Berta Sándor

Népszerűek a karácsonyi e-üdvözlőlapok

Az ünnepek közeledtével egyre többen küldenek hagyományos képeslapok helyett helyett elektronikus üdvözlőlapokat. A folyamat világszerte megfigyelhető.

Németországban az emberek 43 százaléka küld a karácsony és az újév kapcsán e-mailt, SMS-t vagy MMS-t a rokonainak, ismerőseinek. Tavaly ugyanez az arány még csak 33 százalék volt. Ez derült ki a BITKOM szakmai szervezet és a Forsa piackutató intézet legfrissebb közös felméréséből. "Az e-mail és az SMS az ünnepek idején valódi alternatívát jelentenek a felhasználók számára. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy sokan csak az internetnek és a mobiljuknak köszönhetően gondolnak egyáltalán szeretteik felköszöntésére" - jelentette ki August-Wilhelm Scheer professzor, a BITKOM elnöke.

Érdekes viszont, hogy e-képeslapok és üzenetek előretörése nem jelenti automatikusan a hagyományos postai forgalom visszaszorulását. A németek 59 százaléka ugyanis továbbra is küld üdvözlőlapokat. Tavaly még csak a németek 21, idén viszont már 33 százaléka küldött karácsonyi és újévi e-mailt, míg ünnepi SMS-t 2007-ben a felhasználók 20, idén már 23 százaléka írt. Viszonylag ritka a karácsonyi és újévi MMS, 100 emberből csak 3 él a lehetőséggel.

Különösen a férfiak körében népszerűek az elektronikus képeslapok. 2007-ben csupán 36, idén már 46 százalékuk használt e-üdvözlőlap küldő szolgáltatást. A nőknél ugyanez az arány tavaly 31, idén viszont 39 százalék volt. A 60 évesnél idősebbek 14 százaléka küld a szeretteinek elektronikus képeslapot. 2007-ben még csak 7 százalékuk élt a lehetőséggel. A 14 és 29 év közötti korosztály tagjai esetében ugyanakkor ma már teljesen természetes a karácsonyi szolgáltatások igénybe vétele. 69 százalékuk ír virtuális üdvözlőlapot, a 30 évnél fiatalabbak 49 százaléka SMS, 47 százaléka pedig még e-mailt is küld.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 05lampard #2
    buzi-e vagy?
  • Charybdis #1
    LOL! Rákerestem az "e-üdvözlőlap" szóra, és a Google csak ezt az egyetlen SG cikket dobta ki! :) Ilyen szó tehát nem létezik :D

    (Megyek küldök egy e-üdvözlőlapot.)