SG.hu·

Internetes buszmegállók Monokon

Négy fűtött buszmegállót adtak át szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, amelyekben internet, telefon, kábeltelevízió, italautomata és mosdó szolgálja az utazók kényelmét.

Szepessy Zsolt, Monok független polgármestere az MTI-nek elmondta: a négy új buszmegálló mintegy 15 millió forintba került. Hozzátette: a költségeket pályázati forrásból biztosították. Úgy fogalmazott, hogy azért volt nagy szükség a korszerű megállókra, mert a településről a legtöbben a városokba járnak dolgozni, és az iskolások is így közlekednek, várakozni pedig eddig nem volt hol. A hidegben dideregtek, míg jött a busz - mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a "jövő buszmegállóit" kamerákkal figyelik, hogy ne történjen rongálás.


A kábeltelevízión a település híreit kísérhetik figyelemmel, a megállóban külön női-férfi mosdó van, és ha a várakozók megszomjaznak, akár ital-automatákból is kiszolgálhatják magukat.

Mint mondta, az épületek egyben közösségi helyek is, mert a diákok várakozás közben az interneten tájékozódhatnak, a munkába indulók, érkezők megismerhetik a község legfrissebb híreit és a településre érkező turisták is jól érezhetik magukat. Monokon eddig nem volt nyilvános illemhely, vagy internetezési lehetőség - jegyezte meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vajon kiki2008. 12. 27.. 09:11||#7
végre valami jó hír is van ebben a szenny magyar valóságsóban...
© gregor2008. 12. 22.. 21:54||#6
Budapesten ilyenre nem lenne szükség,mert 5 percenként járnak a buszok,de viszont Monokon ritkábban,igy amig várja a buszt addig netezik a buszmegállóban!😊))
© DaemoonHunter2008. 12. 22.. 19:26||#5
Na igen, kíváncsi leszek mennyi idõ kell, míg hasonlít majd a régi megállóra<#nyes>
De ugyebár van kamera is...jó drága kamera<#vigyor2>
© Narxis2008. 12. 22.. 16:45||#4
Melyik városban?
© Mcsiv2008. 12. 22.. 12:56||#3
Inkább az az érdekes, hogy más városban 4 sima "fapados" buszmegálló kerül ugyan ennyibe😊
© mrzed0012008. 12. 22.. 10:40||#2
Hát igen, a monoki polgármester mondott már akkora igazságokat, hogy a nagy hazudozók már levegõt se kaptak.
No meg lakást adott a kesznyéteni uborkás bácsinak, ami megint csak tiszteletreméltó cselekedet volt.
For president?
© Narxis2008. 12. 22.. 09:52||#1
Nem semmi, látszik, hogy ott egy normális ember irányítja a települést. Más polgármesterek ezt a pénzt zsebre tették volna.