SG.hu·

Kirgizisztán offline

Egy átfogó Denial-of-Service (DDoS) támadás teljesen megbénította a közép-ázsiai ország számítógépes és internethálózatát. A szakemberek szerint az akciók hátterében egyértelműen politikai okok állnak és az elkövetők minden bizonnyal orosz hackerek lehettek.

A múlt hét óta sorozatos támadások érik a kirgiz hálózatokat. Az országban működő négy internetszolgáltató közül három már kénytelen volt leállítani működését - olvasható a Cambridge-i Egyetem támogatásával létrehozott Information Warfare Monitor (IWMP) rövid jelentésében. A fennakadások miatt az orosz és a kazah szolgáltatók megtagadták a forgalom továbbítását, ugyanis el akarták kerülni, hogy rendszereik túlterheltté váljanak.

A The Wall Street Journal tudósítása szerint az akció hátterében orosz hackerek állnak, az ok pedig egyértelműen politikai. Oroszországnak szemében ugyanis komoly szálka, hogy az amerikai légierő - az afganisztáni hadműveletek támogatására - támaszpontot üzemeltet Kirgizisztánban. Az orosz kormány folyamatosan igyekszik nyomást gyakorolni Kurmanbek Bakijev kirgiz elnökre és azt akarja elérni, hogy zárják be a bázist. A kibertámadások ennek a nyomásgyakorlásnak az erősítését szolgálhatják. Egy másik lehetőség, hogy a célpont a kirgiz ellenzék, amely előszeretettel használja az internetet szervezési és más célokra. Mivel Oroszország Bakijevet támogatja, így érdeke lehet a kirgiz ellenzék munkájának ellehetetlenítése.

Nem ez az első átfogó DDoS-támadássorozat Kirgizisztán ellen. A közép-ázsiai állam már 2005-ben, a parlamenti választások idején is hasonló akciók áldozatává vált. Az OpenNet Initiative a fennakadásokért akkor Ukrajnából tevékenykedő, profi crackereket tett felelőssé, akik egy botnettel bénították meg az internetszolgáltatókat. Az események miatt két fontos kirgiz hírportál is beszüntette a működését. Az IWMP mindenképpen megvizsgálja a mostani eseteket. A központ különösen arra kíváncsi, hogy azok hasonlítanak-e az Észtország elleni 2007-es és a Grúzia elleni tavalyi kibertámadásokhoz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Narxis2009. 01. 30.. 21:39||#9
A megoldás: TOR
© Gabe Dearborne2009. 01. 30.. 10:52||#8
Nafene. Kerge kirgizek.<#mf1><#banplz>
© tomcsa42009. 01. 30.. 09:29||#7
Majd jön arrakistor és leírja a legújabb cionistákkal kapcsolatos téveszméit, hovatovább a marslakók is olyan csúnyán néznek a képeken, elviekben lehetnek õk is a világ elfoglalói stb stb (emlékezzünk a törikönyvekben a zsidós képekre, milyen csúnyán néznek, gondolom innen a zsidógyûlölettel fûtött fiatalság, merthogy élõben még egyet sem láttak, az fix).
© passatgt2009. 01. 29.. 22:30||#6
Distributed Denial of Service
© Hedgehunter2009. 01. 29.. 22:20||#5
DoS (Denial of Service) nem DDoS....<#awink>
© nedudu2009. 01. 29.. 22:12||#4
Ne fogd ránk! Az ufókok voltak azok nem mik vagyunk! <#nyes>
© B0nFire2009. 01. 29.. 22:10||#3
Nem is az oroszok voltak, hanem a Mars-lakók.
© passatgt2009. 01. 29.. 20:43||#2
orosz hackerek -> nem írom le, hogy menjenek a picsába
© balee662009. 01. 29.. 20:32||#1
Cyberwar.