Berta Sándor

Nem akarnak e-választást az osztrák hallgatók

Az Osztrák Felsőoktatási Hallgatók Szervezete (ÖH) ellenzi a legközelebbi diákválasztásokon az elektronikus voksolás használatát.

Az ÖH élesen támadta és visszautasította Johannes Hahn osztrák oktatási és tudományos miniszter legújabb javaslatát, miszerint a 2009-es diákönkormányzati választásokon alkalmazzanak elektronikus szavazórendszereket. "Nem vagyunk e-voks kísérleti nyulak, mi szeretnénk eldönteni, hogyan szavazzanak a főiskolai és egyetemi diákok" - közölte tömören az ÖH, amely egyúttal jogi lépéseket is fontolgat.

Az osztrák felsőoktatási tanulókat tömörítő szövetség szerint a számítógépes szavazás ellentétes az ország alkotmányában rögzített szabad választói és választási joggal, valamint a személyes jogokkal. Ennek oka, hogy az e-voksoláskor nem garantálható, hogy a választáson résztvevők minden szavazatot háborítatlanul adhassanak le. A szervezet ebben a kérdésben osztja Heinz Mayer helyi alkotmányjogász véleményét.

Korábban Günther Platter osztrák belügyminiszter már bejelentette, hogy a következő általános választásokat már elektronikus formában akarja lebonyolítani. Hannes Misethon, az Osztrák Néppárt főtitkára pedig hozzátette, hogy már a 2009-es európai parlamenti képviselőválasztásokon alkalmaznák az elektronikus voksolást. A két politikus szerint az e-szavazás a XXI. század és a jövő megoldása és a segítségével visszanyerhető az emberek érdeklődése. "Azt reméljük, hogy az e-választásoknak köszönhetően új szavazói csoportokat is megszólíthatunk és ennek segítségével az eddig az eseménytől távol maradók, például a mozgáskorlátozottak is aktívabban vesznek részt" - érvelt Johannes Hahn.

Az ÖH szerint a választásokon való mérsékelt részvétel sokkal inkább annak tudható be, hogy az embereket egész egyszerűen nem érdekli a helyi politika.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wanek #1
    "például a mozgáskorlátozottak is aktívabban vesznek részt" - ott nem divat a mozgó urna?