Gyurkity Péter

Szerverekben és asztali gépekben az Intel Atomjai

Az Intel visszafogott teljesítményű, ám igen olcsó és kedvező fogyasztású chipjei immár nemcsak a netbook megoldásokban kapnak helyet, hanem egyes gyártók szervereiben és asztali konfigurációiban is.

Április folyamán több különböző gyártó is ismertette, illetve kiszivárogtatta terveit, amelyekben kivétel nélkül az Atom chipek szerepelnek - többnyire ikermagos kivitelben. A HP például a MediaSmart Server elnevezésű megoldásában szánt helyet a fejlesztésnek, amely egészen pontosan az 1,6 GHz-en futó Atom 230 típus. Ezt vegyítik 1 GB memóriával, valamint 640 GB-os merevlemezzel, az ár pedig mindössze 400 dollár.



A specifikáció ne tévesszen meg senkit, a MediaSmart esetében nem a teljesítményen, hanem az adattároláson van a hangsúly - a puszta számítási erő itt nem annyira számít. Eddig a cég Celeron chipeket használt fel a családon belül, most azonban úgy vélik, hogy az Atomok jobb választásnak bizonyulnak majd. A fogyasztás ezzel tovább csökken, nem beszélve az árról: egy-egy chip mindössze 29 dollárt kóstál, szemben az eddigi 34 dolláros szinttel, az asztali Core 2 Duo processzorok felhasználásáról pedig szó sem lehet, hiszen ezek 100 dollár felett indulnak.

Az Acer már április elején bemutatta az Aspire Revo névre keresztelt megoldását, amely egy kisméretű asztali gépet takar, Atom chippel és az nVidia Ion platformmal. Ennek egyes típusai akár 300 dollár alatt is a boltokba kerülhetnek majd, míg az Asus saját családját bővítette az Eee Box néven megjelenő, szintén Atomra épülő változattal - ezt egyébként nemrég ismét frissítették, mégpedig egy ATI grafikus chippel. Az ASRock a napokban szintén egy asztali masinát mutatott be, amelyben az ikermagos Atom 330 chip dolgozik, ismét az nVidia Ion platformmal karöltve.

Ami az Atomok piaci teljesítményét illeti, itt egyes források szerint alapos visszaesésre került sor, mások viszont - főleg Kínából - arról számoltak be, hogy az utánpótlás továbbra is szűkre szabottnak mondható, vagyis a forgalommal biztos nincs semmi gond. Az Intel erről továbbra sem hajlandó nyilatkozni, viszont leszögezték, hogy a mobil fejlesztések komplett palettájával szolgálják ki partnereik igényeit

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KillerBee #14
    Érdemes elolvasni a hozzászólásokat is:

    http://ipon.hu/?news=6405
  • KillerBee #13
    Na de nem is attól lesz valami szerver, hogy a gyártó a cuccos nevében használja a "Server" szót.
  • GABOR16 #12
    Ezt poénból próbáltuk ki egyszer, és akkor egyszerre 3 ember ment a telefonomra, és mind tallózott és letöltött... (bár a sebesség ekkor szétoszlott a telefonok között)
  • GABOR16 #11
    Miért, a jobb mobilokkal lehet FTP szervert csinálni Bluetooth hálózaton, a többi telefon meg csatlakozhat a tiedhez és tallózhat, letölthet (esetleg beállítástól függőleg feltölthet, módosíthat)... az ennyim erre alapból képes mindenféle kiegészítőszoftver nélkül :D ... ebben az értelmezésben már ez is szerver (adatot szolgáltat ki, még ha csak szűk és korlátozott körben is...)
  • EroSennin #10
    http://en.wikipedia.org/wiki/Server_(computing)
    "Absolute CPU speed is not usually as critical to a server as it is to a desktop machine."
  • ReTeK #9
    Világos, de ahova elég egy malac persely (móricka zsebpénzének) oda felesleges a 2 tonnás széf
  • Polemius #8
    roliika:
    Nekem aztán mindegy, hol dolgoztál. Illetve nem. Lehet, hogy közrejátszik abban, hogy a kifejezés eredeti jelentését elfelejtetted. Mindenesetre átgondolhatnád, mert nem azonos kategória a komoly webkiszolgáló, a seed szerver vagy az otthoni fileszerver. Mindegyik szerver (akár tetszik, akár nem), más-más követelményekkel.
    Ha szerinted a szerver csak rackmount üzleti célokra használt komoly teljesítményű cucc lehet, az a te dolgod, csak akkor ne feledkezz meg arról, hogy _szerinted_.
  • Vorpal #7
    Jó azért mielőtt ízekre szednétek rolikát - kicsit rosszul fejezte ki magát - de érthető a dolog - igény lenne, hogy a szerver ne csak elméletileg szolgáljon ki.
  • roliika #6
    Egy ideig dolgoztam a SUN-nál, banki szerverekkel szórakoztam, hidd el tudom mi az ,hogy szerver, manapság a kiherélt PC-re is szokás rámondani sajnos, és igenis a redundancia alapvető követelmény.
  • Polemius #5
    roliika:
    Kicsit mintha kevernéd a dolgokat..
    A "szerver" nem azt jelenti, hogy egy teremben ücsörög sok más géppel körbevéve egy hosting cég polcain.
    A szerver azt jelenti, hogy kiszolgál valamit. Ettől szerver a szerver. Nem a redundanciától, vagy a rendszerbusz sebességétől.

    Jelen esetben, ahogyan a nevéből (MediaSmart Server) is már sejteni lehet (a linkre kattintva pedig egyértelmű), arra szolgál a szerkezet, hogy a user otthon használja média kiszolgálónak. Vagyis ezen tartja a fényképeit, zenét, videót, miegymást, amit aztán más eszközről ér el (asztali gép/laptop/pda/rádió/házimozis kütyü/akármi).