SG.hu·

Japánban a Google Street View leállítását kérik

A szigetországban ügyvédek és egyetemi professzorok fogtak össze, hogy közösen kérjék a keresőcéget a szolgáltatás leállítására - a fő indok a személyi és a magánélethez való jog megsértése.

Hírügynökségi beszámolók szerint a Campaign Against Surveillance Society névre hallgató csoportosulás a napokban juttatta el kérvényét a Google helyi részlegéhez, amely egyelőre nem fűzött kommentárt a kívánsághoz. Ebben arra kérik a céget, hogy állítsa le a japán városok feltérképezését és a meglehetősen jó minőségű fényképek készítését.

A Google Street View jelenleg mintegy tucatnyi japán nagyvárosban, hozzávetőleg 50 amerikai metropoliszban, illetve néhány európai központban elérhető. A vállalat munkatársai itt bejárták szinte az összes utcát, fényképekkel rögzítve azok aktuális állapotát, ezzel is könnyítve a tájékozódást azok számára, akik korábban még nem jártak az adott területen, vagy korábbi tapasztalataikra támaszkodva így szeretnének közelebbről is meghatározni egy-egy tartózkodási helyet. A szolgáltatás kapcsán éppen ezek a képek jelentik a legnagyobb problémát, hiszen olykor olyan helyzetekben rögzítenek egyes személyeket, amelyet azok nem szívesen vállalnak.


"Erős a gyanúnk, miszerint a Google szolgáltatása súlyosan megsérti az alapvető emberi jogokat" - áll a beadványban, amelyre nyilván előbb-utóbb a cégnek is reagálnia kell. Az Egyesült Államokban már volt példa a képek visszavonására, igaz itt kifejezetten kényelmetlen helyzetekben került sor erre, amelyekben egyértelműen felismerhető volt a képeken szereplő személyek arca, vagy például a katonai bázisok esetében, ahol a hadsereg szerint egyértelmű biztonsági kockázatot jelent a képi anyag. Európában sem mindenkinek tetszik a megoldás, Németországban pedig a Google ideiglenesen felhagyott a képek készítésével.

A kisebb-nagyobb buktatók ellenére a Street View egyelőre sikeres az internetezők körében, igaz a szolgáltatás elterjedtsége egyelőre nagyon is behatárolja annak felhasználási területét. Ez azonban idővel változhat, hiszen egyre több város utcái jelennek meg előttünk a világhálón.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Thomas Von2009. 01. 03.. 04:11||#20
Ez már megint egy unatkozom, balhézzunk dolog pár agyhalott majom részérõl.
© who am I 72008. 12. 24.. 01:49||#19
akkor morzsi téged szaratna valamelyik ucca sarkán vágod <#hehe>
© Balumann2008. 12. 24.. 01:37||#18
Szerencsére a kutyák nem törõdnek ilyen civilizált hülyeségekkel 😛 (hû mi lenne ha õk is ilyen jogokat követelnének mint mi 😄)
© Myron2008. 12. 23.. 11:55||#17
ha jól látom akkor éppen a zacskót húzza a kezére amivel majd fölveszi a szart. itt max a kutyát kéne kitakarni mert szarás közben fotózzák...
© Bith2008. 12. 23.. 11:50||#16
Sztem, annak, hogy valakit egy ilyen fotón kiszúr egy olyan, akinek nem kéne látnia, ugyanannyi kb. az esélye, mint, hogy véletlen meglátja pont az utcán. Sõt, lehet, hogy kisebb. A másik meg, hogy olyat ne csináljon akkor, amit nem vállal.
© n3whous32008. 12. 23.. 09:13||#15
Nem kitakart az arc feltétlenül

Am meg az a szívfájdalmuk, hogy esetleg meglátja a feleség, hogy xyz utcán tartózkodtál valamikor, ami épp a volt barátnõd háza van ott és akkor biztos megbasztad meg stb... Semmi értelme az egésznek.
© n3whous32008. 12. 23.. 09:12||#14
Bázmeg, ez nem topik, hanem egy cikk <#wow3>
© n3whous32008. 12. 23.. 09:11||#13
Ez is faszság, omg
© M0rph3u52008. 12. 23.. 06:31||#12
olyan már van. azt hívják google earth-nek(pl. new york-ban már megoldott)
© who am I 72008. 12. 23.. 01:03||#11
és aki TOR-t használ az a képen egy egészben kitakart nagy "titkosított" maszlag lesz elmosódva <#zavart1>