Gyurkity Péter

Három évig vegetálhat a félvezetőipar

Egyes vállalati vezetők elhúzódó válságra számítanak, amelyen egészen 2012-ig nem teszi majd túl magát a félvezetőipar. Egyedül azon cégek állnak majd biztos lábakon, amelyek a piac minden területén jelen vannak.

A Wall Street Journal a napokban a TSMC elnökét szólaltatta meg, aki meglehetősen borúlátó nyilatkozatban ismertette várakozásait. Morris Chang szerint az ágazatban egészen 2012-ig érezzük majd a válság hatásait, így az elkövetkező három évben nem számíthatunk arra, hogy ismét erős növekedési pályára állnak az itt jelenlévő vállalatok. Sokan megszenvedik majd ezt a periódust.

Az elnök kiemelte, hogy a bevételek komoly növekedésére az általa megjósolt évtől számíthatunk csak, sok szereplő ekkorra éri majd el a tavalyi szintet. Chang, aki 1987-ben alapította meg a TSMC-t, több mint 50 évet töltött el az ágazatban, így van már némi tapasztalata ezen a téren. Példaként említik, hogy cége a múlt hónapban ismertette az utolsó negyedéves eredményeket, amelyek szerint az eladások 31, a profit pedig 64 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi mutatókhoz képest. Az Intel szintén komoly csökkenésről számolt be, az AMD pedig ezt megelőzően is nehéz pénzügyi helyzetben volt, így a válság csak még tovább rontott azon.

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a vásárlók is igyekeznek takarékoskodni, emiatt pedig kitolják a meglévő termékek életciklusát - ez persze az eladások komoly csökkenését eredményezi a gyártók számára, akik hozzászoktak az ideális állapotokhoz. A félvezetőkre, valamint a fogyasztói termékekre koncentráló vállalatok így egyaránt nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen mindkét területen csökkenőben van az érdeklődés a produktumok iránt.

Kivételt képeznek azon cégek, amelyek egyszerre mindkét területen jelen vannak (így például az Intel és a Samsung). Az ő pozíciójuk továbbra is erősnek mondható, így nem valószínű, hogy drasztikus lépésekre kényszerülnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torcipepe #1
    "Kivételt képeznek azon cégek, amelyek egyszerre mindkét területen jelen vannak (így például az Intel... (félvezetők, fogyasztói termékek)"
    hát én még nem láttam Intel TV-t vagy telefont, sőt semmilyen Intel terméket, ami a számítógép házon kívül lenne (normális esetben). ami meg benne van, arra nyugodtan mondható, hogy félvezető eszközök. legalábbis ha leszámoljuk belőle a nyák-lapokat, amikre ezeket rászerelik.

    Moore bácsi törvénye akkor úgylátszik sokév után megszakad.