Gyurkity Péter

Megkapta az Apple a multitouch szabadalmát

Az Apple a tengerentúlon megkapta a multitouch technológia szabadalmát, vagyis a jövőben komolyan felléphetnek azon cégek ellen (Microsoft, Palm stb.), amelyek szintén ilyen megoldásokat alkalmaznak.

A Szabadalmi Hivatal oldalán elérhető anyag szerint a szabadalom immár Steve Jobs és 24 további személy birtokában van, vagyis ők kezdeményezhetnek eljárást mindazon rivális vállalatok ellen, amelyek szintén a több érintés értelmezésén alapuló kijelzőket fejlesztenek és használnak saját készülékeikben. Erre azonban az elemzők szerint nem kerül majd sor, inkább szolidabb egyeztetések várhatók.

A hír igazi érdekessége abban rejlik, hogy a multitouch technológia nemcsak az iPhone készülékekben található meg, hiszen ehhez hasonlóval készül a Palm cég is, illetve a Microsoft, amely a Windows 7 részeként teszi majd elérhetővé széles körben a megoldást. Utóbbi esetében ráadásul az operációs rendszer egyik fő újításaként emlegetik a technológiát, amely meglehetősen jó esélyeket nyújt a Windows platformnak egy újabb szegmens meghódítására, pozíciójának erősítésére. Az már más kérdés, hogy az Apple miként igyekszik majd a maga javára fordítani a döntést - egyes vélemények szerint nem számíthatunk komoly összecsapásokra.

Jóval valószínűbbnek tűnik ugyanis az a verzió, miszerint az almás cég tárgyalásokat kezdeményez mind a Palm, mind pedig a Microsoft vezetésével, mégpedig a technológia licencelését illetően. A jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanis nem szívesen fordítanának jelentős összegeket a bírósági eljárásokra, márpedig a komoly vetélytársak együttműködésre kényszerítése jogi úton sem lenne egyszerű (és nyilván jelentős kiadásokat követelne).

Az sem kérdéses azonban, hogy komolyan fellépnek szellemi tulajdonuk védelme érdekében, így ezen a területen mindenképpen érdekes időszakra számíthatunk, különösen a Windows 7 megjelenésének közeledtével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bith #27
    Attól nem az MS lopta? Vagy az MS az Apple-től lopta, már nem emléxem?
  • hdo #26
    Azt nem házasságkor szokás? Ebben az esetben már itt mutatkozik a józan ész hiánya, nem a levédés tárgyában.
  • szombi #25
    A XEROX használt először grafikus felületet, az Apple tőle LOPTA el.

    józan ész:
    temetésnél fehér galambok röptetését is levédették...
  • hdo #24
    A szabadalom még nem ad törvényes jogot arra hogy amit szabadalmaztattál azt csak te használhatod. Csak arra jó, hogy pereskedéskor tudd bizonyítani, hogy a tiéd a felhasználás joga. De ha egy szabadalom már a józan ész határát súrolja /"Happy Birthday" levédetése, hangulatjelek levédetése stb./ egy bíró sem fog pereskedésnél neked helyt adni, hiába lóbálod a papírt, hogy a te szabadalmad.
  • arty #23
    csak amerikában szamadalmaztasd, pliz :D
  • bigjoe #22
    Ennyire hogy lehet idióta a világ!! Szánalmas az USA jogrendszere, de a szabadalmi jog kifejezetten.. Ilyen triviális dologra hogy adhatnak szabadalmat..
    Basszus építek egy időgépet vissza megyek és szabadalmaztatni fogok mindent még a levegővételt is.. Azt fizessen nekem mindenki..

  • beef #21
    Ha USA-ban csak licensszel oldhatja meg MS, akkor megveszi Apple-től, és ne legyenek illúzióink, majd ráterheli összes Win7-re, igen az Európaira is :)
  • NEXUS6 #20
    Shit!
    :(
  • foregister #19
    Microsoft elkezd EU-ra és Ázsiára fejleszteni az amerikaiak meg legyenek boldogok az apple-lel... Esetleg pár funkció nem lesz elérhető az USA féle Win7 verzióban, ugyanakkor simán lehet vásárolni EU-s Win7-eket az EU-ból igaz drágábban, de funkciójában egyenértékűt. Jogilag simán kijátszható max az árat dobja meg egy kicsit. Igaz, jelenleg az USA fog szívni :) Lassan úgyis el kell dönteni: ha már az Apple az USA-é (vagyis nagyon amerikai akar lenni) akkor a Microsoft legyen az EU-é és Ázsiáé.
  • Darth Sith #18
    ez a szabadalom dolog olyan fasság. Csak visszafogja az innovációkat, és a fejlesztéseket...