MTI

A Facebook irányítást kínál felhasználóinak

Miután éles bírálat érte a Facebook vezetőit adatkezelési ügyekben, meglepő lépésre szánták el magukat: a közösségi portál felhasználói ezentúl szavazás útján dönthetik majd el, milyen módon és milyen szabályok szerint irányítsák tovább az internetes közösségi portált.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítójának ezzel az a célja, hogy "felnyissák a Facebookot a felhasználók számára, akik így értelmesen részt tudnak venni a szabályrendszer és jövő kialakításában". A Privacy International nevű emberjogi szervezet vezetője, Simon Davis szerint ez a megoldás egészen "egyedülálló." "Egyetlen cég sem tett meg ekkora lépést az átláthatóság és demokrácia irányában" - kommentálta Davis.

Ugyanakkor Zuckerberg elismerte, hogy azért szükség volt erre a lépésre, mert valóságos "tűzvihart" keltettek azzal a döntésükkel, hogy megváltoztatták a szolgáltatás felhasználási feltételeit, s bevezették, hogy az oldalon elhelyezett valamennyi adat jogával a portál üzemeltetője rendelkezik még akkor is, ha a felhasználó megszünteti a tagságát. - "Ezek az adatok természetesen nem a mi tulajdonunkban állnak, nem is akartunk ilyen látszatot kelteni és sajnáljuk, hogy sokan mégis ezt hitték" - magyarázkodott Csütörtökön Zuckerberg.

A Facebook már a hét elején visszakozott, s most bejelentette, hogy a jövőben a felhasználók javaslatokat tehetnek bizonyos változtatásokra, és ha 7000 kommentálással elérik, hogy a többiek "támogassák" őket, akkor kirakják szavazásra a javaslatot. Ez Zuckerberg szerint ésszerű megoldásnak tűnik, és még azt is hozzátette a BBC-nek nyilatkozva, hogy a rendszert úgy csinálták meg, hogy egy kisebbség ne tudja megbundázni a szavazásokat.

Zuckerberg nagyon fontosnak tartja felhasználói bizalmát, ami érthető, hiszen nem kevesebb, mint 175 millió Facebook-felhasználó van világszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • makizsolt #3
    Hello

    Internetes gyűjtögetős játék:
    A sárvári Hotel Arborétumnak a hírlevelére (10 db, a környék látnivalóiról) kell feliratkozni, és új feliratkozókat szerezni. Ha 100 feliratkozót szerzel, automatikusan kapsz egy wellness hétvégét, egyébként pedig - ha kevesebbet - sorsoláson veszel részt, szintúgy nyaralásért.

    http://www.hotelarboretumtar.hu/partner/feliratkozas.php?szp_id=1231
  • Alvarez999 #2
    "bevezették, hogy az oldalon elhelyezett valamennyi adat jogával a portál üzemeltetője rendelkezik még akkor is, ha a felhasználó megszünteti a tagságát."

    "sajnáljuk, hogy sokan mégis ezt hitték" - magyarázkodott Csütörtökön Zuckerberg."

    Nem is tudom, hogyan hihették ezt a felhasználók, amikor csak az oldal szabályzatában állt ez a kitétel. Ez még magyarázkodásnak is harmatgyenge.

  • Tetsuo #1
    a facebook az jo?