Gyurkity Péter

Jövőre jön az Intel Atom utódja

Az Atom chipek jelenleg abszolút slágernek számítanak a netbook szegmensben, ám az Intel jövőre, valamint 2010-ben is újabb változattal készül, immár grafikus vezérlőt és memóriavezérlőt integrálva a processzorokba.

A Cnet magazin az UBS Securities által közöl friss jelentésre hivatkozva ír az Intel várható menetrendjéről, amelyben szó esik az Atom család mindkét utódjáról. Ebből megtudhatjuk, hogy a processzorgyártó érdekes újdonságokkal készül, a fejlesztések pedig nagyobb teljesítményt, a jelenleginél több funkciót, valamint kedvezőbb fogyasztást hoznak magukkal - a netbookgyártó cégek nyilván örömmel várják majd a finomságokat.

Az már szeptemberben kiszivárgott, hogy 2009-ben Pineview kódnéven érkezik majd a jelenleg kapható processzorok közvetlen utódja, még a most is alkalmazott 45 nanométeres gyártástechnológiára építkezve. A legnagyobb változást itt a grafikus vezérlő integrálása jelenti majd, emellett pedig egy beépített memóriavezérlőt is kapunk, vagyis a processzor maga feleslegessé teszi e két komponenst a netbook megoldásoknál. A pontos megjelenési időpontról és a várható árakról egyelőre nem esett szó, mindössze annyit tudni, hogy ikermagos változattal is készül a gyártó.


2010-ben még egy további család érkezése várható, ez pedig a Medfield nevet kapta. Ezek a processzorok már az új 32 nanométeres csíkszélességgel érkeznek, a grafikus vezérlő, a memóriachip mellett pedig az I/O-feladatokat is integrált egységgel hajtanák végre. A jelentés szerint ezzel a netbookok egy egyszerű internetkliensből rögtön szórakoztató központtá lépnének elő, lehetővé válik majd ugyanis a HD-tartalmak problémamentes lejátszása. Ezzel egy időben a fogyasztás is csökken, az átlag netbook működési ideje pedig 2-3 óráról 4-5 órára ugrik - még az új funkciókkal, így például az érintőképernyőkkel együtt is.

Ikermagos változattal természetesen a Medfield esetében is készülnek - hogy pontosan mikor várható ezen fejlesztések megjelenése, azt csak később tudjuk majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bigjoe #10
    FlyingV: Azért a MacBook legalább 2x annyiba kerül szóval más kategória....

    Ezek szerint XP forever??? Mert nem látok sok esélyt, hogy a vistával is menjenek ezek a gépek..
  • metaljesus #9
    én pont a héten próbáltam ki hogy a 901-esem hogy gyűri a 720p videókat. hát kellemesen csalódtam :) rákötöttem monitorra (azért 720p-t 1024*600-on nem lenne az igazi :)), és szó nélkül megbírkózott vele. se akadás, se csúszás, öröm volt nézni. igaz hogy a proci közben végig 90% körül pörgött, de pl fogyasztásban az sem olyan extrém sok egy atomnál.
    mondjuk én ezt hálózatról ügyködtem, de az aksi nálam is bírja elég sokáig. suliban egy héten 4-5 előadást vagy szeminálriumot is végignetezek... ööö... jegyzetelek vele, mire pénteken töltőre teszem :)
  • foregister #8
    eee 901-ese bírja az 5 órát (és nem csak papíron, hanem nálam is), de csak XP-vel, Linuxon már kevesebb. Azért megnézem ha egy macbookot meghajtasz akkor is simán bírja-e azt az 5órát ;)

    1080-as HD-vel nem birkózik meg az atom folyamatosan, egy percen belül többször is egy pillanatra megakad, szóval igazi mozizásra nem alkalmas, viszont a 720-as cuccokkal semmi baja.
  • Cefet #7
    Na ja. Majd ezzel az új procival jön el az igazi kánaán.
    Ez a mostani sem rossz, de az őt kiszolgáló környezet messze le van maradva minden téren. Ez fog megváltozni, méghozzá a leghatékonyabb módon: szinte minden a prociba költözik. Azért elmormolok addig néhány imát, hogy ez a nagy integráltság ne kívánjon aktív hűtést... :)
  • TH448 #6
    Picit el vagy tévedve... Attól még, hogy kisebb a gép, a hardware komponensek nem esznek annyival kevesebbet, lásd ultraportable. A netbookoknál a CPU kevesebbet eszik, de azt szinte folyamatosan a teljesítmény miatt, ezen kívül a régi chipset is többet eszik, meg a monvez se mai darab... Ja, és többségét 3 cellás akkuval szállítják.
  • torcipepe #5
    Acer Aspire ONE simán viszi a HD-Redy videókat. a full HD-t is vinné szerintem ha nagyobb felbontásra lenne képes, így arra megy a teljesítmény, hogy összenyomja a képet.
    szerintem két év után megölöm, akkor már cserébe úgysem ilyet fogak adni XD
  • FlyingV #4
    amúgy a címlapon a hír fejléce mellé beillesztett kép utal az Atom platform környezetbarátságára, vagy mi?
  • FlyingV #3
    2010-re elérik MAJDNEM azt a szintet, amit a MacBook-ok évek óta teljesítenek nagyobb teljesítmény mellett? A 4-5 óra akkuidőre gondolok.. És itt most nincs arról szó, hogy jóhogy, mert nagyobb az akksi.. A netbookok hardverelemei pont annyival fogyasztanak keveset, hogy a méretüknél fogva beleillő akksi kibírja a 6 órát már akár manapság is.. De jó lesz majd a Munkás Pistabácsi által tartott prezentációkhoz hasonló tvájszezeméjzing akkuidő felkiáltás..
  • pegger #2
    Már várom. Egy érdekes ötletem azért támadt. Mivel beépített memóriavezérlő és grafikus mag lesz az egymagosba így valószínűsíthető hogy ott már megjelenik a valódi kétmagos is? Vagy hasonlóan mint a 330-ba csak össze lesz "forrasztva" két mag? Viszont akkor le kell tiltani az egyik mem vezerlőt és grafikus magot, nem? Remélem van olyan aki ért hozzá és válaszol nekem.
  • lamer the true #1
    Hát addig sajna még rám eshet egy műhold :(