Berta Sándor

A HADOPI-modellt követnék a német könyvkereskedők

A Német Könyvkereskedelmi Szövetség az ajánlatok bővítésével és felszólító levelekkel harcolna az illegális másolatok ellen. "Ezzel a szolgáltatással offenzívan válaszolunk a digitális kihívásokra. Biztosak vagyunk abban, hogy sok felhasználó kész fizetni a tartalmakért, ha az árak elfogadhatóak" - jelentette ki Alexander Skipis, a szervezet ügyvezető igazgatója a Lipcsei Könyvvásáron a libreka! letöltési portál bemutatóján.

Azzal a könyvkereskedők is tisztában vannak, hogy - részben a növekvő érdeklődés miatt is - egyre több illegális elektronikus könyvkópia jelenhet meg a piacon, ezért úgy döntöttek, megelőzik a zene- és a filmpiacon korábban lejátszódott folyamatokat. "A jelenlegi jogi helyzet arra kényszerít minket, hogy a jövőben is keményen lépjünk fel a hamisítókkal szemben. Azonban sokkal szívesebben alkalmaznánk felszólításokat, amelyekkel megelőzhetők lennének a későbbi kártérítési és szerzői jogi perek. Ehhez azonban az kell, hogy az internetszolgáltatók készek legyenek együttműködni velünk. Ők viszont eddig erre nem voltak hajlandók" - tette hozzá a szakember.

A mottó egyszerű: figyelmeztess, ne büntess! A megoldás gyakorlatilag ugyanaz, mint a francia HADOPI esetében: először csak figyelmeztetik a felhasználókat, ha illegálisan másolt e-könyveket töltött le vagy azokat terjeszt. Viszont a HADOPI-tól mégis különbözik a módszer, hiszen a hozzáférések korlátozása és a perek elmaradnak. Csak újabb esetben folytatnák a jogi eljárást és csak a visszaesőkkel vagy különösen makacs letöltőkkel és terjesztőkkel szemben. Skipsis szerint így az illegális kópiákat véletlenül letöltőket felvilágosíthatnák a cselekményük törvénytelenségéről, míg a terjesztők egyértelmű figyelmeztetést kapnának, hogy a világháló sem jog nélküli tér. Az illegális könyvterjesztő platformok ellen viszont azonnal drákói szigorral lépnének fel.

A szövetség azt reméli, hogy a német kormány, különösen az igazságügyi és a gazdasági minisztérium támogatja az elképzelést. Emellett természetesen szükség van az internetszolgáltatók együttműködési készségére is. A most bemutatott libreka! egyébként több mint 1000 kiadó 100 000 művét teszi elérhetővé és a katalógusában egyaránt megtalálhatók a szakmai, illetve egyéb kiadványok. A cél az, hogy az elektronikus könyveket a megszokottnál olcsóbban lehessen megvásárolni, ezáltal vonzóbbak legyenek a felhasználók számára.

A szervezet ezzel is jelezni akarja, nem lehetséges bűnözőkként, hanem partnerekként tekint az emberekre és tanult a zene-, illetve a filmipar hibáiból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #3
    Érdekes, nekem pl. a könyvtári tagságim ingyenes, amiért annyi könyvet kölcsönzök ki amennyit csak el tudok olvasni. Ráadásul ha épp abban a könyvtárban nincs akkor áthozzák máshonnan. Ha pedig valamit nagyon-nagyon szeretnék megtartani, akkor az amazonon/ebay-en/bookfinder-en van ám használt könyvek gomb is.
  • Subutai #2
    Biztosak vagyunk abban, hogy sok felhasználó kész fizetni a tartalmakért, ha az árak elfogadhatóak

    Ez így van. Csak épp jelenleg nem elfogadhatóak. HAPCI rendszerek helyett árcsökkentéssel lehet egyedül érdemben harcolni a warez ellen, mással nem. Esetleg a fizetések megtízszerezésével.
  • hottold #1

    TOR

    magyar leirás