Gyurkity Péter

Jönnek a Western Digital SSD-meghajtói

A WD is elhatározta magát a belépésre, ezt azonban nem saját fejlesztésekkel, hanem egy fontos szereplő felvásárlásával valósítják meg - lassan minden merevlemezgyártó beszáll az új piacra.

A cég eddig hiányzott a váltást meglépő gyártók listájáról, ami azért volt meglepő, mert meglehetősen nagy névnek számítanak a merevlemezek piacán. Ez persze önmagában még nem sokat jelent, hiszen az első helyet továbbra is birtokló Seagate sem kapkodta el a belépést, mégis, sokan várták, hogy előbb-utóbb megtörténik a bejelentés - erre most kerítettek sort a cég illetékesei.


Érdekes módon nem saját fejlesztésekkel, hanem egy másik szereplő felvásárlásával teszik meg az első lépést. Választásuk a SiliconSystems nevű cégre esett, amely már 2002-es megalapítása óta folyamatosan készíti saját flash-alapú meghajtóit. SSD-háttértárolóik elsősorban profi felhasználásra készülnek, az egészségügyben, hálózati kommunikációban, beágyazott megoldásokban, valamint katonai jellegű fejlesztésekben érdekelt vállalatoknak szánva. Termékeik 2,5 és 1,8 hüvelykes kiszerelésben (PATA, SATA, USB, illetve PC Card csatlakozóval) érkeznek, emellett pedig támogatják a CF-szabványt is.

A WD részéről úgy nyilatkoztak, hogy a felvásárlás révén alaposan felgyorsítják a fejlesztési munkálatokat, így jóval hamarabb megjelenhetnek majd saját változataik. A SiliconSystems a WD SSD-részlegeként végzi majd munkáját, arról azonban nem esett szó, hogy nagyjából mikor várható majd az első példányok felbukkanása. Főként a meglévő piacokra koncentrálnak majd, ahol a Western Digital jelenleg is erős pozíciókat birtokol - kíváncsian várjuk, hogy milyen meghajtókkal rukkolnak majd elő az egyre több gyártó beszállása által szélesedő szegmensben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #6
    szerintem vissza kéne hozni ilyen 3k rpm-es vinyókat, amik csöndesek, nem rezonálnak nagyon, és arra jók, hogy rohadt sok adat legyen rajtuk. Ha nagy adatállományt kell olvasni írni, akkor jóval kevésbé számít az rpm. Random olvasásra, és gyorsaságra meg lenne ssd.
  • EroSennin #5
    Meg kellene erteni vegre hogy a vinyok es az SSD-k nem feltetlenul versenytarsak. A vinyo elonye lassan mar csak a meret lesz, de a gepek tobbsegeben nincs szukseg terabyte meretu vinyokra. Szerintem ket kategoria fog kialakulni ami kiegesziti egymast, talan meg a laptopokban is lesz SSD+vinyo egyszerre, de az asztali gepekben mindenkeppen a legjobb megoldas. Egy 64 vagy 128 gigas SSD idealis rendszervinyonak, rajta a winfos es a fontosabb szoftverek, a nagymeretu adatallomanyok pedig egy (vagy tobb) terabyte meretu vinyon helyezhetok el.
  • dez #4
    Na ja, a WD-s SSD-k versenyképesek lesznek a többi piacon lévő SSD-vel. Csak éppen nem egymással kell versenyképesnek lenniük, hanem a vinyókkal is. De azoknál még jóval drágábbak.
  • Gaboca76 #3
    Nem mindig igy van pl.ha saját fejlesztés lehet mérföldekel jobb a konkurenciánál!
  • Alvarez999 #2
    Nocsak, végre megjelent a cikk is.

    "Érdekes módon nem saját fejlesztésekkel, hanem egy másik szereplő felvásárlásával teszik meg az első lépést."

    Ez vajon mitől lenne érdekes? Egyszerűbb és sokszor olcsóbb felvásárolni egy az adott területen tapasztalt céget, mintsem még egyszer kifejleszteni ugyanazt.
  • flexike #1
    - Évek kellenek az SSD versenyképességéhez (2009. március 17.)

    Na így lehet éveket behozni napok alatt.