Napi Online
Elégedetlenek a high-tech cégek
Megelégelték a magyarországi high-tech vállalatok a kormányzat semmittevését, és elkezdték a nemzeti elektronikai stratégia kidolgozását.
A stratégia létrehozásában munkálkodó cégek szerint az okta tás alacsony színvonala és a "politika" rövidlátó, összefogásra képtelen hozzáállása miatt egyre csökken az esély a magas tudástartalmat képviselő cégek Magyarországra csábítására, és a tudásalapú társadalom megteremtésére. Gacsal Józseffel, az Intel fejlesztési igazgatójával, Eszes Gáborral, az AAM Zrt. tanácsadójával és Kátai Szabolccsal, az IVSZ alelnökével beszélgettünk.
Értesüléseink szerint több Magyarországon működő multinacionális cég az Informatikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ) együttműködve elhatározta egy nemzeti elektronikai stratégia megalkotását. Mi késztette ezeket a társaságokat arra, hogy a belevágjanak ebbe a civil kezdeményezésbe?
Gacsal József: Évek hosszú során felhalmozott keserű tapasztalatok késztették a csoport tagjait alkotó versenytársakat arra, hogy párbeszédet kezdjenek a közös problémákról. Mindnyájunkat sújtja például, hogy az oktatás, felsőoktatás jóval kevesebb szakembert, mérnököt bocsát ki, mint amennyire és amilyenre szükség lenne. Megvizsgáltuk, hogy mit tettek a hozzánk méretben hasonló, ám a műszaki-technológiai iparágakban vezető országok, mint például Írország, Portugália vagy Izrael, hogy élre kerülhessenek. Próbáltunk, próbálunk rájönni, hogyan lehet ezen a helyzeten változtatni, hogy hosszú távon sikeres lehessen Magyarország.
Kíváncsiak voltunk, miért nem látja a politika ezekben az iparágakban - és itt nemcsak az elektronikára gondolok, hanem a számítástechnikára, a telekommunikációra, a nanotechnológiára, a biotechnológiára, tehát a tudásalapú iparágakra - azt a kitörési pontot, ahol el lehetne képzelni egy hosszú távú fejlődést. Kiderült, hogy a mélyben rejtőznek az okok: a közoktatás gyenge színvonalában, a természettudományos tárgyak oktatásának alacsony minőségében, a felsőoktatás zavaraiban, a politikai párbeszéd és megállapodási készség teljes hiányában.
Konkrétan hogyan vetődnek fel a gondok?
- Például úgy, hogy Magyarországra települt volna egy fejlesztőközpont, amelyik nagyjából húsz elektromérnököt szeretett volna alkalmazni. Mivel csak három szakembert találtak, inkább máshova mentek. Mivel tudomásunk szerint ez nem egyedi példa, ezért elkezdtük keresni a megoldásokat - gyakorlati módon -, mit lehetne tenni, hogy legyen megfelelő ember, legyenek Magyarországon fejlesztőközpontok, és ezek vonzzák Magyarországra a fejlett iparágakat. Elvárjuk a politikától is, hogy egyezzenek meg bizonyos dolgokban és lépjenek is. Tudjuk, ha a politikusok képesek lennének is összefogni ezen a területen, annak nem ma, nem is két-három év múlva lesz haszna, hanem csak 10-15 év múlva, ám akkor is lépni kell ezen a területen.
Kátai Szabolcs: A problémák a már Magyarországon tevékenykedő, helyi cégekre ugyanúgy érvényesek, mint a betelepülni szándékozókra, csak az utóbbiaknál csúcsosodtak ki a gondok.
Mi a probléma az oktatással?
Eszes Gábor: Ezen a területen tragikus a helyzet. Az OECD-országok közül Magyarországon az egyetemi, főiskolai hallgatók tíz százaléka tanul reálszakon, miközben ugyanez az adat az OECD átlagában körülbelül huszonöt, a távol-keleti országokban, például Szingapúrban negyvenvalahány százalék. Ma már nem arról van szó, hogy ma vagy holnap nem lesz elég mérnök Magyarországon, hanem, hogy évtizedes távlatban nem lesznek elegen.
G. J.: Ha a befektetők azt látnák, hogy a kormányzat elkötelezett ezen a területen, akkor nemcsak kivárnák a felfutás néhány évét, hanem akár az oktatásba is befektetnének. Legalább egy olyan programot tudnánk felmutatni, amiből látszik, hogy mi ezt komolyan vesszük. Sajnos a magyar pártokban, politikusokban nincs meg az a távlatos elkötelezettség, ami nélkül ez nem megy.
E. G.: Azért azt látni kell, hogy a befektetők oda viszik a pénzüket, ahol érzik, hogy szeretik őket. Nem a konkrét adókedvezmény az első, az is számít persze, de a befektetők, a tőke azt szereti, ha az igényeit kiszolgálják, azt szereti látni, hogy úgy gondolkodnak, mint ő. Ha szakemberre van szüksége, és azt látja, hogy Magyarországon tudják ezt, akkor idejön, akkor is, ha egyéb problémák vannak. Már egy egyszerű deklaráció is sokat jelentene a kormányzat részéről, de persze ennél egy kicsit több még jobb lenne. Be kell látni, versenyben vagyunk másokkal.
K. Sz.: A napokban jelent meg az OECD Magyarországról szóló innovációs országjelentése, amelyben gyakorlatilag az a legfontosabb ajánlás, hogy a kormányzati keretrendszereket, alaprendszereket rendbe kellene rakni, a második legfontosabb ajánlása pedig az, hogy az oktatás ügyét kellene egyenesbe hozni és átállítani egyfajta innovációt segítő irányba, ahol a mérnök- és a természettudományi képzés megerősödhet, mert különben Magyarország lemarad a nemzetközi versenyben.
Nem látható kiút az oktatás területén?
G. J.: Magát az oktatást kellene úgy tekinteni, mint egy kitörési lehetőséget az ország számára. "Termeljünk" szakembereket, nálunk legyen a legjobb oktatás. Ha az ipar képtelen a továbblépésre, a fejlődésre, akkor az oktatásba fektessük az adóforintokat, hiszen az oktatás is lehet jó üzlet. Persze ezt az alapoktól kell elkezdeni. Ma már vannak tapasztalatok a korszerű oktatás eredményességéről. Tudjuk, ha minden gyerek számítógéppel, laptoppal tanul, digitális tábla segítségével, speciális tantervekkel dolgoznak az oktatók, akkor nő az érdeklődés a természettudományok iránt a gyerekekben. Egy éve folyik Magyarországon egy oktatási pilot program, ahol egy teljesen átlagos osztályban laptopokat adtunk a gyerekeknek a tanuláshoz. A kísérlet után megkérdeztük, hányan szeretnének műszaki-tudományos pályát választani: több mint harminc százalékuk válaszolt igennel, miközben látjuk, hogy a felsőoktatásban csak a felvételizők tíz százaléka választ reálszakot.
A szakemberképzés kapcsán a kormányzat nem tesz meg mindent?
E. G.: Vannak jó kezdeményezések, amelyeket támogat a kormányzat, ilyen például a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (MEFIT) TITAN-tervének felkarolása (Tréning-keretprogram az Információs Társadalom Alkalmazkodóképességének Növelésére, TITAN). Ezt a programot a Microsoft kezdeményezte, mert kevésnek találta az informatikai szakembert, és ehhez csatlakozott számos magyar és multinacionális cég. Az IVSZ azt tervezi, hogy olyan alapítványt hoz létre, amely megteremti a szervezeti és jogi kereteit annak, hogy létrejöjjön egy szervezet, amellyel együtt lehet működni annak érdekében, hogy a felnőttképzés területén előre lehessen lépni. Ez az iparág oldaláról olyan kezdeményezés, melynek során éppen a versenytársak fognának össze a hosszú távú közös fejlődés érdekében, és amelyben szeretnénk megmutatni, mit kellene tenni azért, hogy előrelépés történjék a fent kritizált területeken.
G. J.: A TITAN-programnak három célja van: a legfelső szinten az informatikai szakemberek képzése, a középső szinten a kis- és közepes vállalatok üzleti vezetőinek informatikai, illetve telekommunikációs irányú képzése, a harmadik a tömegek képzése, azaz általános felhasználói ismereteket nyújtani, hogy a polgárok számítógépes kultúrája növekedjék. Fontos hangsúlyoznom, hogy a TITAN nem mérnökképzés, főleg nem szakmérnökképzés, ettől függetlenül, ha azt akarjuk, hogy erős elektronikai iparágunk legyen, azzal még többet kell foglalkoznunk.
Az IVSZ-nek nem kellene erőteljesebb tevékenységet kifejteni a pártok, a kormányzat irányában?
K. Sz.: Az IVSZ aktív részese lesz a nemzeti elektronikai stratégiát kidolgozó és ennek érdekében közreműködő csapatnak, amiben a Magyarországon jelen lévő elektronikai világcégek is részt vesznek. Megteszünk mindent, amit csak tudunk. Nem gondolom azonban, hogy a mi dolgunk lenne a politikai "tényezőket" egymással összebarátkoztatni, mi inkább jó példát tudunk mutatni az "ipari oldal" részéről. Próbálunk olyan fórumokat szervezni, mint például az üzleti reggeli, hogy ne legyen egyirányú a kommunikáció, és kormányzati szereplőkkel 15-20 cégvezető le tudjon ülni érdemi megbeszélésekre. A kényesebb kérdések feltevéséhez moderátort is beiktatunk.
Mindez azt a célt szolgálja, hogy az államigazgatási, kormányzati szereplőkkel közvetlen kapcsolatot tudjunk kialakítani, közvetlenül megfogalmazva a problémákat, és közölni, milyen lehetőségeket látunk. Sajnos a konferenciákon, nagy plénum előtt az a tapasztalat, mintha magunknak mondanánk el a problémákat, általában persze képviselteti magát a kormány, de érdemi párbeszédet igen nehéz kezdeményezni. Mindemellett folyamatos párbeszédet folytatunk a kormányzati szereplőkkel, elmondjuk a véleményünket, konzultációkon veszünk részt, és ennek azért néha van eredménye.
Mi a legfontosabb, hogy ezen a szakterületen az ország előrébb léphessen?
E. G.: Ebben a kérdésben most a kis lépések híve vagyok, mert az látszik, hogy nagyívű, koncepciózus kormányzati intézkedéseket nem sikerült elérnünk. Sok apró és pozitív lépést kellene tenni egyszerre. Meg kell keresni a lehetőségekben a még megvalósítható lépéseket. Van rá kezdeményezés, ezért talán már nem csak álom egy mikroelektronikai tervező- és kompetenciaközpont létrehozása. Az egyik első lépés ez lehetne. Ebben próbálunk együttműködni, hogy ez az első fejlesztő cég valamilyen módon létrejöjjön. Pozitív jel, hogy a hírek szerint van esély rá, hogy ez a program állami támogatást kapjon.
K. Sz.: Én pedig abban látom az előrelepési irányt, hogy a magyar oktatásban is meg kell próbálni valamilyen TITAN-hoz hasonló programot elindítani, amivel talán kicsit kimozdulhatunk a gödör aljából, ahol most vagyunk.
G. J.: A sokévi erőlködés tanulsága szerintem az, hogy még mindig nem sikerült észre téríteni az állami vezetőket, párttól és a kormány színétől függetlenül. Ebben a helyzetben két dolgot lehet tenni. Az egyik, hogy nem szabad föladni az erőfeszítéseket, a másik pedig az, hogy meg kell mutatnunk, mit kell csinálni. Ha nagyban nem tudjuk megmutatni, akkor megmutatjuk a TITAN-programban, az iskolai számítógépprogramban, az ilyen kisebb léptékű projektekben. Ki kell nyilvánítanunk azt is, hogy ha az ellenérdekelt piaci szereplők össze tudnak fogni, talán a politikusok is képesek tanulni belőle. Az egészben az a veszély fenyeget, hogy ha nem sikerül belátható időn belül áttörést elérni, akkor a lemaradásunk állandósul. Iszonyú nagy a tét, ezért mi tovább dolgozunk a nemzeti elektronikai stratégia megalkotásán.
A stratégia létrehozásában munkálkodó cégek szerint az okta tás alacsony színvonala és a "politika" rövidlátó, összefogásra képtelen hozzáállása miatt egyre csökken az esély a magas tudástartalmat képviselő cégek Magyarországra csábítására, és a tudásalapú társadalom megteremtésére. Gacsal Józseffel, az Intel fejlesztési igazgatójával, Eszes Gáborral, az AAM Zrt. tanácsadójával és Kátai Szabolccsal, az IVSZ alelnökével beszélgettünk.
Értesüléseink szerint több Magyarországon működő multinacionális cég az Informatikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ) együttműködve elhatározta egy nemzeti elektronikai stratégia megalkotását. Mi késztette ezeket a társaságokat arra, hogy a belevágjanak ebbe a civil kezdeményezésbe?
Gacsal József: Évek hosszú során felhalmozott keserű tapasztalatok késztették a csoport tagjait alkotó versenytársakat arra, hogy párbeszédet kezdjenek a közös problémákról. Mindnyájunkat sújtja például, hogy az oktatás, felsőoktatás jóval kevesebb szakembert, mérnököt bocsát ki, mint amennyire és amilyenre szükség lenne. Megvizsgáltuk, hogy mit tettek a hozzánk méretben hasonló, ám a műszaki-technológiai iparágakban vezető országok, mint például Írország, Portugália vagy Izrael, hogy élre kerülhessenek. Próbáltunk, próbálunk rájönni, hogyan lehet ezen a helyzeten változtatni, hogy hosszú távon sikeres lehessen Magyarország.
Kíváncsiak voltunk, miért nem látja a politika ezekben az iparágakban - és itt nemcsak az elektronikára gondolok, hanem a számítástechnikára, a telekommunikációra, a nanotechnológiára, a biotechnológiára, tehát a tudásalapú iparágakra - azt a kitörési pontot, ahol el lehetne képzelni egy hosszú távú fejlődést. Kiderült, hogy a mélyben rejtőznek az okok: a közoktatás gyenge színvonalában, a természettudományos tárgyak oktatásának alacsony minőségében, a felsőoktatás zavaraiban, a politikai párbeszéd és megállapodási készség teljes hiányában.
Konkrétan hogyan vetődnek fel a gondok?
- Például úgy, hogy Magyarországra települt volna egy fejlesztőközpont, amelyik nagyjából húsz elektromérnököt szeretett volna alkalmazni. Mivel csak három szakembert találtak, inkább máshova mentek. Mivel tudomásunk szerint ez nem egyedi példa, ezért elkezdtük keresni a megoldásokat - gyakorlati módon -, mit lehetne tenni, hogy legyen megfelelő ember, legyenek Magyarországon fejlesztőközpontok, és ezek vonzzák Magyarországra a fejlett iparágakat. Elvárjuk a politikától is, hogy egyezzenek meg bizonyos dolgokban és lépjenek is. Tudjuk, ha a politikusok képesek lennének is összefogni ezen a területen, annak nem ma, nem is két-három év múlva lesz haszna, hanem csak 10-15 év múlva, ám akkor is lépni kell ezen a területen.
Kátai Szabolcs: A problémák a már Magyarországon tevékenykedő, helyi cégekre ugyanúgy érvényesek, mint a betelepülni szándékozókra, csak az utóbbiaknál csúcsosodtak ki a gondok.
Mi a probléma az oktatással?
Eszes Gábor: Ezen a területen tragikus a helyzet. Az OECD-országok közül Magyarországon az egyetemi, főiskolai hallgatók tíz százaléka tanul reálszakon, miközben ugyanez az adat az OECD átlagában körülbelül huszonöt, a távol-keleti országokban, például Szingapúrban negyvenvalahány százalék. Ma már nem arról van szó, hogy ma vagy holnap nem lesz elég mérnök Magyarországon, hanem, hogy évtizedes távlatban nem lesznek elegen.
G. J.: Ha a befektetők azt látnák, hogy a kormányzat elkötelezett ezen a területen, akkor nemcsak kivárnák a felfutás néhány évét, hanem akár az oktatásba is befektetnének. Legalább egy olyan programot tudnánk felmutatni, amiből látszik, hogy mi ezt komolyan vesszük. Sajnos a magyar pártokban, politikusokban nincs meg az a távlatos elkötelezettség, ami nélkül ez nem megy.
E. G.: Azért azt látni kell, hogy a befektetők oda viszik a pénzüket, ahol érzik, hogy szeretik őket. Nem a konkrét adókedvezmény az első, az is számít persze, de a befektetők, a tőke azt szereti, ha az igényeit kiszolgálják, azt szereti látni, hogy úgy gondolkodnak, mint ő. Ha szakemberre van szüksége, és azt látja, hogy Magyarországon tudják ezt, akkor idejön, akkor is, ha egyéb problémák vannak. Már egy egyszerű deklaráció is sokat jelentene a kormányzat részéről, de persze ennél egy kicsit több még jobb lenne. Be kell látni, versenyben vagyunk másokkal.
K. Sz.: A napokban jelent meg az OECD Magyarországról szóló innovációs országjelentése, amelyben gyakorlatilag az a legfontosabb ajánlás, hogy a kormányzati keretrendszereket, alaprendszereket rendbe kellene rakni, a második legfontosabb ajánlása pedig az, hogy az oktatás ügyét kellene egyenesbe hozni és átállítani egyfajta innovációt segítő irányba, ahol a mérnök- és a természettudományi képzés megerősödhet, mert különben Magyarország lemarad a nemzetközi versenyben.
Nem látható kiút az oktatás területén?
G. J.: Magát az oktatást kellene úgy tekinteni, mint egy kitörési lehetőséget az ország számára. "Termeljünk" szakembereket, nálunk legyen a legjobb oktatás. Ha az ipar képtelen a továbblépésre, a fejlődésre, akkor az oktatásba fektessük az adóforintokat, hiszen az oktatás is lehet jó üzlet. Persze ezt az alapoktól kell elkezdeni. Ma már vannak tapasztalatok a korszerű oktatás eredményességéről. Tudjuk, ha minden gyerek számítógéppel, laptoppal tanul, digitális tábla segítségével, speciális tantervekkel dolgoznak az oktatók, akkor nő az érdeklődés a természettudományok iránt a gyerekekben. Egy éve folyik Magyarországon egy oktatási pilot program, ahol egy teljesen átlagos osztályban laptopokat adtunk a gyerekeknek a tanuláshoz. A kísérlet után megkérdeztük, hányan szeretnének műszaki-tudományos pályát választani: több mint harminc százalékuk válaszolt igennel, miközben látjuk, hogy a felsőoktatásban csak a felvételizők tíz százaléka választ reálszakot.
A szakemberképzés kapcsán a kormányzat nem tesz meg mindent?
E. G.: Vannak jó kezdeményezések, amelyeket támogat a kormányzat, ilyen például a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (MEFIT) TITAN-tervének felkarolása (Tréning-keretprogram az Információs Társadalom Alkalmazkodóképességének Növelésére, TITAN). Ezt a programot a Microsoft kezdeményezte, mert kevésnek találta az informatikai szakembert, és ehhez csatlakozott számos magyar és multinacionális cég. Az IVSZ azt tervezi, hogy olyan alapítványt hoz létre, amely megteremti a szervezeti és jogi kereteit annak, hogy létrejöjjön egy szervezet, amellyel együtt lehet működni annak érdekében, hogy a felnőttképzés területén előre lehessen lépni. Ez az iparág oldaláról olyan kezdeményezés, melynek során éppen a versenytársak fognának össze a hosszú távú közös fejlődés érdekében, és amelyben szeretnénk megmutatni, mit kellene tenni azért, hogy előrelépés történjék a fent kritizált területeken.
G. J.: A TITAN-programnak három célja van: a legfelső szinten az informatikai szakemberek képzése, a középső szinten a kis- és közepes vállalatok üzleti vezetőinek informatikai, illetve telekommunikációs irányú képzése, a harmadik a tömegek képzése, azaz általános felhasználói ismereteket nyújtani, hogy a polgárok számítógépes kultúrája növekedjék. Fontos hangsúlyoznom, hogy a TITAN nem mérnökképzés, főleg nem szakmérnökképzés, ettől függetlenül, ha azt akarjuk, hogy erős elektronikai iparágunk legyen, azzal még többet kell foglalkoznunk.
Az IVSZ-nek nem kellene erőteljesebb tevékenységet kifejteni a pártok, a kormányzat irányában?
K. Sz.: Az IVSZ aktív részese lesz a nemzeti elektronikai stratégiát kidolgozó és ennek érdekében közreműködő csapatnak, amiben a Magyarországon jelen lévő elektronikai világcégek is részt vesznek. Megteszünk mindent, amit csak tudunk. Nem gondolom azonban, hogy a mi dolgunk lenne a politikai "tényezőket" egymással összebarátkoztatni, mi inkább jó példát tudunk mutatni az "ipari oldal" részéről. Próbálunk olyan fórumokat szervezni, mint például az üzleti reggeli, hogy ne legyen egyirányú a kommunikáció, és kormányzati szereplőkkel 15-20 cégvezető le tudjon ülni érdemi megbeszélésekre. A kényesebb kérdések feltevéséhez moderátort is beiktatunk.
Mindez azt a célt szolgálja, hogy az államigazgatási, kormányzati szereplőkkel közvetlen kapcsolatot tudjunk kialakítani, közvetlenül megfogalmazva a problémákat, és közölni, milyen lehetőségeket látunk. Sajnos a konferenciákon, nagy plénum előtt az a tapasztalat, mintha magunknak mondanánk el a problémákat, általában persze képviselteti magát a kormány, de érdemi párbeszédet igen nehéz kezdeményezni. Mindemellett folyamatos párbeszédet folytatunk a kormányzati szereplőkkel, elmondjuk a véleményünket, konzultációkon veszünk részt, és ennek azért néha van eredménye.
Mi a legfontosabb, hogy ezen a szakterületen az ország előrébb léphessen?
E. G.: Ebben a kérdésben most a kis lépések híve vagyok, mert az látszik, hogy nagyívű, koncepciózus kormányzati intézkedéseket nem sikerült elérnünk. Sok apró és pozitív lépést kellene tenni egyszerre. Meg kell keresni a lehetőségekben a még megvalósítható lépéseket. Van rá kezdeményezés, ezért talán már nem csak álom egy mikroelektronikai tervező- és kompetenciaközpont létrehozása. Az egyik első lépés ez lehetne. Ebben próbálunk együttműködni, hogy ez az első fejlesztő cég valamilyen módon létrejöjjön. Pozitív jel, hogy a hírek szerint van esély rá, hogy ez a program állami támogatást kapjon.
K. Sz.: Én pedig abban látom az előrelepési irányt, hogy a magyar oktatásban is meg kell próbálni valamilyen TITAN-hoz hasonló programot elindítani, amivel talán kicsit kimozdulhatunk a gödör aljából, ahol most vagyunk.
G. J.: A sokévi erőlködés tanulsága szerintem az, hogy még mindig nem sikerült észre téríteni az állami vezetőket, párttól és a kormány színétől függetlenül. Ebben a helyzetben két dolgot lehet tenni. Az egyik, hogy nem szabad föladni az erőfeszítéseket, a másik pedig az, hogy meg kell mutatnunk, mit kell csinálni. Ha nagyban nem tudjuk megmutatni, akkor megmutatjuk a TITAN-programban, az iskolai számítógépprogramban, az ilyen kisebb léptékű projektekben. Ki kell nyilvánítanunk azt is, hogy ha az ellenérdekelt piaci szereplők össze tudnak fogni, talán a politikusok is képesek tanulni belőle. Az egészben az a veszély fenyeget, hogy ha nem sikerül belátható időn belül áttörést elérni, akkor a lemaradásunk állandósul. Iszonyú nagy a tét, ezért mi tovább dolgozunk a nemzeti elektronikai stratégia megalkotásán.