Berta Sándor

Minden harmadik német háztartásban van már notebook

A gazdasági válság ellenére a német családok az elmúlt egy évben komoly fejlesztéseket, beruházásokat hajtottak végre. Ezt derült ki a Szövetségi Statisztikai Hivatal Otthon Németországban - a magán háztartások felszereltsége és helyzete 2009 című felméréséből.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal 60 000 család bevonásával készítette el az anyagot és egyaránt kíváncsi volt az emberek bevételi helyzetére és fogyasztói szokásaikra. Négy német háztartásból háromban van legalább egy asztali számítógép és minden harmadikban található egy notebook. Összehasonlításul: 1993-ban a háztartások 21 százalékában volt csak PC. Tavaly január elsején összesen 47,6 millió asztali számítógép volt a naémet háztartásokban, ez a 15 évvel ezelőtti adatokhoz képest hatszor nagyobb érték. 2003-ban csak a családok 11 százaléka rendelkezett notebookkal, 2008 elején ez a szám már elérte a 35 százalékot. Az internethozzáférések számát tekintve hasonló mértékű növekedés tapasztalható. Tíz évvel ezelőtt még csak a háztartások 8 százalékában volt internetelérés, tavaly év elején már 64 százalékában.

Az egyes otthonok technikai felszereltsége természetesen nagyban függ a lakók bevételi viszonyaitól. A nettó 900 eurót vagy kevesebbet keresők 56 százalékának van PC-je és 40 százalékának internethozzáférése. A nettó 5000 és 18 000 eurót között keresők esetében ugyanez az érték 97, illetve 92 százalék. Németország európai tekintetben is - Hollandiával közösen - vezeti a PC-vel leginkább felszerelt háztartások listáját. A második helyen Dánia (73 százalék), a harmadikon Luxemburg (71 százalék) található. A legkevesebb asztali számítógép a román (16 százalék) és a bolgár (7 százalék) családok tulajdonában van. Magyarországon ez az arány 2000-ben 14, 2007-ben pedig 53 százalék volt.

Hagyományos színes televízió a német családok 94 százalékában van, hazánkban 2007-ben már 100 háztartásra 148 tévé jutott. LCD- vagy plazmatelevízió már a német otthonok 16, DVD-lejátszó 69, digitális kamera 58, videokamera pedig 20 százalékában van. Magyarországon 2000-ben száz családból csak háromnál, míg 2007-ben nyolcnál volt videokamera. A német háztartások 37 százalékában található egy vagy több MP3-lejátszó és 19 százalékában játékkonzol.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!