Berta Sándor

ONIM: online áttekinthető IT-infrastruktúrák

Két diák egy új informatikai dokumentációs rendszert hozott létre, amelynek segítségével egy vállalat gyorsan áttekintheti meglévő IT-infrastruktúráját és pillanatok alatt megismerheti az egyes eszközök állapotát.

Két diák egy új informatikai-távközlési dokumentációs rendszert hozott létre. Bár az Online Hálózati Infrastruktúra Menedzser (ONIM) a Sony DADC üzeme számára készült, azt később bármely más vállalat is használhatja. Manuel Mitteregger Michael Rauterrel közösen alkotta meg a web alapő rendszert, amely segíthet a munkatársaknak a hibakeresésben, az erőforrások optimalizálásában és a nyilvántartás naprakészen tartásában.

"A cégek IT-felszereltsége a korszerű virtualizációs technológiák alkalmazása ellenére is folyamatosan nő. Természetesen már most is vannak alkalmazások, amelyekkel dokumentálható egy cég IT-rendszerének felépítése. Azonban ezek nagyon összetettek és drágák" - nyilatkozta Mitteregger. Az új megoldás ezzel szemben könnyen áttekinthetővé teszi a szervertermeket és feltüntet minden egyes számítógépet és rackszekrényt.


"Minden rendszer úgynevezett Visio-sablonnal látható el, így jelentősen felgyorsítható a szervertermekben található egyes készülékek megtalálása. Ilyen szintű vizualizáció egyetlen más web alapú szoftverben sem található" - tette hozzá Michael Rauter. A vállalat dolgozói pontosan láthatják, hogy melyik rack melyik szerverszekrényben kapott helyet, az egyes készülékek működése pillanatok alatt kielemezhető. Mitteregger elmondta, hogy az ONIM egyik prototípusát a Sony DADC fogja használni. A felhasználók felismerését és a hozzáférések szabályozását a meglévő megoldások segítségével végzik.

A fiatal programozók meggyőződése, hogy ugyan a rendszer a Sony DADC részére készült, később bármely más vállalat is hasznosítani tudja majd. A segítségével a szakemberek értékes információkhoz juthatnak a fennakadások, üzemzavarok elemzésekor, valamint a gyors működésének köszönhetően lerövidíthetik az esetleg meghibásodott alkatrészek cseréjének idejét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #2
    még nincs fent rapidsharen? elég különös.DD
  • speedyx86 #1
    Van tippe, infója valakinek, hogy mikor lesz ez elérhető (angol nyelven) a nagyközönségnek? Eléggé rákattantam.