MTI

Nem változnak a Facebook felhasználási szabályai

Több tízezer felhasználó tiltakozásának hatására visszavonta a Facebook közösségi portál a szolgáltatás felhasználási feltételeiben eszközölt változtatását, amelynek értelmében az oldalon elhelyezett valamennyi adat jogaival a portál üzemeltetője rendelkezik még akkor is, ha a felhasználó megszünteti a tagságát.

Az új házirend február 4-én lépett érvénybe különösebb visszhang nélkül, a múlt héten vasárnap aztán a Consumer Union amerikai fogyasztóvédelmi szervezet a honlapján felhívta a figyelmet, hogy a változtatás adatvédelmi szempontból kifogásolható, és a világ legnagyobb közösségi portálja az új szabályzat alapján végül is bármit megtehet a felhasználók által létrehozott adatokkal (feltöltött fotókkal, videókkal és minden egyébbel, például a barátoknak küldött üzenetekkel).

A consumerist.com kommentárja alig néhány óra alatt felhasználók tömegeit fordította a portál vezetése ellen. Valóságos adatvédelmi hisztéria tört ki, amelynek hatására a Facebook végül meghátrált. Mark Zuckerberg, a portál alapítója hétfőn még kiállt az új szabályozás mellett, kedd este aztán a hivatalos Facebook-blogban közzétett újabb bejegyzésében már arról írt, hogy egyelőre visszaállítják a régi házirendet.

A probléma lényege, hogy a portálon létrehozott tartalmak nem csak az adott felhasználó személyes oldalán jelennek meg, hanem a vele kapcsolatba álló felhasználók oldalain is. Így például amikor egy Facebook-tag üzenetet küld egy másiknak, akkor a levél a feladó és a címzett oldalán is megjelenik, viszont amikor egy felhasználó törli magát a rendszerből, kilép a Facebook-tagok közül, akkor csak a saját személyes oldalán lévő adatok semmisülnek meg, az ismerősök-barátok oldalain felhalmozódott tartalmak pedig gazdátlanul maradnak. Ezt a helyzetet rendezte volna a módosítás, amely az ilyen adatok feletti jogokat a portál üzemeltetőjére ruházta.

Zuckerberg közölte: a szolgáltatás felhasználási feltételeit mindenképpen felül kell vizsgálni, de a munkába bevonják a tagokat is, és az új házirendet velük közösen fogják kialakítani. A Facebook egyébként éppen február 4-én ünnepelte indulásának ötödik évfordulóját, és az aktív felhasználók száma a múlt héten elérte a 175 millió főt. A Facebook ezzel messze a legnagyobb közösségi portál, bő húszmillióval több felhasználót szolgál ki, mint a második MySpace. Mark Zuckerberg, a portál amerikai alapítója pedig idén még csak 25 éves lesz, vagyona viszont meghaladja az egymilliárd dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!