SG.hu·

Ellenállást váltott ki a skót pornótörvény

Nagy a vita Skóciában az új pornótörvény javaslata körül, amely még az angol változatnál is szigorúbb pontok mentén haladva minősítené illegálisnak a szexualitást ábrázoló képeket és egyéb tartalmakat.

A nyilvánosságra hozott javaslat természetesen nem minden, ilyen jellegű tartalmat zárna ki, ám az általa meghúzott határvonalakat sokan kritizálják. Érdekes olvasmány ilyen szempontból a Register cikke, amely az angol parlament által korábban elfogadott törvénnyel hasonlítja össze a művet, hiszen utóbbi többnyire az angol elődre épít.

Anglia, Wales, valamint Észak-Írország területén például immár törvénytelen az "extrém szexualitást" ábrázoló képek és egyéb anyagok birtoklása. A kategóriába a törvény szerint a nemi szervek, a mellek, valamint az ánusz sérülését (a szándékos fájdalomokozást) mutató képek, valamint a pornográf környezetben az életet veszélyeztető cselekedeteket, vagy akár fenyegetést ábrázoló művek tartoznak (erre jegyzik meg némi iróniával, hogy akkor ezek szerint aki pusztán elmebajtól vezérelve készül tömeggyilkosságra, az rendben van). Kivételt képeznek azon példányok, amelyek felnőtt tulajdonosaikat tartalmazzák, amennyiben utóbbiak önként vállalták a részvételt.

Fontos eltérés, hogy Skóciában a beleegyezés nem számít, minden ilyen alkotás törvénytelennek minősülne. A súlyos sérülést, vagy akár életveszélyt okozó cselekedeteket ábrázoló képek illegálisak lennének, ugyanúgy, mint a nemi erőszakot akár csak imitáló anyagok - függetlenül attól, hogy azok szereplői saját akaratuknál fogva jelentek-e meg. Egy-egy alkotás a képi anyag, valamint a kísérő hangok alapján kerül majd elbírálásra, figyelembe vennék továbbá a körülményeket is, például hogy az adott kép egy sorozat tagjaként lát-e napvilágot.

A javaslat ellen (éles ellentétben az angol parlamenttel) a skót törvényhozásban is felszólaltak, így például a Zöldek kifogásolták, hogy az nem veszi figyelembe a szabadságjogokat. Szerintük még mindig túlságosan sok törvény születik hazájukban a régi, szexellenes felfogás alapján, amin változtatni kell.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© atlagember2009. 03. 20.. 15:35||#57
E szerint az értelmezés szerint ha elmegyek egy olyan színdarabra, amiben megölnek egy embert, akkor ezen az alapon is lecsukhatnak, mert élvezem a gyilkolást.
© AgentKis2009. 03. 18.. 15:06||#56
Nos az asztrálok így jártak ezzel.
© dukey422009. 03. 18.. 12:42||#55
"200 év múlva mi lesz a pornó? 2000w-os lézerzúzógéppel lyukat csinálnak a hátukon, majd huzogatnak benne egy szögesláncot ami digitális sebességmérõvel van ellátva, és a kiírt számra élvezkednek, majd egymás szájába kuláznak?"

te, ez marhajól hangzik, én megnézném :|
© Sanyix2009. 03. 18.. 12:28||#54
lul nem rég belenéztem egy huncutkodós filmbe, amin semmi pisikaki, meg anál meg stb felirat nem volt.
Az még ok volt, hogy egybõl a megfelelõ helytõl kicsit mellé dugták a szerszámot, hiszen már ez a "normális" (pár éve valaki megmondta, hogy a "jövõ pi*ája a segg"), de aztán... aztán elkezdõdött valami más... elkezdtek 69-ezni de nem a hagyományos módon... hanem egymás púzóját nyalogatta a csávó meg a nõ. ÖE!! És ez egy "simának" nevezett film volt! És máshol is hallottam ezt, hogy ez már a simába tartozik.

200 év múlva mi lesz a pornó? 2000w-os lézerzúzógéppel lyukat csinálnak a hátukon, majd huzogatnak benne egy szögesláncot ami digitális sebességmérõvel van ellátva, és a kiírt számra élvezkednek, majd egymás szájába kuláznak?

Meg a másik, hogy pl már az aszfaltozós torrentoldalon is láttam felrakott shemale pornót (tudjátok, "töke van a menyasszonynak"... meg lehet hogy más is). Azt milyen BETEG ÁLLAT nézheti meg.

BTW valami pszichológus megmondta, hogy aki szerint "nincs jobb anál" az bizony látens buzi 😄 (sztem lehet benne valami igazság)
© Amergin2009. 03. 18.. 01:33||#53
<#vomit>
© B0nFire2009. 03. 17.. 23:45||#52
"A súlyos sérülést, vagy akár életveszélyt okozó cselekedeteket ábrázoló képek illegálisak lennének, ugyanúgy, mint a nemi erõszakot akár csak imitáló anyagok..." - Itt a baj. Ettõl kezdve már a játékfilm is tiltott, ellenben a hollywoodi Zs-kategóriás horrorfilmekkel, ahol premier planban trancsírozzák fel az embereket láncfûrésszel, vagy baltával. Mi a különbség? Hiszen mindkettõ csak imitáció.

Mellesleg szerintem ez még az erõszaknál is sokkal durvább. Mindenkinek csak saját felelõsségére! Nyomja meg Ön legalább háromszor a púzógombot! Lesz meglepetés.
© dez2009. 03. 17.. 21:36||#51
Ja, meg az elsõ bekezdés. Sokan dühükben nem is olvasnak tovább. 😛
© dez2009. 03. 17.. 21:35||#50
Mellesleg errõl a cím is tehet.
© dez2009. 03. 17.. 21:34||#49
Na, újabb delikvens, aki nem tud olvasni.
© dez2009. 03. 17.. 21:34||#48
Kösz, de kihagyom.