált kifizetésekkel kapcsolatban bizonyos személyek ellen büntetőjogi szankciókat célzó vádemelést javasolhat az ügyészségnek.

Ahogy a Magyar Telekom korábban is kijelentette, nem tudják megítélni, hogy mikor zárulnak le a belső és a jelenleg is zajló hatósági vizsgálatok, és hogy mi lesz azoknak a végső kimenetele, illetve a hatása - ha lesz ilyen - a pénzügyi beszámolóikra vagy működési eredményeikre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!