SG.hu·

Az e-voksolást bírálják az osztrák felsőoktatási hallgatók

Minden korábbi döntés ellenére úgy tűnik, hogy jövőre megtartják Ausztriában a felsőoktatási hallgatói választások elektronikus fordulóját is. A kritizálók a technikai megvalósítást bírálják.

Samir Al-Mobayyed, az Osztrák Felsőoktatási Hallgatók Szervezetének (ÖH) elnöke elvileg semmi kivetnivalót nem talál az e-szavazás intézményében, azonban úgy vélte, hogy sokkal több időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy kijavítsák a jelenlegi rendszer hiányosságait. Az egyetemistáknak és főiskolásoknak ráadásul nem tetszett, ahogy az illetékes tudományos minisztérium tárgyalt velük, ezért hamarosan egy e-voksolás elleni kampányt fognak indítani.

A felsőoktatási választásokat Johannes Hahn osztrák tudományos miniszter rendelte el, az ÖH akarata ellenére. A Grazi Műszaki Egyetem munkatársai már korábban bírálták az alkalmazandó programot, mondván, hogy könnyen manipulálható lesz, ha nem is most, de tíz éven belül, valamint nem értették, hogy miért kell ilyen kutyafuttában bevezetni az új rendszert. Az informatikai szakértőknek összesen egy-két hónap állt a rendelkezésükre a programkódok átvizsgálására, azonban ahhoz, hogy megnyugtató választ tudjanak adni a biztonsági kérdésekben ennek az időnek a többszörösére lett volna szükség.

"Egyértelműen az e-szavazás ellen foglalunk állást, mivel szerintünk sérti a titkos, szabad és személyes választói jogot és egyúttal komoly aggályaink vannak a technikai megvalósításával szemben is. Továbbá az is problémát jelent, hogy először bevezették a rendszert és utána kérték ki az emberek véleményét. Ez a megoldás így a jelenlegi formájában egy fércmű. Amennyiben az osztrák kormány azzal érvel, hogy az állampolgárok érdekében cselekszik, akkor figyelembe kellene vennie az akaratukat és nem lenne szabad azzal ellentétesen csinálnia valamit. Ezért döntöttünk egy kampányt elindítása mellett" - jelentette ki az ÖH elnöke.

Samir Al-Mobayyed hozzátette, hogy alapvetően nem a fejlődés ellen vannak, hanem amellett, hogy a használt technika kiforrott legyen és működjön. Amennyiben viszont a rendszer kijátszható, akkor nem támogathatják a bevezetését. Most is ez történik. Az ÖH egyébként már tavaly október végén jelezte, hogy ellenzi a közelgő diákválasztásokon az elektronikus voksolás használatát.

A szavazatszámláló berendezések alkalmazását szintén elutasította Karl Korinek, az Osztrák Alkotmánybíróság elnöke, aki kijelentette, hogy jelenleg teljesen megbízhatatlannak tartja ezeket a megoldásokat. Korinek elmondta, hogy az ilyen rendszereket kizárólag azután lenne szabad alkalmazni, ha a szakemberek végre biztosítanák a titkos voksolás lehetőségét az állampolgárok számára. A kérdéssel egyébként idén júliusban az Osztrák Adatvédelmi Tanács (DSR) is foglalkozott, amelynek tagjai úgy látták: a megoldás akár komoly alkotmányossági aggályokat is felvethet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!