Berta Sándor

Elhalasztják a Tenenbaum-per első meghallgatását

Nancy Gertner bíró úgy döntött, hogy helyt ad az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) beadványának.

Mindez azt jelenti, hogy Joel Tenenbaum elleni per első meghallgatására február 24-én kerül sor. A bíró indoklása szerint így a fellebbviteli bíróságnak elég ideje lesz a RIAA egy másik beadványának a megtárgyalására, amelynek lényege, hogy ne legyen élő közvetítés az eljárásról.

Gertner csak részben fogadta el a RIAA ügyvédjeinek érvelését, így nem több hónapos, csak egy hónapos haladékot kaptak. A bíró nyitottnak mutatkozott ugyanakkor arra a javaslatra, hogy amennyiben mégis lesz közvetítés, az a szervezet honlapján is látható legyen.

Gertner úgy vélte: a valódi kérdés ebben az esetben nem az, hogy legyen-e élő tudósítás, hanem az, hogy mely oldalakon. Mint ismeretes, az élő közvetítés lehetősége a múlt héten merült fel, de ez ellen később tiltakozott a felperes RIAA.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #2
    A hivatalos álláspont szerint azért, mert félnek attól, hogy "megvágják" az anyagot. Mondjuk hogy élő közvetítésben ezt hogy gondolták arra nem tér ki az hivatalos állásfoglalás. :)
  • Tetsuo #1
    szemetek