SG.hu·

Jövőre debütál nálunk a PayPass

Néhány hónapon belül újabb európai országokban is bevezetik a PayPass fizetési rendszert.

A Mastercard által kifejlesztett új típusú kártyarendszer értesüléseink szerint 2009-ben Magyarországon is debütál - de hogy mely bankok és szolgáltatók kezdik meg a bevezetést, az egyelőre titok. A lehúzás nélkül, csupán rádióhullámos kapcsolattal működő bankkártyarendszerhez egyébként a Mastercard legfrissebb statisztikái szerint 25 országban 135 ezer elfogadóhelyen létesítettek speciális terminált. Ezeknél a másodperc töredéke alatt lehet fizetni, aláírás nélkül - egyelőre kisebb értékű vásárlásokat.

A speciális kártyában ugyanis olyan chipkártya és antenna van, amellyel szükségtelen a hagyományos pos-terminál igénybevétele. Az ügyfelek és a bankok tapasztalatai szerint jól és biztonságosan működik a rendszer - mondta el Arne Pache, a Mastercard fejlesztésekért felelős vezetője. A német szakember szerint a PayPass sikerének titka a villámgyors tranzakciók mellett az, hogy a bankkártya mellett ma már mobiltelefonokra ragasztható fólia formájában is alkalmazható, sőt hamarosan a mobiltelefonon megjelenik majd az éppen aktuális tranzakció értéke és az ügyfél számlájának egyenlege is.

A PayPass rendszer bővítésének fő iránya az, hogy minden kis értékű fizetés lebonyolítható legyen. (Korábban a hagyományos bankkártyához hasonló elektronikus pénztárca megoldással kísérleteztek, de ez nem hozta meg a várt eredményt.) A Mastercard tervei szerint a brit főváros 2010-re úgy alakítja át a közlekedési rendszerét, hogy minden utazás és jegyvásárlás a PayPass rendszerrel történhessen. Ez az átállás egyébként nem lesz túlságosan bonyolult, mert a londoni metrón és buszokon már most is elfogadják az elektronikus Oyster bérleteket - ennek átalakítására pedig elegendő lesz a következő másfél év.

A felmérések szerint egy átlagos PayPass-tranzakció értéke 10-25 euró. A vásárlások 60 százalékára benzinkutaknál, 20 százalékára pedig kis élelmiszerüzletekben kerül sor.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© GG2008. 11. 26.. 14:44||#7
Lehet hogy ÉN vagyok a peszimista DE a kártyás fizetzés relatív biztonságos. NA most a rádiófrekvenciás dologban egy kicsi de tényleg egy kicsit nem bizok. Mekkora titkosítása lesz, 512 vagy 1024? mennyi idõ alatt törik fel a bünõzõk? És most nem egy kis csoportra gondolok mert a bankártya lehúzás biznisz elégé nagy szelet a bûnözök bevételeinek. És mi lesz ha meglesz az elsõ honapban a megoldás, kidobják a rendszer. De csak egy negatív ember szólalt meg :$
© Sanyix2008. 11. 25.. 14:02||#6
"elfogadják az elektronikus Blue Oyster Bar bérleteket"
© endrev2008. 11. 25.. 13:32||#5
Én sem értem, hogy hogyan gondolják a hitelesítést... Megaztán már megint nem fogod tudni, hogy hol regisztrálja a kártyádat milyen érzékelõ... :S

Hopp, Józsika erre járt! Hopp meg arra is jár! Józsika nem akar Obamára szavazni, nézzük csak meg hol tartózkodik éppen! Nem, nem a drága mûholdon!
© JTBM2008. 11. 25.. 12:47||#4
Nekem ez elsõ hallásra nem szimpatikus. Ha a feleségem leáll beszélgetni az eladóval, akkor lehet, hogy õ fizeti az összes vásárló számláját. Illetve én...

Jobb az, ha az ember az irányítása alatt tarja a pénzét és csak akkor lehet terhelni a bankkkártyáját, ha erre világos engedélyt ad, pl. PIN kód v. aláírás.
© MrPrise2008. 11. 25.. 10:08||#3
Szerintem most sem azzal megy el az idõ, hogy a gépek dolgoznak ill. nem az a több, hanem amikor a "szakértõ" pénztáros a másik pénztárhoz megy a kártyával, aztán onnan kiabál, hogy kéri a kódot! Odamegyek és látom, hogy az van kiírva, hogy nyomjak zöld gombot ha jó az összeg...
© bakagaijin2008. 11. 25.. 08:53||#2
Zero Liability Program details: page not found. LOL 😊.
© bakagaijin2008. 11. 25.. 08:51||#1
Valamiért úgy érzem hamarosan ismét fellángol az alufóliák piaca 😊.

No accidental payments – your PayPass must be extremely close to the reader at checkout to work - Na ez meg vajon mit jelent.