SG.hu·

A közösség javát szolgálja a fájlcserélés

Érdekes eredménnyel zárult a holland kutatási minisztérium megbízásából készített tanulmány a fájlcserélésről.

Az Ups and Downs című dokumentum készítői a számítógépes játékok, a filmek és a zenei művek esetében a fájlcserélés gazdasági és kulturális hatásait vizsgálták meg. Az immár angol nyelven is elérhető anyag számos, a szórakoztatóipar képviselőinek a szemét igencsak csípő megállapítást tartalmaz. Az első ezek közül, miszerint a zeneiparnak lehet, hogy évente 100 millió eurós kárt okoznak a fájlcserélők, azonban a felhasználók 200 millió eurós nyereséget könyvelhetnek el általa. A TNO, az SEO és az Amszterdami Egyetem Információsjogi Intézetének munkatársai egyaránt arra a következtetésre jutottak, hogy a P2P-hálózatok kedvező hatással vannak a társadalmi közjóra.

Az elemzés szerint a holland internetezők 44 százaléka, vagyis 4,7 millió felhasználó nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy évben egy vagy több alkalommal használt fájlcserélő rendszereket és osztott meg másokkal fájlokat. A Napster 1999-es felbukkanása óta egyértelműen csökkent a CD-, a DVD- és a VHS-eladások száma. A dokumentum szerzői azonban úgy vélték: nincs összefüggés a két folyamat között. Ehelyett rámutattak, hogy a DVD-k és a konzoljátékok eladása a fájlcserélő megoldások piaci megjelenése után jelentős mértékben tovább nőtt, valamint hogy 1999 és 2007 között ugyan kis mértékben, de szintén emelkedett a mozilátogatók száma.

A fájlcserélés megjelenése ellenére is a szórakoztatópiac állandó maradt, ami arra mutat, hogy megváltoztak az emberek pénzköltési szokásai. Másra költenek ma a fogyasztók, mást tartanak fontosnak, mint tíz évvel ezelőtt. A tanulmány a fájlcserélésnek a zeneiparra gyakorolt rövid távú hatásait is a társadalomra nézve pozitívnak minősítette. A legtöbb fájlmegosztó fiatal és férfi, akik a P2P-rendszerek hiánya esetén sem áldoznának a zenei CD-kre. A fájlcserélés ráadásul jelentősen megkönnyítette a különböző termékekhez való hozzáférést, illetve növelte az elérhető termékek körét és számát, még akkor is, ha ennek a szerzői jogok tulajdonosai nem mindig örülnek.

A végső megállapítás szerint bármennyire is népszerű a fájlcserélés Hollandiában, a vásárlók száma még mindig meghaladja a kizárólag fájlcseréléssel foglalkozó fogyasztók számát. A 15 évesnél idősebb hollandok 84 százaléka vásárolt tavaly legalább egy zenei CD-t, DVD-t vagy számítógépes játékot. Ráadásul sokan a koncertjegyekért és a különböző árucikkekért, például pólókért és más tárgyakért is sok pénzt adnak ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SRobert2009. 03. 05.. 13:08||#22
várj, utána írom, h:
😉))
© SRobert2009. 03. 05.. 12:59||#21
igen.
tehát: ha CRACK-et használsz, mindenképp...
© FefeeX2009. 03. 05.. 12:53||#20
^^ ha angolul írod akkor is ugyanazt jelenti...
© SRobert2009. 03. 05.. 12:49||#19
"büntetendõ az is ha letöltöd, ha tárolod, ha krekket használsz stb."
ha KREKKet használsz, mindenképp...
© Zombee2009. 03. 05.. 10:58||#18
Egy blockbuster DVD elsõ megjelenéskor 3-4ezer Ft, egy PC-s játék általában 10-11 (mondjuk Need For Speed). Persze megjelenés után 1-2 éven belül lemennek az árak, a 2-3 éves Need For Speed-et már megkapod 2 ezerért is.
A zene más, ott az idõ nem nyomja le az árakat úgy, mint egy játék vagy film esetében, a Ponyvaregény már lement 990-re, a már említett korábbi Need for Speed 2000, de pl. egy 20 éves Metallica album továbbra is a felsõ kategória, annyi mint egy újonnan megjelenõ lemez. De ugyanez a Led Zeppelin is például.
© hottold2009. 03. 05.. 10:29||#17
<#eljen>

túl azon, hogy akármennyire is hõbörögnek a fájlecserélés az bizony marad .

<#mf1><#duhos2><#action><#gunyos1><#beka3><#eplus2><#crazya><#finom>
© dimenzio harcos2009. 03. 05.. 09:56||#16
lófasz a fele.
mondjuk egy dvd 3-4-5ezer, de egy újabb game 10 ropi.
© arty2009. 03. 05.. 09:36||#15
"Miért vásároljunk 5-6000 ft.-ért DVD-ket, ha szintén letölthetõek?
Miért dobjunk ki 12-14000 forintot (PC és konzol) videó játékokért, amikor a torrent oldalakról már a hivatalos megjelenés elõtt "feltörve" lehúzható?"

nézegelõdj kicsit, mennyibe is kerül most egy DVD vagy játék ... 😉 (fele, kivéve a konzoljátékokat)
© dilofekete2009. 03. 04.. 22:33||#14
Az meg, hogy drága a dvd az ésszerû, mert ami szennyezi a természetet, annak az elérhetõségét el kell nyújtani, mint a cigiét, a kaját még még mindig nem értem, pedig rosszabb a minõsége, mint volt és drágább. Már íze sincsen szinte, de ez feltudható a káros szenvedélyemnek. Talán ezért nem lesz értéke a dvd nek sem. Egyszer, talán. 😮
© dilofekete2009. 03. 04.. 22:25||#13
Én nem értem, hogy mért éreznék magukat megkárosítva!
Neten nem kell fizetni a földön lévõ levegõért annyit, mintha megtankolnak pár száz kamiont hetente, ha elfogy akkor is lesz áram, nemde? Fõ az elõrelátás!; Nyugodt lelkiismerettel ihatom a vizet, mert tudom, hogy nem a ganéból vezetik be a házamba a biovizet, amitõl még egy kocsi is beindul(tényleg nagy csoda a hibrid kocsi, ugyan az mint akármelyik másik, motorral megy 😊 ), a tenyészhúsról átszokhatok a biofüvekre és nem kell tartanom a biobogyóktól, mert náthás lettem. Csak a szegény fööldünket sajnálom, mert annyi ember van itt, hogy képtelenség lenne, nekik áramot elõállítani napelemekbõl, pedig a föld áramtermelõ anyagai is el fognak fogyni és akkor már késõ lesz több négyzetkilóméternyi napelemet gyártani, de a fõ, hogy cd-dvd meg ilyen hülyeségeket gyártsanak továbra is, inkább erre fordítanák az energiájukat, hogy mindig legyen áram, de nem látnak, mert ha mindig lesz áram, akkor már nem kell miért dolgozni, mert ami természetes az ingyenes, mondá az úúr 😊 kivéve a kaja, de az nem lesz ha nem követjük a természetet és akkor dilibogyókon élhetjük le az egész életünket, a net meg más, az olyan emberi.
Szóval amíg van torrent addig még nyugodt vagyok, mert bizonyíték rá, hogy az emberiség nem akarja kipusztítani az életet a földrõl. Takarékoskodni nem a pénzel kell hanem az életünkel, de már az életemnek is pénzbeli értéke van és nem néznek levegõnek, pedig jobban tennék, mert többet érnék el vele és ezt ne a kaja meg a víz ár növeléssel érjék el és a fölösleges termelésekkel. Már nem jó, ez van, vegyék észre, hogy van az INTERNET. Az meg, hogy életem végéig dologzni kell a kajáért, nem értem és soha nem is fogom megérteni 😊 de ha kajáért dolgoznék akkor kaját gyártsak már és ne mást, az nekem nem kell, mert még csak sima ember vagyok és soha nem fogok benzint fogyasztani, mert vízzel megyek meg kajával, talán késõbb lesz valami mellékegységünk ami helyettesíti az evést. Azok akik meg egész életükben vezttek én részemrõl megvetem õket, mert miattuk fáj a fogam, akárhányszor be kell mennem abba a dzsungelba, amíg nálam erdõ van és az életem, azon meg atopályát akarnak keresztülhúzni, tehátde mindenhol a gyalogosnak van elsõbsége, még a zebrán kívül is, de ha lassabban mennénk emiatt, mert figyelembe vennénk akkor elég lenne egy hibrid kocsi is, de nem sokan foglalkoznak vele, mint a cd-dvd kel sem. A fûvescigit mért nem vehetem meg a boltban? Pedig mekkora haszon lenne rajta, nagyobb mint ezen a bizniszen és mindenki elhiheti, hogy több fogyna belõle, mint dvd bõl. Ja nem lehet átküldeni neten, akkor már illegális vagy fordítva? A dvd nek mi köze van a kajához a semmin kívül, mit keres a polvócomon ami nem is létezik, mert fel kell telepíteni, akkor már alpból illegális, mert a winyón tárolom, ez csak egy disz tárgy csak semmire nem jó, még nem is tetszik és ha elromlik vazhatom. Ezek végleg átköltöznének a netre akkor ott is kevesebb lenne az illegális adat, mert én nagyon de lusta vagyok ilyeneket venni, messze van a bolt. Annyi idõ alatt töltöm le, amennyi idõ alat bemegyek a boltba 😊 (3s) csak olcsóbban, mert nem kell bkv jegyeket vennem, van akinek még volánra vagy mávra is kell ülnie emiatt! Én meg nem fogok olyanért fizetni még egyszzer, ami fölöslegesen fájdítja a fogamat, mert a tb nem olcsó ám!
Igazából 13 éve dohányzok 😊
Szóval õk jobban megkárosítják a pénztárcámat, mint a sajátjukat. A mellékhatásokra nem gondolva.